Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-77

16 77. országos ülés 1906 deczember 13-án, csütörtökön. a minők különösen az erdélyi részekben léteznek. (Helyeslés.) T. képviselőház! Mindezekkel az ügyekkel, a mióta a tárcza vezetését elvállaltam, már behatóan foglalkoztam. Azt hiszem, hogy ezeknek párhuzamos előbbrevitele által felelek meg az 1848: XX. törvényczikk szellemének és rendeltetésének, mert gondosan áttanulmányoztam az ama törvény megalkotásánál lefolyt vitákat és tárgyalásokat; láttam, hogy az a sok helyen elterjedt nézet, mint hogy ha ama törvénynek, vagy ama törvény megalkotóinak szándékában vagyon elkobzása vagy bárminő jogfosztás rejlett volna, a legnagyobb tévedés. Épen ellenkezőleg, ezen törvény megalkotásánál annak megalkotói minden olyan szándékot és tendencziát világosan kizártak. Annak a tételnek, hogy az összes bevett vallások egyházi és iskolai szükségletei köz-álladalmi költségből fedezendők, nyilvánvalólag azt a magyarázatot és azt az irányt tulajdonították, hogy az állam pótolja a szükséget a maga eszközeivel, ott, a hol az mutatkozik. Ebben az irányban, t. képviselőház, óhajtok tehát az 1848. évi XX. t.-czikk végrehajtásában tovább haladni, és én azt hiszem, hogy erre a jelenlegi idő nagyon alkalmas, mert hála Istennek, talán sohasem volt ebben az országban oly békés egyetértés a különböző hitfelekezetek közt, mint a minő most van. (Elénk helyeslés.) A nagy nemzeti küzdelmek összeforrasztották a nemzetnek minden életképes ós életrevaló erejét, a nagy feladatok, a melyek még előttünk állanak, szükségessé teszik, hogy a magyar nemzet összes erőinek összefoglalását, együttérzését fentartsuk. így ennek a nagy nemzeti perspektívának, ennek a nagy nemzeti közérzületnek hatása alatt, azt hiszem, sikerül ezeket a kérdéseket a kölcsönös méltányosságnak, a kölcsönös igazságérzetnek szellemében, az egymásra való irigykedésnek és agyarkodásnak kizárásával, az igazság és a nemzeti érdek szemjjontjából megoldani. (Lelkesült éljenzés és taps.) De, t. ház, rendkívül fontos ügyek megoldása vált sürgősen szükségessé a rám bizott tárczának a szó szorosabb értelmében vett közoktatási oldalán. Itt mindenekelőtt kényszeritőleg lépett előtérbe a foglalkozás népiskolai ügyünkkel, még pedig különböző irányokban. (Halljuk! Halljuk!) Mindazon t. képviselőtársaim, a kik az oktatásügyi politikának problémáival előszeretettel és behatóan foglalkoznak, ismerik azokat a számokat, a melyek épen a népoktatás terén még mindig létező hátramaradottságunkat illusztrálják. Szó sincs róla, igen sok történt ezen a téren az alkotmányos érában; de merem állítani, hogy még ijesztő azoknak a feladatoknak a sokasága, a melyek e tekintetben ránk várnak. (Igaz! Ugy van!) Hiszen, t. képviselőház, az 1904—1905. iskolai évben ebben az országban 6—11 éves mindennapi iskolai kötelezettek közül 337.954, tehát majdnem 340.000 még egyáltalában nem járt iskolába, nem részesült semmiféle oktatásban. Ne méltóztassanak azt hinni, hogy ez a szám csupán azokon a perifériákon oszlik el, a melyeken a népnek szegénysége ós egyébként is kulturális, már előbb létezett kulturális hátramaradottsága ezt érthetővé, ha nem is menthetővé teszi. Ebben az ijesztő, megdöbbentő számban még megdöbbentőbb arányban részesülnek a gazdag színmagyar Alföldnek városai, ugy hogy egy hosszú listáját tudnám felolvasni azoknak a nagy alföldi városoknak, a melyeknél 500-nál több tanköteles gyermek nem látogat iskolát. Farkasházy Zsigmond: Ez a szabadelvű rendszer bűne! Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. ház! Én megengedem, hogy az iskolákba nem járók ezen számában egy bizonyos hányad esik arra az iskolakerülésre, a mely nem az iskola hiányából, hanem egyszerűen az iskolalátogatási kötelességnek laza felfogásából és az e részben mutatkozó laza, elégtelen végrehajtásból folyik. (Ugy van!) De legnagyobb része ennek a nagy számnak mégis csak azokra esik, a kik egyszerűen azért nem járnak iskolába, mert olyan iskola, a melyhez hozzáférhetnének, a melyhez eljuthatnának, nincsen. (Igaz! Ugy van! a haloldalon.) Én ha már az előbb reámutattam az alföldi nagyvárosok területén is e részben mutatkozó hiányosságokra, akkor fel kell említenem, — nehogy ez azon városoknak kulturális érzékére meg nem érdemelt homályt vessen — hogy ezeknek az állapotoknak ott, a magyar Alföldön egyik legnagyobb okát az a nagy nehézség képezi, a mely a tanyarendszerben áll és a mely mindenesetre mentség, de nem olyan tekintetben, hogy ilyen bajok létezzenek és hogy azoknak további fenmaradását passzive eltűrjük. (Igaz! Ugy van!) Le kell küzdenünk a nehézséget. És a mióta ezt a tárczát kezelni és vezetni szerencsém van, már több ilyen várossal érintkezésbe léptünk és azt hiszem, igen sok helyen sikerülni is fog a tanyai iskoláknak nagy mérvben való felállítása által ezeknek a nehézségeknek legnagyobb részét leküzdenünk. (Élénk helyeslés.) Méltóztassanak csak meggondolni, minő perspektívával állunk itt szemben ? (Halljuk! Halljuk!) Ha azon gyermekeknek számát, a kik iskolába nem járnak, mert iskolájuk nincs, csak 80-nal osztjuk, vagyis ha 80 növendéket veszünk egy tanítóra, — a mi bizony az oktatás sikeressége szempontjából (Felkiáltások : Nagyon sok!) tulnagy proporczió — akkor látni fogjuk, hogy kerek összegben négyezer tanítóval és négyezer tanteremmel többre van szükségünk, mint a mennyi most van. (Helyeslés.) Ha ennek a négyezer tanítónak csak ezer korona kezdő fizetését veszem, — P

e<

bg nem-