Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.
Ülésnapok - 1906-85
202 85. országos ülés 1907 január 10-én, csütörtökön. ezektől a nyilvánossági és érettségi jogot megvonni méltóztassék. (Helyeslés.) T. képviselőház ! Most, a mikor a középiskolák tárgyalását nagyjában befejeztem, következnék a népiskoláknak kérdése. (Felkiáltások jobbfelöl: Holnap! Zaj- Elnök csenget.) A népiskolák kérdésénél huzamosabb ideig időzni . . . (Zaj. Felkiáltások: Halljuk ! Halljuk,!) Elnök (csenget): Elismerem, hogy a képviselő ur mindig a tárgyhoz szólott, mégis kérném, méltóztassék meglehetős rövidre fogni beszédének hátralevő részét, (Felkiáltások balfelöl: Nem lehet a beszédet folytatni. Zaj) mivel sürgős interpelláczió fog még előterjesztetni. Hencz Károly: Megjegyzem, hogy a szólásszabadságot és szólási jogomat minden korlátozás nélkül a t. elnök úrral szemben is tartozó kötelességem megvédeni. Azonban méltánylom a t. elnök urnak a kérését, és minthogy az idő nagyon előrehaladott, igyekezni fogok kérésének megfelelni és igyekezni fogok lehetőleg rövid lenni. Elnök (csenget).' Kérem, a képviselő urnak szólásszabadságát senki sem akarta korlátozni. Én csak, tekintettel arra, hogy egyik képviselőtársunk fontos és sürgős interpellácziót jelentett be, egy kérést voltam bátor a t. képviselő úrhoz intézni tárgyalásunk érdekében, (Helyeslés.) Hencz Károly: Bocsánatot kérek, az elnök urat félreértettem és tekintettel erre a kérésére, szivesen megröviditem beszédemet, A népiskolák kérdésénél amúgy sem volt szándékomban nagyon hosszasan időzni, mert nagyjában elfogadom a t. miniszter urnak népoktatási politikáját. Csak egy dolgot akarok itten megemlíteni, s ez a tanítók fizetése. Méltóztassék nekem megengedni, hogy ismételten visszatérjek erre a kérdésre. A t. miniszter ur ugyan azt mondotta, hogy ne kicsinyeljük mi le azt a javaslatot s azt a munkát, a mit ő ezen a téren végzett. Nem is a lekicsinylés szempontjából szólok ehhez a kérdéshez, bár azt az összehasonlítást, a melyet a t. miniszter ur tett a külföld és mi közöttünk, nem egészen a mi javunkra irnám, mert pl. ha tovább folytatnám, Szerbiát is, a mely pedig kulturális tekintetben sokkal hátramaradottabb állam nálunk is, s mégis ott a tanítónak 26 évi működése után 3000 dinár fizetése van s 32 évi szolgálat után teljes fizetéssel nyugdíjba mehet. Csak egy szempont van, a melyből ezt a kérdést érinteni kívánom s ez az a különbség, a melyet a t. miniszter ur a felekezeti és állami tanítók között tett. Epén az igen t. miniszter ur volt az, a ki azt mondotta múlt beszéde alkalmával, hogy nem tesz különbséget a női ós férfimunka közt, mert egyenlő munkát végeznek, tehát szükséges, hogy egyenlő elbánásban is részesüljenek. Hát ha a miniszter ur ilyen preczize fogja föl az egyenlőség elvét a munka és a jutalom között, akkor én csodálkozom, hogy mégis különbséget tesz a felekezeti tanítók, községi tanítók és állami tanítók közt, holott a felekezeti tanítók épenséggel nem végeznek kisebb kulturális munkát mint az állami tanítók. Én tehát tisztelettel kérem a miniszter urat, hogy még az utolsó pillanatban is az ő javukra álláspontját megváltoztatni méltóztassék, vagy legalább is méltóztassék megszüntetni azt az anomáliát, hogy a felekezeti tanítók kántori fizetése az állami segély megalapításánál beszámittatik, de a nyugdíjnál nem számíttatik be, mert a felekezeti tanítók, megvallom őszintén, nem a legnagyobb lelkesedéssel fogadták ezt az egész fizetés-javitást és ebbe a fizetés-javításba belenyugodni csak ugy tudnának, ha a kántori fizetés is beszámíttatnék a nyugdíjba. És a mikor beszédemet befejezni szándékozom, még egy dologra vagyok bátor a t. miniszter ur figyelmét felhívni, s ez is kapcsolatos a fizetésrendezéssel. A teológiai tanárokról akarok beszélni. A teológiai tanároknak Egerben, Esztergomban és Nagyváradon alapitványaik vannak. A többi teológiai tanárnak 4—6 — 700 frt fizetése van. Ha elképzeljük, hogy a teológiai tanárok, a, kik végre is egyetemet végeztek, doktorátust szereztek, külföldön jártak, a kiktől megkövetelik, hogy több nyelven beszéljenek, hogy a tudományossággal lépést tartsanak, hogy írjanak, hogy társaságba járjanak, szóval, a kiknek több kötelezettségük van; el kell ismernünk, hogy ebből a szerény fizetésből kötelezettségüknek eleget tenni nem tudnak, méltányos is tehát, hogy fölhívjam a t. miniszter ur figyelmét, felhívjam annál inkább, mert azt eddig még senki sem tette meg, és hogy figyelmébe -ajánljam, hogy nagyon kevés ez a fizetés ahboz képest, a milyen kötelezettsége a teológiai tanárnak van. Mert méltóztassék csak elgondolni, hogy a teológiai tanárok városban laknak, a hol intelligencziájukhoz képest más társaságokban fordulnak meg és más kötelezettségeket is viselnek, mint a falusi emberek. Legyen szabad tehát ezt is figyelmébe ajánlani a miniszter urnak. Ezzel befejezem beszédemet és nagyon szerencsésnek és boldognak fogom érezni magam, ha a miniszter ur midőn majd ismételten benyújtja a költségvetést, én abban ezeket a visszaéléseket megszüntetve fogom látni, és igaz szivemből és igaz lelkemből fogom üdvözölni a miniszter ur munkásságát. Mert méltóztassék nekem megengedni, hogy megkoczkáztathassam azt a szerény nézetemet, hogy épen olyan nagy dolog a kultúra terén megfogni a nagy seprűt és kiseperni azt az Augiasz-istállót, mint akár milyen más nagy intézménynyel gazdagítani a mi kulturális életünket. Én bizom, mert eddig megadatott nekem bizni. és a költségvetést elfogadom. (Elénk helyeslés és éljenzés a középen. A szónokot számosan üdvözlik.)
