Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-77

77. országos ülés 1906 deczember 13-án, csütörtökön. 11 rámutatnom, hogy ezek a politikusok a liberális iskolából kerültek ki és most a kis hamis szerepét játszszák. Ök t. i. jól tudják, hogy az elmúlt liberális politika volt az, a mely valóban és teljesen meghonosította a magyar birtokpolitikát. Hiszen tudjuk, hogy hivatalban, társadalmilag, sőt politikai tekintetben is egészen kisajátították maguk számára az összes állami kedvezményeket. Most, a mikor a nagy függetlenségi párt foglalja el az országgyűlésen a többség helyét, azt hiszem, ha ez a párt folytatná ennek a liberális felfogásnak a folyományát és folytatná ily értelemben az örökségét, akkor rövid idő múlva elfordulna a függetlenségi jiárttól a nagy többség, a nagy közvélemény kedvező hangulata. T. képviselőház ! Egyebek között Baross János képviselő ur felemiitette a középbirtokosok bajait és mintegy megmentésükre felhivta a kormány és a képviselőház figyelmét. Én azt hiszem, hogy ezt nem lehet a nemzetiségeknek felróni, ha ők a nagyúri fényűzés folytán tönkre mentek. Ezt nekünk felróni legalább is olyan naiv felfogás, a mit igazán nem is tudok minek nevezni. Én azt hiszem, hogy az ország kormányának nem áll semmiféle érdekében az, hogy államilag segélyezze azokat a tönkrement urakat, a kik — mint mondottam — a nagyúri fényűzés folytán a tönk szélére jutottak. Hiszen, különösen a felvidéken, dolgozni kell azon a sovány földön, a hol a parasztember oly szerényen él, hogy csak valahogy mindennapi kenyerét megszerezhesse. Sőt, mint tudjuk, Amerikába vándorol Id a felvidéki paraszt, hogy biztosítsa azt a kis rögét, a melyen lakik, hogy megfizethesse adóját és egyéb hazafias kötelességeinek eleget tegyen. A középbirtokosnak talán valami kiváltság kell azért, mert a nagyúri fényűzések folytán tönkrement ? Azt hiszem, ez legalább is igazságtalan politika volna és semmiképen nem áll kapcsolatban a hazafisággal. Felszólalásom tulaj donképen tisztán a hegyvidéki akczióra vonatkozik. Van szerencsém ugyanis az igen t. miniszter ur figyelmét felhivni arra, hogy Arvamegyében, a nélkül, hogy a költségvetést meg kellene terhelni, igenis már meg lehet kezdeni a hegyvidéki akcziót. Van ugyanis a mi járásunkban, a námesztói járásban egy magtárszövetkezet. Ez a 60-as években keletkezett és pedig az akkori kulturális viszonyoknak megfelelően csupán azért, hogy zabmagot gyűjtsön össze. Ez is jellemzi a vidék szegénységét, hogy a magtár csakis zabra szorítkozott. Az egyes községek összetettek valami 500—1000 mérő vagy hektoliter zabot, melyet egy megbizott manipulált, mindegyik községből kiküldött két képviselőből és általuk megválasztott elnökből álló bizottságot a közigazgatás fejének felügyelete alatt. A magtár akkép segítette a szegény paraszt embert, hogy mindig tavasz előtt, mikor rendesen drágább a mag és mikor elkölti már az ő termését, kölcsönkép kiadta a szegény embereknek a zabot, hogy azt bevethessék és azután valami kis kamattal visszaadják. Időközben azonban az történt, hogy az urak, a kik fent a Felvidéken a magyar állameszmét képviselik, szépen kivették a zabot nem is bevetésre. hanem lovaik eltartására, mert véletlenül Árvamegyében az uri lovak zabot esznek, mint az emberek. Miután az egész közigazgatás baráti szisztémán alapult, nem is adták vissza többé, ugy hogy most már a magtár tőkeállományában csak egy kis zab van, a többi pedig künnlévőség. Kérem a miniszter urat, legyen szives, vizsgáltassa meg ezen magtár számadásait és ezt a háznak mutassa be, hogy meggyőződjünk, kik azok, a kiket a felelősség terhel. Másodszor arra kérem a miniszter urat, hogy miután a kultúrának most egy kissé magasabb nivóján állunk, ezen magtárt modernizáltassa, t. i. ezen tőkeállományt, a zabállományt eladhatná a magtár, és ezért az állam kedvezményes áron bocsátana talán a vidék rendelkezésére jobb magokat, pl. burgonyamagot, árpamagot, hogy ezen magtár vetőmagját regenerálva, reformáltan jobban megfeleljen hivatásának és ez által a kisgazda, az a szegény nép meggyőződhessék arról, hogy az állam valamiképen mégis csak törődik vele. Miután épen a perifériákon nem szabad megengedni, hogy a hazafias lepel alatt valami rendellenességek történjenek, én abban a reményben is teszem felszólalásomat, hogy a miniszter ur szigorúan fog eljárni. Elnök : Szólásra nincs senld sem feljegyezve. Ha tehát szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. A földmivelésügyi miniszter ur kivan szólni, Darányi Ignácz föltfmivelésiigyi miniszter: T. képviselőház! A mi a kérdéses magtárt illeti, ha ottan visszásságok fordulnak elő, azokat meg fogom vizsgáltatni. Azt azonban, a mit a t. képviselő ur kivan, hogy én ebben az ügyben a háznak tegyek jelentést, azt — bocsánatot kérek — nem fogom tenni ; csak akkor fognám megtenni azt, hogyha a ház elhatározná, (Helyeslés.) mert az adminisztráczió kis kérdéseit szükség nélkül idehozni a házba, azt hiszem, helytelen volna. (Helyeslés.) Minapi beszédemben utaltam arra, hogy a hegyvidéki akczióból a hazafias tót nemzetiség nem fog kizáratni. (Helyeslés.) Hiszen már Zemplénbe és Sárosba is átnyúlik az akczió. Az iránt a t. képviselő ur nyugodt lehet, hogy a földmivelési tárczában pártpolitikát sohasem fogunk csinálni. Nem is csinálunk. (Helyeslés.) Én évekig voltam földmivelésügyi miniszter, szemben állottam a t. függetlenségi párttal, és akárhány függetlenségi párti képviselővel, akárhány függetlenségi párti gazdával a közérdekben együttműködtünk. (Helyeslés.) Pártpolitikát tehát nem fogunk csinálni. Az iránt is megnyugtathatom a t. képviselő urat, hogy a törvény előtt mindenki, e szerint minden nemzetiség is egyenlő lesz. De — bocsáatot kérek — tovább már nem mehetünk. Az