Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-63

63. országos ülés 1906 november 24-én, szombaton. 61 rat hiányzik annak keresztülvitelére, (Ugy van ! a közéfen.) És itt fel fogok sorolni, különféle eseteket az életből és első sorban a törvényhozásnak azon intézkedéseit, a melyekre mi a nemzetiségi igények védelmét alapítjuk. Ott van a nemzetiségi törvény. TJgy állunk, hogy ma minden miniszter másként értelmezi, de egy irányban haladnak, mert minden miniszter belemagyaráz valami ujat, olyannyira, hogy ha valaki magát szerbnek, románnak vagy tótnak vallja, már ez erimen laesae patriae. Pedig, t. ház, azon megboldogult elődeink, a kik a törvényt alkották, azt hiszem, még azon impressziók alatt voltak, mert azon korbeli emberek voltak, a kik 48 előtt küzdöttek, a kik végigélték 48—49-et, azon idők szomorú emlékeinek impressziója alatt voltak.... (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Önök nagyon jól viselték magukat!) Én nagyon jól viseltem magam. (Derültség.) Az apám honvéd volt. Itt vagyok én a fia, és elhibetik, jöhet még az az idő .... Hiszen lelkesedés nélkül nem lehet hazafiságot teremteni, már pedig a szegedi, meg a váczi börtönökkel, a hova állandóan liferálnak embereket, a lelkesedést nem igen emelik. (Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon : Önök az okai ! Zaj. Elnök csenget.) Dehogy vagyunk okai, én tudok esetet, most is van egy olyan eset, a mely szégyenére válik az igazságszolgáltatásnak, hogy akad királyi ügyész, a ki azt mondja, hogy, ha valaki széket vagy asztalt visz egy bejelentett közgyűlésre, hogy az bűnpártolóvá válik az izgatás vétségével! (Zaj.) Ilyent még nem evett az igazságszolgáltatás. Ezt bebizonyíthatom schwarz auf weiss, ilyen dolgokat nem lehet elképzelni sem Magyarországon. (Zaj.) A kik a nemzetiségi törvény tárgyalásában résztvettek, az indokolás alá vannak azok közül irva oly hazafiak, kiket Madarász mélyen t. képviselőtársam személyesen ismert: Somsich Pál és Horváth Lajos igen kiváló magyar emberek, e beadvány szerint a nemzetiségi törvény indokolásának egyik passzusa igy szólna (olvassa) : »Minden honpolgár szabadon használhatja anyanyelvét, szemben az államkormánynyal saját egyházában, iskolájában, törvényhatóságokban, községekben, anyanyelvén nyer értesitést és ügye ehntézést.« Tessék ezt kézbe venni. így gondolkodtak dicső elődeink és ezzel szemben tessék megszemlélni az életet. Torontálban egy papot, a ki irodalmilag is hires, azért, mert a törvény alapján saját anyanyelvén felszólalt, megbírságoltak 25 forinttal, a belügyminisztérium is helybenhagyta. Nem most történt, csak mint esetet emlitem. (Folytonos zaj. Halljuk! Halljuk!) Elnök (csenget): Somogyi Aladár képviselő urat kérem, méltóztassék csendben lenni. Brediceanu Koriolán : Ha az a román paraszt román anyanyelvén szerkeszt beadványt, nem fogadják el. (Zaj.) Mutathatok akárhány e'setet. Az emberek beleuntak, hiszen utoljára, a hol anyagi érdekről van szó, ha valaki jogsértést szenved és igénybe akarja venni a hatóságok döntését, hogy jogának elismerését kieszközölhesse, ezt magyarul köteles tenni. (Folytonos nagy zaj. Elnök ismételten csenget.) Állami ellenőrzés czimén minden néven nevezendő sikánoknak vannak kitéve egyházi és iskolai intézményeink. Az állami segély spiczlik és denuncziánsok jövedelmi forrásává lett, kulturális intézményeink üldöztetnek, lehetetlenné tétetnek. Battonyán — ez most történt nagyméltóságú gróf és miniszter ur — a szerb temetkezési egyesületet, mert még a halottaknak sem hagynak békét a magyarositással Magyarországon nem engedte a minisztérium, azért, mert szerb. Legalább a halottaknak hagynának békét. Azután jöttek a dalárdák. Nagyon szépen beszéltek erről itt, láttam is, hogy nagyon sok áldozatot hoztak a Luíiardi-Puceini stb. dalokért. A román dalárdákat egyszerűen feloszlatják. (Egy hatig : Miért járnak Bukarestbe ?) Egy hang : Ne daloljanak románul! Brediceanu Koriolán: Hát majd ugy fognak dalolni, a mint maguk parancsolják ! Elégedjenek meg azzal, hogy azt mondják : íme, panaszkodnak, hogy el vannak nyomva és mégis hogy dalolnak ! (Elénk derültség.) T. ház ! Két helyen volt, — a neveket is megmondom : Vermes községben és Kiszetó községben — a hol egyházi kórusokat további működésükben eltiltották és elitélték az esperest, a kórusnak valamennyi tagját férfiakat, gyermekeket és leányokat tiz napra, egy napra, fogházra, 200, 100, 10 korona pénzbüntetésre, mert nem volt a minisztérium által engedélyezett daltársulat. Hát bérem, nagyméltóságú belügyminiszter ur,hány katholikus vagy lutheránus egyházi kórus az, a melynek nagyméltóságod engedélyt adott ? Mi legyen azután a románokkal ? (Felkiáltások: De azok. nem egyházi dalokat énekeltek ám !) Mondják, hogy énekeltek nemzetiségi dalokat is. (Felkiáltások : Épen ez a baj!) Egy hang : Miért voltak Bukarestben ? Brediceanu Koriolán: Hiszen voltak önök is Bukarestben ! Megnézték a kiállítást! (Derültség.) Hiszen külsőleg önök mindig ápolják az egyetértést Romániával és a Balkán-államokkal. És az baj, ha mi oda megyünk, a mikor a nyelvünk is ugyanaz, a literatúránk is ugyanaz ? Hát mit találnak abban ? Hiszen a mi vonzalmunk a nyelvegység folytán nagyobb. Budapestre is jöttünk kiállításra. (Felkiáltások : Épen ez a baj.) Hiszen, kérem, a nyelvünk is ugyanaz, a Hteraturánk is ugyanaz. Hiszen ezt csak nem tagadhatjuk el. Vagy azt akarják az urak, hogy hazudjunk ? (Felkiáltások : Akkor menjenek haza!) Kérem, a tekintetben nyugodtak lehetnek, hogy ha ez a kormányzási szisztéma tovább is fog tartani, akkor megjön az ideje annak, hogy hazamegyünk önként is; mert kérem, a kényszer folytán passzivitásban voltunk és oda meg mindig visszatérhetünk. De azt kérdem én, t. ház, hogy meg van-e oldva ezáltal a nemzetiségi kérdés, vagy még mindig semmibe veszik ezt a kérdést ? Ugy látom, hogy