Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-75

75. országos ülés 1906 deczember íl-én, kedden. 381 szolidáczójára hivatvák. Legnehezebbnek tartom azért, mert merev ellentétben áll a laissez fair, laissez passer szellemében felnevelt magyar jogászgeneráczió mostani meggyőződésével. Ugyanis ezek az intézmények bizonyos fokig harczot jelentenek a római jog, vagy hogy még helyesebben fejezzem ki magamat: a napóleoni jog szelleme ellen az öröklési jog és a tulajdonjog terén. Mert a mostani egyenlő öröklési rend halálos méreg minden parasztbirtokra és minden középbirtokra nézve. (Helyeslések.) Minden jól fundált parasztbirtok egy gazdasági egészet képez társadalmi és szorosan vett gazdasági szempontból, ugyanis instrukeziój a, berendezése, épületei, az éghajlati és talajviszonyok által megkivánt forgó- és váltógazdaság oszthatlanná teszi azt a birtokot, mert, a hogy azt gr. Széchenyi István mondta, egy parasztbirtokot, egy középbirtokot épen ugy nem lehet kettévágni és felosztani, mint egy eleven tehenet nem lehet kettévágni a nélkül, hogy meg ne dögölnék. Azonban társadalmi szempontból is feltétlenül hibás az egyenlő örökségi jog és a birtokok túlságos felaprózása. Mi történik akkor, hogy ha a birtokot felosztjuk ? Egy 15 holdas gazdának van öt gyermeke, ha ezt a birtokot felosztjuk öt részre, az a három hold, mely egynek jut, épen elegendő arra, hogy tiz esztendőt kihúzzon vele, de tiz esztendő alatt feltétlenül megeszi maga alól a földet, mind az öt gyermek tönkre megy, földönfutó, kivándorló, szocziálista lesz, (Igaz ! Ügy van !) és mikor tönkremegy, akkor kiszalad lába alól a föld, ott áll meztelenül az életben, nem tud semmit, nem tanult semmit sem mást, mint a mit az apjától látott, a földművelést, jól vagy rosszul. Azonban, ha oly institucziókat hoznánk be, hogy a földbirtokot bizonyos minimális és maximális határok közt egy gyermek örökölje, a kinek kezében legalább a földbirtok biztositva lenne, és fenmaradna a parasztság, akkor a többi kis korától kezdve olyan szellemben nőne fel, hogy neki más pályán kell megkeresni a kenyerét. Ez áll egyformán a parasztságra és a középbirtokososztályra nézve. Miután Francziaországban hasonló vszonyok vannak, érdekes a párisi és a bordeauxi kereskedelmi kamarák jelentése, a melyek azt mondják, hogy a franczia külkereskedelem hanyatlása és az a bizonyos ipari visszaesés, mely Francziaországban tapasztalható, épen az egyenlő öröklési rendszernek tulajdonitható, mert azelőtt a fiatalabb fiuk mentek ipari és kereskedelmi pályára és gyermekkoruk óta ezen szellemben nőttek fel, az egyenlő rendszer következtében azonban a földhöz, a röghöz vannak kötve és nem valók más életpályára. A vége azután az, hogy tönkremegy valamennyi. Azonban még ennél is sokkal nagyobb hibája és veszedelmes következménye van az egyenlő örökösödési jognak és ez a gyermeknemzés megszoritása. Sajnos, az egy gyermek-rendszerre vonatkozólag hivatalos adatok nem állanak rendelkezésemre, mert ezzel még a hivatalos statisztika nem foglalkozott, csak magán adatgyűjtések állanak rendelkezésemre. Ezeknek a magángyűjtéseknek az adatai oly szomorúak, hogy vajha lenne a hangomnak oly ereje, hogy az egygyermek-rendszer kérdésében a közömbös magyar társadalmat kissé felrázhatnám. (Helyeslés.) A magánadatok közül a legfontosabb a korán elhunyt kiváló közgazdánknak és lelkes magyar hazafinak, gróf Széchenyi Imrének halála előtt megirt könyve, a melyet most a legutóbbi napokban halála után kegyeletes kezek a könyvpiaczra bocsátottak. A czime : »Az Egyke«, a hogy fájdalmas beczézgetéssel a dunántúli parasztság az egygyermek-rendszert nevezi. A második adatgyűjtemény az Országos Magyar Gazdasági Egyesület kodiflkáczionális bizottságának adatgyűjteménye a parasztság körében elterjedt öröklési jogszokásokról, a melyekből kiderül az, hogy az eddig feldolgozott 3200 községből 5—600 községben ismeretes már az egygyermek-rendszer. Tehát a községeknek 17%-a már inficziálva van. Egy-két év előtt közgazdáink és szocziológusaink még azon véleményben voltak, hogy az egygyérmek-rendszer Magyarországon üres rémlátás. Ezen adatok azonban már azt bizonyitják, hogy a méreg teljesen [ bevette magát a nemzet testébe. Köztudomású, hogy Dunántúl a legtisztább kálvinista magyarságot pusztítja ezen veszedelem. A Bánátban a románság ellen való egyedüli biztos várunkat, a sváb parasztokat pusztítja, sőt el van terjedve a nyitrai, barsi magyarság és a szepesi németek körében is, a kik viszont az odavaló tótság ellen képezik egyedüli védbástyánkat. T. ház ! Ezek az adatok, különösen Széchenyi Imre könyvében, a dunántúli kálvinista papok jelentései és Somogymegyének e tárgyban a kormányhoz intézett felirata igazolják azt, hogy ezen rettenetes társadalmi nyavalyának legfőbb oka az, hogy a parasztgazda félti a telkét a szétdarabolástól. Ezt az 0. M. G. E. bizottságában gyűjtött adataink is igazolják. Ezek szerint ugyanis az összes feldolgozott községeknek 17%-ában van már egygyermek-rendszer. Ha azonban kikapcsoljuk azon községeket, hol a parasztság nem él az egyenlő örökléssel, hanem a saját módja és esze szerint igyekszik megtartani egy kézben a parasztbirtokot, ott az egygyermek-rendszer arányszáma leszáll 17%-ról 11%-ra. A logikai összefüggés a kettő közt tehát teljesen bizonyos. (Igaz! ügy van !) De valamennyien tudunk egy közismertebb argumentumot és ez az, hogy az egygyermekrendszer csak a telkesgazdáknál, a parasztgazdák körében van elterjedve ; a napszámosoknál és gazdasági cselédeknél, a kiknek nincs földjük, a melyet a szétdarabolástól féltsenek, nagy a gyermekáldás, ott 8—10 gyermek is van. T. ház ! A letagadhatatlan szomorú jelenségek, a nemzeti veszedelem tehát itt van előttünk, ezt letagadni és elvitatni nem lehet. Itt az ideje, hogy bizonyos penészes magánjogi frázisokat magunkról lerázzunk és megváltoztassuk a paraszt-