Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-74

356 Ik. országos ülés 1906 deczember 10-én, hétfőn. érdekképviseletet kívánja szervezni, még pedig törvényhozási utón. Ez igen helyes, azonban a keresztülvitelnek a módjával nem értek egyet. Nevezetesen a miniszter ur a kötelező társulás és a kamararendszer mellett foglalt állást, pedig az én szerény véleményem szerint ez a mi viszonyainknak nem felel meg , nem felel meg a mi gazdáink habitusának, a mi gazdáink vérmérsékletének. Ha nézzük a külföldi példát, látjuk, hogy Németországban, jobban mondva Poroszországban, továbbá Francziaországban van behozva a kamara-rendszer. Poroszországban bevált; bevált azért, mert ott majdnem csupán németek laknak, nincsenek nemzetiségek, és bevált másodsorban azért, mert ott pedáns, kötelességtudó, pontos németek kezelik azt. Francziaországban ellenben láthatjuk, hogy ott ezek a kamarák szinekurák, a melyek nem tesznek semmit. Ott a társadalmi testületek, a gazdasági szindikátusok fejtenek ki igen örvendetes és hathatós működést. Ha összehasonlitjuk a vérmérsékletet, látjuk, hogy a magyar ember vérmérséklete inkább a francziához hasonlít, mint a némethez, és nagyon félek, hogy nálunk, különösen, ha a kötelező társulás lesz kimondva, a gazdák nem fognak törődni az érdekképviseletekkel. Ellenben igen jó példa Szászország, a hol nem a kötelező társulás alapján, hanem társadalmi alapon nyugszik az egész mezőgazdasági érdekképviselet. Ott az egyes községekben vannak gazdasági egyesületek. Ezeknek az élén állanak a kerületi gazdasági egyesületek, azok felett vannak az országrészi gazdasági egyesületek, és végül ezek felett az országos gazdatanács. Ennek a gazdatanácsnak a tagjait felerészben választják a gazdasági egyesületek, tehát maga a gazdatársadalom, felerészét pedig a kormány nevezi ki. Ennek a gazdatanácsnak szavaz meg évenként érdekképviseleti czélokra bizonyos dotácziót a törvényhozás, ehhez a gazdatanácshoz terjesztik fel a gazdasági egyesületek működési promrammjukat és költségvetésüket és ez a gazdatanács osztja szét a dotácziót a gazdasági egyesületek között. Meg kellene tehát hagynunk nálunk a ma létező gazdasági szervezeteket és ezeket kellene mezőgazdasági, hatósági jogokkal felruházni. {Helyeslés.) Bátor leszek itt egy kérdést intézni a miniszter úrhoz. El tudja-e a miniszter ur képzelni, hogy abban az általa oly nagy szeretettel megalkotandó kamarában egykoron a szocziálisták fogják a vezérszerepet játszani és azok fognak diktálni a gazdatársadalomnak ? Vagy el tudja-e képzelni a miniszter ur, hogy ezek a kamarák nemzetiségi vidékeken a nemzetiségi izgatás fészkei legyenek és onnan törjenek borsot a gazdatársadalomnak és a kormánynak az orra alá ? Ugy-e nem ? Mert ha ezt az ő nemes intenczióival látná, akkor nem is fogna hozzá a mezőgazdasági kamara létesítéséhez. Pedig, bocsánatot kérek, én ezt előre látom. Mert hiszen a kereskedelmi és iparkamarákban is vannak már szocziálisták; ott yan Sopron kereskedelmi és iparkamarájának példája, a melynek elnöke és vezetői szocziálisták. Hát ha azért csináljuk az érdekképviseletet, hogy oda a szocziálisták és a nemzetiségi izgatók bekerüljenek, könnyen az óhajtott czél ellenkezőjét fogjuk elérni. De nem lehet ezt a kérdést másképen megoldani, mert hiszen kötelező társulás lesz és a ki a kamara létesítésére áldozni fog, annak a kötelességek mellett jogokat is fogunk adni és ma, a midőn az általános választás elve alapján akarjuk a törvényhozási tagok megválasztásának kérdését rendezni, akkor csak nem lehet a kamarai tagokat plurális választójogon vagy czenzusos választói jogon megválasztani, kisbirtokos pedig sokkal több van, mint nagy- és középbirtokos és a kevésbbé müveit embereket sokkal könnyebb felizgatni és félrevezetni s igy, sajnos, nagyon könnyen megtörténhetik, hogy ezen mezőgazdasági kamarák a helyett, hogy a mezőgazdaság érdekeit szolgálnák, a végeredményben azok kárára lesznek. Áttérek, t. ház, a birtokpolitikának itt többször hangoztatott kérdésére. (Halljuk!) Tapasztalhattuk a múltban, hogy e kérdést illetőleg a kormány — nem a jelenlegi t. miniszter ur minisztersége alatti időről beszélek, hanem az azt megelőző időszakokról — foglalkozott annak idején a telepítéssel, a midőn teljesen szegény embereket telepitettek, a kik rendszerint még annyival sem birtak, hogy azt a kis birtokot instruálhassák és igy kezdték a gazdálkodást. Az eredmény az volt, hogy a telepesek nem fizették a váltságdijakat; e váltságdíj-hátralékok nagyon felszaporodtak és időről-időre ugy kellett ezek kérdését rendezni, hogy ismételten leírtak miihókat és milliókat. Egyesek azért nem fizettek, mert nem birtak fizetni, de a legtöbben ugy gondolkoztak, hogy »az állam csak nem fog engem kitenni ezen telepből; Darányi miniszter ur nagyon jó ember, nagyon szereti a kisembereket; egyszerűen nem fizetek«. Volt rá eset, hogy az a telepes a szomszéd községben ugyanakkora birtokot vett készpénzen, a minőt az államtól kapott részletfizetésre, de azért az államnak járó részleteket még sem fizette. Egy teljesen elhibázott telepítési politika volt ez, mert szerintem demoralizáczióra is vezet az, ha az a nép megszokja, hogy kötelességét nem kell teljesítenie. Igaz, hogy voltak olyan telepesek is, a kik sem az államot nem fizették, sem nem gyarapodtak, hanem épen azért, mert volt keresetük és keresményükből nem fizettek, elköltötték a pénzt, eliszákosodtak és mindenüket elpocsékolták. Szerény nézetem szerint a telepítés terén át kellene térnünk a bérletrendszerre. Hosszú lejáratú bérleteket kellene létesíteni és pedig a tulaj donmegszerzés jogával ugy, hogy a kamaton kivül fenmaradó bérösszeget az illetőnek javára irnák és azt a birtok árának törlesztésére fordítanák, s ha az a telepes jónak bizonyul és mint bérlő teljesiti kötelességét, akkor idővel jutalmul megkapná az illető bérletet mint tulajdont, a mely bérlő azonban nem teljesiti az állammal szemben kötelességét vagy nem felel meg a hozzáfűzött