Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-74

lk. országos ülés 1906 deczember 10-én, héifon. 351 nem az volt a jelszava, hogy a mi a tied, az az enyém, és a mi az enyém, csak az enyém, hanem igenis, el kell ismernünk azt az ezer esztendős magyar történelmi igazságot, hogy e holt kéz jelszava az volt, hogy a mi az enyém, az a mindnyájunké. (Mozgás.) Teljes szívvel csatlakozom ebben a tekintetben a t. földmivelésügyi miniszter ur, ha ugy lehet mondani, magas politikájához, pedig a földnek igazában politikája nincs, teljes szivvel csatlakozom azért, mert tudom, hogy irányzatában a haza földjét és népét nézi, nem pedig egyesek érdekét. (Igaz! Ugy van!) Azután pedig, t. ház, lehetetlenség nem látni, hogy épen az u. n. belterjes gazdaságok elsősorban épen a nagybirtokokon terjednek, fokozatosan fejlődnek és haladnak előre. Vájjon miért ? Azért, hogy jövedelmet jövedelemre fokozzanak ? Hiszen épen a legjelesebb állami mezőgazdasági birtokunk, Mezőhegyes példája mutatja, hogy a befektetett tőke nem elégíti ki a közkivánságot a jövedelem tekintetében, és magános kézen hasonlóképen vagyunk a nagybirtokokkal, a melyeken a belterjes gazdasági fejlődés tekintetében is a legradikálisabb szocziális elvet szolgálják, azt, hogy nemcsak aratás és kaszálás idején foglalkoztassák a munkást, de télen ép ugy, mint nyáron. Azért a nagybirtok a maga valóságában nemhogy agyonnyomná a közép- vagy kisbirtokot, vagy a gazdasági munkást, de maga után hozza, hogy a munkáskezeknek mindörökre ad kenyeret. B|-P A kisbirtokról és a kisbirtok kapcsán a gazdasági munkásokról szólva, végül igaz lélekkel mondom, hogy nem tartom nagy nyomorúságnak azt, ha valaki égő sebét ki tudja vinni az utczára. Nem nemzettipró szerencsétlenség, ha valaki könyeivel az utczán tud hangosan lármázni. Sokkal nagyobb veszedelemnek tartom azt, a mire Bernáth Zoltán t. képviselőtársam meleg szivvel rámutatott, a középosztály pusztulását. A középosztály nem mehet ki sem égő sebeivel, sem szomorú könyeivel az utczára, a piaczra, hanem mint a pinczetűzben levegőt nem kapva, titkon, észrevétlenül porrá és hamuvá lészen. Nemcsak lészen, de mondhatom, hamuvá lett. Nem tartózkodom a t. ház előtt kimondani, hogy itt a sokszor megpróbált és ezer esztendőn keresztül mindig hiven élt hétszilvafás magyar emberekről beszélni akár a t. házban, akár a házon kivül igaztalan dolog. Hétszilvafás magyar^ember példányképét ma ki látja, t. ház ? Pedig azt hiszem, nem ok nélkül, hanem igenis a történelmi tartalomnak megfelelően szólott az az elnevezés rá, hogy az volt eddig a nemzet gerincze, az volt a nemzet dereka, és ha talán most igen nagy a fejünk, aztán meg most igen sürgős a kezünk és erős a lábunk is arra, hogy elhagyjuk hazánk határait, derekunk meg egyáltalában nincs. Sajnos, valóságos puhányokká lettünk. Nem mondom, hogy a középosztály talán minden hibája nélkül jutott ezen szerencsétlen körülmények közé, ezen nyomorúságba, hanem azért mégis mint nemzeti romlást nem kell eléggé győznünk hangoztatni, valamint az orvosszereket mindenütt kutatni, és midőn magyar földet védünk, akkor a magyar föld élő gazdáit is meg kell tartanunk annak a földnek és meg kell védenünk, hogy virágzásra vigyük hazánkat. A telepitésre vonatkozólag, miután 30.000 hold körül jár immár a kincstárnak erre vonatkozó területe és ebből épen háromnegyed rész Erdélyt illeti, engedje meg a t. ház, hogy mint Erdélynek egyik igénytelen képviselője, olyan is, a ki végigtapostam a telepesek minden hajlékát nem egyszer a nagyméltóságú miniszter úrral, a kit lépésről-lépésre nyomon kisértem és nem egyszer befolytára, azokba a határozatokba, melyek hozattak, szívesen segítettem elő az erre vonatkozó intézkedéseket, sajnálattal állapítsam meg a nagyméltóságú miniszter ur és a t. ház előtt azt, hogy nem az a hiba, a mint Tolnay Lajos t. képviselőtársam mondotta, hogy talán nem elég összeg állna rendelkezésére a földmivelésügyi kormánynak erre a czélra, hanem az a nagyobb hiba, hogy a meglévő 30.000 holdat még nem tudtuk telepes kézbe átvinni. Nemcsak hogy nem tudtuk, hanem a megvásárolt birtoknak alig egy negyed része van telepesek kezében, és a nagyméltóságú miniszter urnak erre vonatkozó iratai tudnák megmondani, vájjon ezen egynegyed részből eredeti kézen, elsősorban bejegyzett telepesek kezén hány birtok lehet. Erre vonatkozólag az ügy iránti legmelegebb ragaszkodással, teljes lélekkel és hűséggel nagyon kérem a földmivelési miniszter urat, hogy az erdélyi részekben ugy, mint talán az iskolák felállításánál történt, egy u. n. telepítési vonalat megállapítani méltóztassék. Azután pedig épen azzal a czéllal, a mit pénteken kegyes volt hangoztatni, a mely minden eszményi czélnak megfelel és mindegyiket felöleli teljes mértékben, hogy t. i. az a földhöz ragadt nép még a szomszédba se menjen, hanem tulajdon községében kapja meg életének feltételeit, a telepítést is hasonlókép kell Erdélyben keresztülvinni. Mert pl. Nagysármáson dunántúli magyart marosszéki magyarral egy fedél alá tenni nem lehet, vagy legalább is a czélnak meg nem felelő intézkedés; hanem ha külön vidéknek lakóit egészen ismeretlen helyre telepíteni méltóztatik, akkor igenis egy helyre egyféle népet legyen kegyes telepíteni. Minthogy pedig van ott a Székelyföldön már nép, a mely rajt bocsáthat, az a raj jöjjön szomszédságról szomszédságra, és a mikép közeledik a Királyhágóhoz, akkép kapjon segítséget a segítő raj a Királyhágón inneni részekből. Ezzel meg lesz erősítve a telepítés czélja hazafias szempontból és legmagasabb állami érdekből is. És itt engedje meg ugy a t. ház, mint a nagyméltóságú miniszter ur, hogy a hol a vonalba nemzetiségek esnek, ne méltóztassék ezeket se kiválasztani. Én láttam a zalai gazdaságot, a kolozsit, a sárvárit, nincs elválasztva a nemzetiség a miénktől ; ezt a rendszert folytassa jó bátorsággal a miniszter ur, mert engedelmet kérek, hogy nyíltan