Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-66

november 28-án, szerdán. 141 66, országos ülés 1906 > dogulni, joga van a nemzetnek is és a nemzetek között elsősorban a sokat szenvedett magyar nemzetnek. Kérem a költségvetés elfogadását. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést 10 perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Ki következik ? Benedek János jegyző: Buza Barna! Buza Barna: T. képviselőház! Az a nagyszabású és, bátran mondhatom, korszakot alkotó gazdasági programm, a melyet a kereskedelemügyi miniszter ur itt kifejtett, és különösen az a czél, a melyet politikájának vezérosillagául kitűzött, Magyarország gazdasági függetlensége, minden magyar embernek szive mélyéből van véve. (Ugy van !) De én azt hiszem, hogy ha valakinek, hát Kossuth Ferencznek nincs is tulaj donképen szüksége arra, hogy programmnyilatkozatokat tegyen, hogy kormányzati programmot adjon, mert helyette élénken, hatalmasan beszélnek maguk a számok és a tények: az ő költségvetésének a számadatai és a tények, a melyek az ő kormányzata alatt már eddig felmerültek. T. képviselőház ! En azt hiszem, hogy maga az a tény, hogy Kossuth Ferencz Magyarországnak épen kereskedelemügyi minisztere lett, minden programmnyilatkozatnál hatalmasabban hirdeti azt az igazságot, hogy a mi mai körülményeink között Magyarország függetlenségét csakis Magyarországnak ipari és gazdasági megerősítése utján vívhatjuk ki, (Ugy van !) mert Kossuth neve a függetlenséget jelenti és ha Kossuth Ferencz ezt az ő szimbólumot képező nevét a kereskedelemügyi tárczával, az ipar és kereskedelem ügyével kapcsolta össze, ez világosan mutatja, hogy a függetlenség kivivására a mostani viszonyok között a legerősebb és a legbiztosabb eszközünk az iparnak és a kereskedelemnek teljes és hatalmas kifejlesztése. T. ház ! Jól esik nekem Kossuth Ferencz nyilatkozataiból és ezekből a tényekből ezt a hatalmas biztató programmot kiolvasni. Hiszen még csak nem is régen, alig másfél esztendővel ezelőtt, egészen más programmot, egész más gazdasági gondolatokat hallottunk a magyar miniszteri székekből. Még csak másfél esztendővel ezelőtt ebben a képviselőházban fejtette ki Magyarország miniszterelnöke azt a gazdasági gondolatot, hogy Magyarország és Ausztria mint mezőgazdasági és mint iparűző két áUam harmonikusan egészítik ki egymást, hogy ennek a két államnak ez a viszonya alapja a két állam biztos fejlődésének és ezért kell törekedni arra, hogy Magyarország mezőgazdaságát, Ausztria pedig iparát fejleszsze ki, hogy Magyarország mint mezőgazdasági, Ausztria pedig mint ipari állam harmonikusan fejlődjék tovább egymás meüett az eddigi alapon. Ezt a gazdasági gondolatot fejtette ki Magyarország miniszterelnöke és ez volt vezérlő gondolata 67 óta a magyar gazdasági politikának. Pedig t. ház, ennél a gondolatnál és ennél a szembeállításnál semmi sem fejezheti ki jobban az Ausztriával szemben való gyarmati helyzetet és alárendeltséget. (Igaz! Ugy van!) Mert mi más a gyarmati áüapotnak a lényege, mint az, hogy az egyik ország, a gyarmat termi a nyersterményeket és a másik ország, az uralkodó ország, részint elfogyasztva, részint iparczikkekké dolgozza fel azokat a nyersterményeket, a melyeket azután mint iparczikkeket ad vissza ismét a gyarmatnak nyersterményekért. Ez a gazdasági alapgondolata minden gyarmati viszonynak. Ez a viszony áll fenn Anglia és az Indiák között, ez a viszony áll fenn a német birodalom és Kamerun között, ez a viszony áll fenn minden anyaország és minden gyarmat között és fájdalom, ez a viszony áll fenn még most is Magyarország és Ausztria között. Pedig megmutatja az emberiség történelme, hogy a mióta megvan ez a világ, valahányszor egy iparos, kereskedő és egy mezőgazdaságot űző állam lépnek egymással viszonyba, az a viszony mindig olyan, hogy az iparos és kereskedő állam az uralkodó, a hatalmas, a gazdag, a tisztán mezőgazdasággal foglalkozó állam pedig a szegény, az elnyomott, a gyarmat. Ezt tekintve, nem is csodálkozom azon, hogy a mi monarchiánk külügyminiszterei folytonosan bele akármik kontárkodni Magyarország belügyeibe. Mert mit látnak ezek a mi külügyminisztereink, a kikben eddig elsősorban az utánzás ösztöne volt legjobban kifejlődve ? Mit látnak egyebet, mint azt, hogy a nagy birodalmak külügyminiszterei gyarmatpolitikát űznek, a birodalom gyarmatainak belső ügyeivel foglalkoznak. Ök is utánozni akarják a nagy külügyminisztereknek példáját és miután Ausztriának, Boszniát kivéve, egyetlen gyarmata Magyarország, tehát ugy űzték eddig a gyarmatpolitikát, hogy folytonosan beleavatkoztak az ő gyarmatuknak, Magyarországnak belső ügyeibe. Hiszem, hogy már nem sokáig fogják ezt tenni; hiszem, hogy nem sokáig lesz már Magyarország Ausztriának gyarmata. Hogy mennyire megérti ezen gyarmati helyzet inferioritását és szerencsétlenségét minden oly állam, a mely fejlődésének öntudatára ébred, arra fényes és klasszikus példa előttünk az, a mi most a messze Keleten, Japánban történik. Japán is egészen az utolsó időkig a nagy európai iparűző és kereskedelmi államok gyarmata volt csupán. Japán az utóbbi években egy dicsőséges, egy csudálatos nagy diadalnak glóriás káprázatában jelentkezett mindnyájunk előtt. De Japán nem állt meg, miután legyőzte a nagy orosz birodalmat, a háborúban elért nagy sikere mellett, hanem ezen nagy sikert nyomon követi az a törekvése, hogy gazdaságilag is függetlenítse magát a többi államoktól ; hogy gazdaságilag is erős, hatalmas és önálló legyen. Ebben az esztendőben fogadta el a japán törvényhozás a japán vámtarifára vonatkozó törvényt, a mely egyszerre háromszoros