Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-65

116 65. országos ülés 1906 november 27-én, kedden. 1000-nél többet egy százalék. 22 százalék kény­telen 800—1000 korona költséggel kocsit tartani, az utiátalányra pedig valamennyien ráfizetnek. Az orvosok 11 és fél százaléka nőtlen, 30 százaléka gyermektelen, 30 százaléka kettőnél több gyer­mekkel bir, föl egész 12-ig.« Most méltóztassék el­képzelni, hogy élhet meg az ilyen ember ? »Sáros vármegyében 12 orvosi kör van és ezek rendszeresítésük óta eg3'általában nem voltak betöltve.« Az ország közegészségügyi viszonyai­ról szóló egyik 1896-ban megjelent belügyminisz­teri jelentés igy nyilatkozik a be nem töltött orvosi körökről — tehát annyira szidott liberális érában is volt egy kis belátás ezekre a dolgokra vonatkozólag — ez a belügymigiszteri jelentés a következőket mondja (olvassa): »Kétségtelen, hogy e körök legnagyobb része még sohasem volt, s egyelőre nem is lesz betölthető, a minek az az oka, hogy e körökben egyrészt a megállapított hivatalos javadalmazás csekélyebb, másrészt a szegény lakosság közt a magángyakorlat is igen fogyatékos jövedelmezőségű, s az orvos megél­hetése egyáltalában nem biztosított. Mig a betöltött orvosi körökben egy körorvosra átlag 605 forint, a be nem töltött körökben csupán 441 forint jutott.« Hát, t. ház, nagyon természetes, hogy a kör­orvosok és a községi orvosok helyzete általában véve igen szomorú. Nagyon kevés kör és nagyon kevés község jut olyan orvoshoz, a ki tényleg el is végezhesse a közegészségügy terén kötelességeit. És épen most látunk egy igen sajnálatos esetet, a knézi méregkeverési esetet, a mely, ha a községben szakértő orvosok lettek volna, meg nem történ­hetett volna, nem történhetett volna meg az, hogy évtizedeken át folytassák a méregkeverők működésüket. Ép oly kevéssé történhetett volna meg a zsebelyi és a hódmezővásárhelyi méreg­keverés, ha olyan orvosi közegek ellenőrizték volna a halottakat, a kik a halottvizsgáláshoz értenek is. Különben nagyon sajnos, hogy találkozik egy magyar újság, a mely az ilyen eseteket is arra akarja kihasználni, hogy a sovinizmusnak áldoz­zon az által, hogy a románság ellen izgat és ugy tünteti fel a dolgot, mintha a knézi eset is csak a román nép rosszaságának megnyilvánulása volna. Itt van egy lap, a mely azt irja (olvassa) : »Az oláh és szerblakta falvak szolgáltatják leginkább ezeket a borzalmakat, főképen pedig az oláhok, a kik közül aránylag a legtöbb méregkeverő kerül ki.« Nem akarom untatni a t. házat ezzel a czikkel, nem olvasom tovább, csak rámutatok arra, hogy ha ez román lapban jelent, volna meg és a magya­rokról íródott volna például akkor, a mikor a hódmezővásárhelyi eset történt, mert. bizony Jáger Mari és társai nem voltak sem szerbek, sem románok; mondom, ha ezt szerb vagy román lap irta volna, hogy a hódmezővásárhelyi eset is ta­núsítja, hogy a magyar fajnak különös tulajdonsága a méregkeverés, akkor az a lap nyomban sajtópert kapott, volna és el is Ítéltetett volna a czikk írója. De a budapesti lapok rólunk az ilyesmit nyíltan hirdethetik, a mi népünket ócsárolhatják a nélkül, hogy baj történnék. Hol van ilyen esetben a köz­vádló % Itt nincsen szó azokról a lelketlen izgatók­ról, a kiket annyira akar üldözni a belügyminiszter ur. Itt szó van a népről, melyet a belügyminiszter ur annyira szeret. T. ház ! Szó van arról, hogy szanatóriumokban kezeljék a betegeket és hogy szanatóriumok fel­állítása által csökkentessék a tüdővész. Itt nem kell szanatórium, mert látjuk magunk előtt a bécsi példát, a mely valóságos tragikomédia, hogy mig az a hires Schrötter tanár nagy reklámmal hirdeti a tuberkulózis gyógyítása körüli sikereit az >>Alland« szanatóriumban, addig az ő klinikáján is és a többi bécsi klinikán is ép ugy, mint a pesti klinikákon a beteg, a ki bejött pl. arthritissel, ott megkapja a tuberkulózist. Ilyenek a tényleges viszonyok és ilyenek fognak maradni, még ha száz gümőkór elleni szanatóriumot állítanánk is fel. Mert tessék csak tekintetbe venni, hogy azokba a szanatóriumokba, leszámítva a gazdag osztályokat, csak egy nagyon kis száma kerülhet be azoknak a százezer lelket tevő gümőkórosoknak, a kiket évente hazánkban találunk. És annyi szanatóriumot, hogy százezren elférjenek bennük, ugy sem állithatunk. Már most, ha az az ember ki is gyógyul abban a szanatóriumban, ha kikerül onnan, ismét a régi viszonyaiba kerül ; munkásember lévén, dolgoznia kell, rosszul táplálkozik ismét, mint azelőtt, rossz, egészségtelen lakásban lakik és ismét megkapja a bajt és ismét tovább szenved. Ilyen utón tehát a bajt orvosolni nem fogjuk, hanem fogjuk orvo­solni igenis az által, hogy a nép jjauperizmusának és proletarizálásának okait próbáljuk megszün­tetni és a megélhetési viszonyokat javítani és az által, hogy magasabb kultúrát igyekszünk bele­vinni a népbe. Az bizonyos, hogy a gümőkór terjedni fog addig, — és itt ismét egy kis nemzeti­ségi gravámenről van szó (Halljuk!) — a inig a nemzetiségek-lakta vidékeken csak az lesz fel­írva, hogy »ne tessék a padlóra köpni«. Odajön az a nemzetiségi paraszt ember, látja azt a táblát, nem érti, hogy mi van rajta és nagyot köp a földre. És megtörténhetik, nagyon könnyen, hogy az a megszáradt és elporladt köpet mint baczillus belekerül a nagyságos főszolgabíró tüdejébe és hogy ebből a tüdőből belekerül egy méltóságos, egy kegyelmes, főkegyelmes, egy magas és leg­magasabb tüdőbe. Mert, t. ház, a gümőkór ba­czillusa a legnagyobb demokrata, az nem törődik sem nemzetiségi, sem felekezeti, sem osztály­különbséggel. Nagyon is ajánlanám a belügy­miniszter urnak, hogy intézkedjék, hogy a nemze­tiségi vidékeken nemzetiségi nyelven legyen ez a figyelmeztetés felírva. Nagyon furcsának tetszett nekem Éber Antal mélyen tisztelt képviselőtársam álláspontja, a mi­kor azt fejti ki, hogy a magyarság pusztul, és ő azt hiszi, hogy lehetséges volna intézkedéseket tenni és a magyarságot protezsálni közegészség­ügyi szempontból a nemzetiségek rovására. Barta Ödön : Nem mondta egy szóval sem!

Next

/
Thumbnails
Contents