Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-65

110 65. országos ülés 1906 Sálunk azonban ennek a társadalmi mozgalomnak igen egézsségtelen megnyilvánulását látjuk. Itt t. i. a tüdővész elleni védekezésre szolgáló, azt hiszem, József kir. herczeg nevét viselő Szanatórium-Egyesületnek elnöke Lukács György ur, akkoriban békési főispán, később, a mint tudjuk, a Fejérváry-kormány minisztere. Ez az elnöke az egyesületnek ugy látszik, még azt sem átallotta, hogy lokál-patriotikus momentumokat, vagy nem tudom micsoda érdekeket vigyen bele ebbe a mozgalomba, mert megtörtént az a hallatlan eset, hogy a társadalom minden erejének legnagyobb megfeszítésével, és a szokásos sorsjátékok engedélyezésével is végre együtt volt annyi alap, hogy egy ilyen szanatórium felállittassék, és akkor a helyett, hogy ezt a szanatóriumot, mint mindenhol a világon, oda állítanák fel, olyan helyre, a mely erdő által védve van, a melynek egyik oldalán erdő, a másik oldalán nap legyen, oda állították ezt a szanatóriumot Békésgyula városába, olyan helyre, a melyet, azt hiszem, klasszikus példájául lehetne kikeresni annak a helynek, a mely nem alkalmas arra, hogy oda szanatóriumot építsenek. Én nagyon kérem az igen t. belügyminiszter urat, — bátorságot ad erre nekem az, hogy látom benne az érzéket és az érdeklődést a kérdés iránt — hogy méltóztassék, ugy a mint Nemetországban a birodalmi kanczellár részéről történt, ennek az egész társadalmi szervezésnek az ügyét is a kezébe venni, méltóztassék neki az élére állni egy ebből a czélból létesítendő nagy szervezetnek, méltóztassék az ő nagy nevét, az ő nagy befolyását, az ő nagy összeköttetéseit ennek az emberbaráti, de nemzeti és nemzetgazdasági szemjjontokból is nagyjelentőségű ügynek a szolgálatába bocsátani: akkor azután azt hiszem, hogy a társadalom közreműködésével és az állam segítségével eredményre fog tudni jutni. Máskülönben akkor, a mikor azt látjuk, hogy még ezen a téren is megvannak a nálunk annyira szokásos és sajnálatos visszaélések, a társadalmi tevékenységtől semmi jót nem várok, (ügy van!) Az állam tevékenységét itt is meg kell követelni. (Igaz ! ügy van !) Méltóztassék figyelembevenni, hogy & most Ausztriában előterjesztett állami költségvetésben nem kevesebb mint két millió korona van felvéve a tüdővész elleni védekezést szolgáló »Viribus Unitis« czimű egyesület támogatására. Két millió korona állami támogatás pusztán erre a czélra : ezzel szemben az, a mit mi teszünk, egy olyan államban, a hol évenként tizenegyezerrel szaporodik az elhalálozások száma, valóban elenyészőnek tekinthető. Engedelmet kérek azonban, t. ház, ha itt kitérek még egy más kérdésre is, s ez egész általánosságban a mi kórházainknak a siralmas, szinte szégyenletes állapota. Egy fővárosi közkórháznak olyan orvosaitól hallottam, a kik jelenvoltak ezeknél a dolgoknál, hogy a hányszor külföldi ember eljött, hogy ezeket a fővárosi közkórházakat meglátogassa, nekik mindannyiszor pirulva és szénovember 27-én, kedden, gyenkezve kellett ott állaniok, a mikor ezeket az állapotokat bemutatták. Egy hang : Hát még a vidéken 1 Éber Antal: Bátor leszek rögtön rámutatni, miért. Mindenekelőtt hogy áll a dolog ? Méltóztassék az igen tisztelt belügyminiszter urnak meggyőződést szereztetni: én igen komoly és feltétlenül megbízható szakemberek részéről hallottam, hogy a fővárosi közkórházak sebészeti osztályai teljesen elmaradtak és teljesen elhasznált eszközökkell vannak felszerelve. En kérdeztem az illetőtől, a ki egy igen kiváló sebész, hogy mondja meg nekem pl., hogy milyen eszközök hiányzanak; erre azt a választ adta nekem, hogy méltóztassék az egész katalógust átnézni, mert a mi modern sebészeti eszköz létezik, az nálunk egyik sincs meg, a mi pedig megvan, az nemcsak régi rendszerű, nemcsak régi szabású, de oly elkopott és elhasznált állapotban lévő, hogy azzal sikeres gyógykezelést végezni teljesen lehetetlen. A másik szempont, t. ház, az élelmezési viszonyok, melyek a mi kórházainkban vannak. Somogyi Aladár: A vállalkozók meggazdagodnak ! Éber Antal : Rá fogok mutatni a tényekre. Első tényül, mivel a költségvetésben fel van említve, hivatkozom arra, hogy a lipótmezei állami elmegyógyintézetben egy harmadosztályú betegnek a napi ellátási költsége 42 fillérrel van előirányozva. Hát bocsánatot kérek, én kérdezek mindenkit, a ki ismeri ma nálunk a megélhetési viszonyokat, a ki ismeri az élelmiszerek árait a fővárosban, méltóztassék azt nekem megmondani, hogy napi 42 fillérrel a legszerényebb igényű, a legegyszerűbb élelmezést lehet-e egyáltalán egy emberre ennyiben megszabni. En azt hiszem, hogy az, hogy az elmebetegeket, a kik védekezni, a kik panaszkodni nem tudnak, valósággal éhségkurának tegye ki az állam, ez nem méltó egy kulturállamhoz. (Elénk helyeslés.) Barta Ödön : A rabokat jobban élelmezik ! Éber Antal: Bárki, a ki valaha a lipótmezei elmegyógyintézetben járt, igazolni fogja azt az állításomat, hogy ott az elmebetegek közt az egyiknek ilyen mániája, a másiknak amolyan mániája van, de a panaszok mind egyformák : minden egyes látogatótól élelmiczikkeket, tojást és kenyeret kérnek, mert éheznek ott az állam kenyerén. Hogy milyenek e tekintetben a viszonyok a fővárosi közkórházakban, erre nézve egész hiteles adatokat van szerencsém felsorolni a közkórházaknak az évkönyvéből. Méltóztassék megnézni: itt, ebben az évkönyvben fel van sorolva, hogy minden egyes ételből egy adag mennyijébe kerül a fővárosnak. (Halljuk ! Halljuk !) Egy adag tiszta marhahusieves, vagy ugyanígy egy adag befőzött marhahusieves a fővárosnak két fillérjébe kerül. Méltóztassanak elképzelni, nűlyen végtelenül tápláló lehet ez a marhahusieves. Egy porczió beefsteak csont és íny nélkül ennek a csodálatosan működő fővárosnak 294 fillérjébe kerül a mai marhahusárak mellett. Egy fél becsinált csirke — roppant olcsó