Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.

Ülésnapok - 1906-47

U7. országos ülés 19G6 október 22-én, Mi főn. 11 Lengyel Zoltán : A formalizmus, a betű szerinti magyarázat oly nagy mértékben vett erőt biróságunkon, hogy külföldi emberrel, józaneszü magyar emberrel megértetni azt, bogy a kik e törvényt csinálták, nemcsak okos, de becsületes emberek is voltak, szinte lehetetlenségnek látszik, pedig valósággal ugy van ; mert nem tételezem fel és tapasztalatot sem szereztem erre nézve, hogy biráinkat rossz akarat vezérelte volna. Itt van, t. igazságügyi miniszter ur, a bécsi Max Herzig in Wien-féle könyvszédelgés története. Köteteket lehetne róla irni. Interpelláczió tárgyává is tettem. Azonban az irodalmi és művészeti munkák sokszorosítása és azoknak terjesztése ki van véve a törvény intézkedése alól. A perrendtartás, a büntető jog és sok más szempont tette lehetségessé ezt a szédelgést. Az ügynökök mintegy 500.000 koronára menő hamis és csalárd megrendelést csináltak. Megpróbáltuk a jogorvoslatot a bíróságnál. Már akadtunk is olyan első biróra, a ki jó Ítéletet hozott, de másodbirósági Ítéletet az összes ilyen 5000 j>erben talán hármat sem lehet felmutatni, a mely elutasította volna a kereseteket. (Mozgás.) Megpróbáltuk a bajt a büntetőjogszolgáltatás terén orvosolni, de még csak az illetékességet és a hatáskört sem lehetett megállapitani, sőt még az is eldöntetlen maradt, vájjon Max Herziget vagy annak budapesti képviselőjét, avagy pedig az ügynököket magukat pereljük-e budapesti bíróság előtt, vagy másutt, mert az ilyen nagyban való szédelgéseket a törvényhozás akkor, mikor idevigó büntetőtörvényeinket alkotta, nem vette tekintetbe, ujabban pedig erre nézve nem intézkedtünk. Ott vannak, t. igazságügyminiszter ur, a büntetőtörvénykönynek megfelelő intézkedései. Azok a bűncselekmények, a melyek magyaros virtusból folynak, óriási büntetésben részesülnek; de az a ki milliókat lop, sikkaszt, az szárazon rnehet Amerikába, vagy ha itt marad, leül egy-két heti büntetést s aztán vigan fütyörészve kinevet bennünket, hogy ilyen ostoba állapotokat fentartunk. (ügy van !) Ha tehát fejleszteni akarjuk az ipart, különösen pedig ha magyar ipart akarunk teremteni és a magyar kereskedelmet akarjuk nemcsak megmenteni, de fel is virágoztatni, ha szolidság tekintetében az európai becsületes nemzetekkel versenyre akarunk kelni: legelső kötelességünk jogrendszerünket a felmerült tapasztalatok alapján megváltoztatni, s e tekintetben csak egyetlenegy irányelvet szabad elismernünk — azt, a mely szerint a magyar tisztességet, a magyar szolidságot ápolni kötelessége a törvénynek, a tisztességtelen kereskedőt, iparost és szédelgőt pedig lehetetlenné kell tenni. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ebben a tekintetben — gondolom — a t. igazsá.gügymimszter urnái jó helyre fordultam. Azt hiszem, hogy nem fogunk évtizedekig újra ankétezni és tanácskozni, mert az idevonatkozó 10—20 vagy 25 §-t — méltóztassék elhinni — három nap alatt meg lehet csinálni (Igaz ! Ugy van !); hisz annyira ki van már dolgozva az egész jogi irodalomban ez, hogy talán készen is vannak már az idevonatkozó javaslatok. (Derültség a baloldalon.) Erre tehát szükségtelen több szót vesztegetnem. (Helyeslés.) Nem kevésbbé rosszul állunk az ipari közigazgatás területén is arra nézve, a mi a törvényhozás vagy a közigazgatás keretébe tartozik. Hogy mást ne említsek, itt vaji a védjegyek kérdése. Ezekre nézve Magyarországon védelmet nem találunk. Ott van az áru származási helyének megjelölési kötelessége, a melyre nézve a t. kereskedelemügyi miniszter ur már ígéretet tett, hogy törvényjavaslatot fog beterjeszteni. Én ennél ezért tovább immorálni nem akarok, hanem bemutatom a visszaéléseknek két példáját. Sikerült ugyanis megszereznem két bécsi, illetve prosnitzi gyár jelvényeit. Az egyik egy elefánt, a mely nyilván azt mondja, hogy a magyart elefántnak akarja felhasználni ebben az ügyben és tiszta magyar szöveggel, tisztán magyarul hirdeti áruját. Nincs rajta, hogy kitől való ; nincs rajta, hogy bécsi vagy prosnitzi-e a gyártmány, ellenben az, a ki a ruhát megveszi, kétségtelenül azt hiszi, hogy most már magyar gyártmányt vett. Ez a Kohn et Hellin wien-prosnitzi czég védjegye és czédulája. A másik még érdekesebb jelvény. Hock János: Tulipán. Lengyel Zoltán: Igen, ez egy tulipán, piros, fehér, zöld, nemzeti szinü keretben. Piros a tulipán, piros a szám, fehér a papiros és zöld az aláírás. Ez egy gondolattal sem árulja el azt, hogy ez D. Schwarzmann et Cie. wien—prosnitzi czég ruháját árusítja. Ne méltóztassék hinni, hogy én azért hozom fel ezt, hogy reklámot csináljak az illető czégnek. (Derültség.) Azért hozom ezt fel, hogy a magyar közönséget figyelmeztessük erre és hogy klasszikus és értékes példát mutassak arra nézve, hogy a magyar nemzeti eszmét, az iparfejlesztés gondolatát hogy és mint használják ki, hogy jobb vásárt csináljanak és minket e téren is megrontsanak, ha oly élhetetlenek vagyunk és megtűrj üli ezt és nem zárjuk ki törvényhozási intézkedéssel. Ide kell soroznunk az iparfejlesztési dolgok területére azt a nemleges magatartást, a melylyel a magyar társadalom és a magyar közvélemény az ipar- és kereskedelmi ügyekkel szemben viseltetik. (Halljuk ! Halljuk !) Hiszen, ha mi magyarok nem jövünk arra rá, hogy az ipari és kereskedelmi pálya a legnagyobb vagyonszerző eszköz, hogy ez a modern államoknak és fajoknak harczi eszköze, hogy a fejlődés leghatalmasabb fegyvere, — mert a földet nem lehet szaporítani, az ipar- és kereskedelmi területen pedig kimeríthetetlen a vagyonszerzés lehetősége — akkor bizony hiába jön a miniszter ur százmilliókkal, mert létrejöhet több gyár szubvenczió utján, mint a mennyi szubvenczió nélkül, de kétségtelen, hogy Magyarország hatalmas gazdasági feüendülést sohasem fog elérni.