Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.

Ülésnapok - 1906-57

340 57. országos ülés 1906 november 12-én, hétfőn. Bozóky Árpád: Javítást óhajtok tenni az általam beadott módositáson. Elnök: A kérdés feltevéséhez kivan a kép­viselő ur szólani ? Bozóky Árpád: Nem, kérem ; az általam be­adott módosítást akarom módosítani. (Derültség.) Elnök: Nem lehet. Nem engedhetem meg. Ismétlem, Lázár Pál a 27. §. 1. pontjához két módosítást nyújtott be. Az egyik módosítás az, hogy az 1. pont 4. sorában >>ha« és »a« szavak közé szurassék be »annak vizrebocsátása óta legalább hat hét múlt el.« Ez az egyik módosítás. A másik módosítás pedig az, hogy ezen pont ötödik sorában »az el­adás idejében hazai gyárban már nagyobb« helyett tétessék : »az eladást követő három hónap előtt legalább 500 tonnával nagyobb.« Mindenekelőtt magát az eredeti szöveget fogom szavazás alá bocsátani, azután a két módosítást külön. (Helyeslés.) Tehát azt hiszem, kijelenthetem, hogy az első pont elfogadtatik, miután az lényegében meg nem támadtatott, fentartva természetesen Lázár Pál módosításai felett a külön elhatározás jogát. Kérdem tehát: méltóztatnak-e elfogadni Lázár Pál első módosítását ? (Halljuk !) Ha méltóztatnak kívánni, én ugyan épen most felolvastam, de. újra felolvastatom. (Felkiáltások : Ismerjük !) Méltóz­tatik-e elfogadni Lázár Pál első módosítását, igen vagy nem ? (Igen !) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a képviselőház elfogadja Lázár Pál első módo­sítását. A mi azután Lázár Pál második módo­sítását illeti, kérdem a t. házat: méltóztatnak-e ezt elfogadni, igen vagy nem ? Kérem azokat, a kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Meg­történik.) Kisebbség. Lázár Pál ezen módosítása nem fogadtatik el. A második ponthoz két módosítás adatott be, az egyik Bozóky Árpádé, a mely a következő­kép hangzik: Benedek János jegyző (olvassa Bozóky Árpád módosítását). Elnök : Megjegyzendő, hogy még egy módo­sítás van ehhez a ponthoz, de az tulaj donképen pótlás ; ez Kelemen Samu képviselő ur módosí­tása, a melyet külön fogok szavazásra feltenni, ha méltóztatott Bozóky Árpád módosítása felett határozni. A kérdést tehát ugy fogom fel­tenni, hogy méltóztatnak-e elfogadni a 27. szakasz második pontját az eredeti szövegben, szemben Bozóky Árpád kéj)viselő ur módosításával, igen vagy nem ? Ha méltóztatnak elfogadni, akkor Bozóky Árpád módosítása el fog esni, ha pedig nem méltóztatnak elfogadni, akkor Bozóky Árpád módosítását fogom elfogadottnak kijelenteni. Méltóztatnak a kérdés ilyetén feltételéhez hozzá­járulni ? (Igen !) Ha igen, akkor felteszem a kér­dést : méltóztatik-e elfogadni a 27. szakasz második pontját változatlanul, igen vagy nem ? (Nem !) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a 27. szakasz második pontját nem fogadja el a ház változatlanul; ennél­fogva tehát Bozóky Árpád módosítását elfoga­dottnak jelentem ki. Most már ugyancsak a második ponthoz Kelemen Samu a következő toldást hozta javas­latba. Kérem annak felolvasását. Benedek János jegyző (olvassa Kelemen Samu javaslatát). Elnök: Kérdem a t. házat: méltóztatik-e elfogadni Kelemen Samu képviselő urnak most felolvasott módosítását, igen vagy nem ? (Igen !) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a képviselőház Kelemen Samu képviselő ur módosítását el­fogadja. Á harmadik pont nem támadtatott meg; ahhoz módosítás nem nyújtatott be. Felteszem tehát a kérdést: elfogadja-e a t. ház a .27. §. 3. pontját változatlanul a közlekedésügyi, közgaz­dasági és pénzügyi bizottságok szövegezése szerint, igen vagy nem ? (Igen 1) Azt hiszem, kijelenthe­tem, hogy a képviselőház a 3. pontot változatla­nul elfogadja. A negyedik pont sem támadtatott meg; ehhez sem nyújtatott be módosítás. Felteszem tehát a kérdést: elfogadja-e a t. ház a 4. pontot változatlanul a közgazdasági, közlekedésügyi és pénzügyi bizottságok szövegezése szerint ? (Igen !) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a képviselőház a 4. pontot változatlanul elfogadja. Az ötödik pont sem támadtatott meg. Kérdem a t. házat: méltóztatnak-e az ötödik pontot válto­zatlanul elfogadni, igen vagy nem 1 (Igen I) Azt hiszem kijelenthetem, hogy a képviselőház az 5. pontot változatlanul elfogadja. Kérdem a t. házat: méltóztatik-e a 6. pontot változatlanul elfogadni ? (Igen!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a képviselőház a 6. pontot változatlanul elfogadja. Kérdem a t. házat: méltóztatik-e a 7. pontot változatlanul elfogadni ? (Igen!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a képviselőház a 7. pontot változatlanul elfogadja. A 27. §-hoz Lázár Pál képviselő ur javasolja, hogy uj pont gyanánt mondassék ki, hogy »haj óik­nak neveit csak a kereskedelemügyi miniszter beleegyezésével választhatják meg.« Kérdem: méltóztatik-e Lázár Pál képviselő urnak ezen uj pontul javaslatba hozott módosí­tását elfogadni, igen vagy nem ? (Igen!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a képviselőház Lázár Pál módosítását elfogadja. Következik a 28. §. Ráth Endre jegyző (olvassa a 28. §-t). Elnök: Ha szólni senki sem kíván, felteszem a kérdést: elfogadja-e a t. ház a 28. §-t változatla­nul a közlekedésügyi, közgazdasági és pénzügyi bizottságok szövegezése szerint, igen vagy nem ? (Igen!) Ha igen, akkor azt elfogadottnak jelen­tem ki. Következik a 29. §. Ráth Endre jegyző (olvassa a 29. §-t). Elnök : Ha szólni senki sem kíván, felteszem a kérdést: méltóztatik-e a 29. 3-t változatlanul

Next

/
Thumbnails
Contents