Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.
Ülésnapok - 1906-57
57. országos ülés 1906 kereskedőktől angol kereskedőkhöz irányul az összeköttetés, a melyet mi megbontani képesek nem vagyunk. A gondolatmenet tehát már alajrjában hibás, A mi kivitelünknek nem lehet az a czélja, hogy mi Amerikával és Ausztráliával a Gibraltáron tul való szállitásban versenyezzünk ; a mi kivitelünknek czélja arra kell, hogy irányuljon, hogy azon hajók roppant forgalmát, a melyek az Átlantioczeán felől átmennek a Középtengeren és a Szuez-csatornán ugy Ázsia mint Keletafrika felé, a mely hajójáratok mind számosabbak lesznek és a melyeknek szállítmányai is mind nagyobb tömegeket tesznek ki, mi felhasználjuk oly képen, hogy azon hajók élelmezésében Magyarország is részt vegyen. Ha Magyarország az angol hajóknak élelmiszert szállit és azon élelmiszert át tudja azoknak adni Szuezben vagy Alexandriában, akkor a magyar földmivelésnek egy egészen uj irányt lehet nyitni azon czikkek termelése utján, a melyek a hajók közönségének élelmezésére szükségesek. Mi nem állhatjuk meg a versenyt Amerikával Londonban vagy Liverpoolban, de felvehetjük ezt a versenyt Amerikával már Szuezben vagy Alexandriában, mert a szállitási differenezia a mi javunkra esik. Ha a mi húsunknak minősége nem állja meg a versenyt Amerikával Szuezben, akkor még kevésbbé állja meg Liverpoolban, mert az amerikai húsnak minősége azon az utón, a melyet meg kell tennie Liverpooltól Szuezig, nem javul, hanem romlik. A mi feladatunk az, és ez a helyes irány, hogy a Közép-tengeren átvonuló, s a Keletre haladó hajók élelmezésében particzipáljunk és hogy mi akként készitsük el husterményeinket, konzerveinket és oly módon állitsuk elő hüvelyesveteményeink konzerveit, hogy azok a hajók élelmezésére alkalmasak legyenek, kiváló tekintettel azon hajókra, a melyek Szueztől még hosszú tengeri útra mennek India, Kina vagy Dél-Afrika felé. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezért nem fogadom el Lázár Pál képviselő ur módositását, hanem ragaszkodom a törvényjavaslat szövegéhez, a mely különös kedvezményt akar nyújtani a jéghütő berendezéssel biró azon hajóknak, melyek a Gibraltár-szoroson tul Anglia felé vagy másfelé teszik meg a kereskedelmi utat. Lázár Pál : Félreértett szavaim megmagyarázása czimén kérek szót. T. képviselőház! Ugy látszik, félreértette t. képviselőtársam szavaimat, mert én azt csak példának hoztam fel, hogy a beszerzésnél adjunk segélyt oly hajóknak, a melyek hűtő berendezésekkel vannak ellátva. Azt mondtam: azt hiszem, az volt az intencziónk, hogy ezen hajókkal a Gibraltáron tul mehessünk, ellenben az én javaslatom nemcsak ezekre szoritkozik, hanem általában minden hajóra, a mely a Gibraltáron tul európai kikötőket is látogat. Ezen megjegyzést voltam bátor tenni. Gr. Batthyány Tivadar: Méltóztassék megengedni, hogy ehhez az indítványhoz a magam louember 12-én, hétfőn. 335 részéről is hozzászóljak. (Halljuk ! Halljuk !) A 1.0. §. a mértföldsegélyeket akként állapitja meg, — itt a tervezet — hogy azon hajók, a melyek a nagy parthajózáson tul is európai kikötőket érintenek, csak 5—5 fillér mértföldpénzt kapnának, ellenben azok a hajók, a melyek a Gibraltár-szorosán tulmennek, de nem eurójiai kikötőket érintenek, 10 fillér mértföldsegélyben részesüljenek. Lázár Pál t. képviselőtársam inditványa arra vonatkozik, hogjr minden hajó, a mely a Gibraltár-szorost passzirozza, akár európai, akár nem európai kikötőbe megy, megkapja azt a 10 fillér szubvencziót. A mint most meg is magyarázta, ő a hütő-készülékekkel ellátott hajót csak exemplifikative hozta fel. Az indítványt én ugy értem, hogy vonatkozik ez minden, a Gibraltár-szorost érintő hajóra. Kérem a kereskedelemügyi miniszter urat, hogy Lázár Pál képviselőtársam indítványát igenis fogadja el. Bővebb indokolásra ez nem szorul, egyszerűen csak konstatálom azt a tényt, hogy a kinek fogalma van a hajózásról és annak beléletőről, az tudja, hogy azon hajóknak, a melyek a Gibraltár-szoroson innen maradnak, a napidijai és egyéb költségei rendszerint kisebbek, mint azokéi, a melyek a Gibraltár-szoroson tul mennek. így pl. a hadi tengerészeinél is azt mondják, hogy ha az Adriát elhagyják, hogy »passzirozták az ezüstvonalat«, mert akkor már másfélszeres kosztpénzt kap a legénység és ha a Gibraltárszoroson áthaladtak, kétszeres kosztpénzt kapnak, mert az óczeánil hajózás összes költségei tetemesen magasabbak. Ez egymagában is indokolja azt, hogy a mértföldpénzt emeljük, de ezenkivül tény az is, hogy kivánatos az óczeán' partjain fekvő európai kikötőkben is a hazai ipari és kereskedelmi terményeket propagálni, és pedig első sorban az által, hogy a járatsegélyt a drágább hajózási viszonyokhoz képest ennyivel emeljük. A mi a hütőkészülékes hajókat, a húsok és egyéb élelmiszerek kivitelét illeti, abban teljesen igaza van Ugron Gábor t. barátomnak, hogy igyekeznünk kell a Szuez-csatornánál és a Gibraltárnál a hajókat magyar élelmiczikkekkel ellátni, azonban én azt hiszem, hogy elképzelhetjük, sőt remélhetjük, hogy Angliában is tudunk versenyezni akár az amerikaiakkal, akár az angolokkal ; hiszen nemcsak az Indiába menő hajók ellátásáról van szó, hanem arról, hogy Anglia proviantirozásához mi is hozzájáruljunk a magunk nyersterményeivel. Én tehát ezen czélból, ezen indokból is kérem, hogy a Gibraltáron túli reláczióban, akár afrikai, akár amerikai, akár európai kikötőbe megy a hajó, egyaránt 10 filléres segélyben méltóztassék részesíteni. Elnök: Szólásra senki sincsen feljegyezve. Kivan valaki szólni ? Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter: T. ház ! Röviden csak azt jelzem, hogy Lázár Pál módositását elfogadom. (Helyeslés.) Gaál András előadó : T. ház ! Lázár Pál t. képviselőtársam módosításához gr. Batthyány Tivadar