Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.
Ülésnapok - 1906-55
55. országos ülés 1906 november 9-én, pénteken. 291 Dehogy! Mi kezdtük!) Dehogy ! akkor ők már előkészítették volna! (Félkiállások balfelöl: Ök deczeinberben csinálták!) Megengedem, hogy mi esetleg valamivel hamarább csináltuk meg a törvényt, de tény az, hogy onnan kaptuk az ideát, mert akkor már az ő törvényük javaslatképen ismeretes volt. Ök azután korlátlanul tették, mi pedig nagy korlátozással; és ez által mi inferioritásba jutottunk. Az tehát, hogy Ausztria ezt a rendszert követi és akarja vagy nem akarja-e fentartani, nem tudom, de már ránk való tekintettel is fentartja, ez volt egyszersmind az ok, a miért én azt az eredeti, radikálisabb álláspontot kénytelen voltam feladni. És akkor próbálkoztam a kompromisszummal, a mire Zanella t. barátom utalt, felvetvén a kérdést, hogy ha ez kompromisszum, hát ugyan kivel volt kompromisszum ? Én velem nem ; bocsánatot kérek, én nem tartom magamat oly nagy tényezőnek, hogy én velem kompromisszumokat kelljen kötni; megengedem, hogy nem is a fiume 1 * érdekeltekkel, ebben igaza van, hanem két álláspont közt lett a kompromisszum kötve : két álláspont között, két rendszer között : azon rendszer között, a mely beszerzési segélyt ad ajándékképen és azon rendszer között, a mely a beszerzési segélyt egyáltalán eltörli. Hát jött létre kompromisszum, a mely azt foglalta magában, hogy jó, hát a beszerzési segélyt tartsuk fenn, 15 esztendőre adjunk ennyit meg ennyit az illető hajóknak, a mi körülbelül 35—40 százalékát teszi a hajók beszerzésének; de legalább egyet követeljünk : hogy az a hajó, a melyet ilyen nagy összeggel segélyezünk, legalább a minimumot teljesítse arra nézve, hogy magát magyar hajónak vallja és mutassa. Már most mi ez a minimum ? Ennél csekélyebb dolog már igazán nem lehet: a minimum az, hogy legalább egyszer jöjjön haza az a hajó. Kevesebbet nem lehet követelni, mint hogy legalább egyszer egy esztendőben vallja magát magyar hajónak ; mert hiszen akkor, a mikor ő ott az idegen vizeken jár, akkor ő azt, hogy magyar hajó, semmivel sem dokumentálja. Jöjjön tehát legalább évenkint egyszer haza. Ha haza jön egyszer, akkor ezzel kapcsolatosan bizonyos indirekt hasznunk is van. Direkt haszon van annyiban, hogy hoz valamit, vagy talán visz valamit, indirekt annyiban, hogy az élelmezést p. o. mégis csak hazai forrásokból teljesiti, hogy pl. a hajót kijavíttatja ott, legalább megfesteti újból, talán uj köteleket szerez be stb., szóval valami hasznunk van. De legfőképen az az irányadó, hogy az a hajó, a mikor hazajön, akkor vallja magát igazán magyar hajónak és ezzel azután győzzön meg minket arról, hogy csakugyan a magyar hajórajhoz tartozik, mert olyan német hajót vagy olyan angol hajót amely 15 esztendeig idegen vizeken járna és ne jönne sohasem haza, olyan hajót én nem hiszem, hogy lehetne találni. Hát azt kívántam, a mit szem előtt tartanak azok a nemzetek is, hogy t, i. az a hajó valamiképen saját hajórajunknak kiegészitő része legyen. Igaz, benne van ebben a javaslatban is, a régi törvényben is, hogy ha háború üt ki, annak a hajónak haza kell jönnie. Hát ezzel a magyar hajórajnak kiegészitő részévé válik-e az állandóan idegen vizeken járó hajó ? Vagy, a mire nagy súlyt helyezünk, a magyar közgazdaság önállósitása, az önálló vámterület megkivánja, hogy uj piaczokat szerezzünk meg. Ha beszerzési segély mellett az a hajó évenként egyszer sem köteles hazajönni, akkor szeretném tudni, miképen mozditja elő a mi közgazdaságunknak önállósitását ? Akárhogy vegyük a dolgot, ha már nem helyezkedtünk arra a radikális álláspontra, a melyet én eredetileg óhajtottam volna, ezt a minimális kötelezettséget elő kell Írnunk, mert különben tartok attól, hogy az a hidegség, a melylyel Magyarország túlnyomó része a tengerészet iránt viseltetik, csak fokozódni fog. Csakis az a körülmény, hogy mi evidencziában tarthatjuk, hogy valamely hajó a magyar hajóraj kiegészitő része, csakis ez indokolhatja, hogy ilyen kötelezettséget elvállalunk. Én elfogadom azt is, a mit Zanella t. barátom mondott, hogy a hajózást önálló iparként lehet felfogni, hogy 40 iparág ebből él, de mindez csak azon esetben áll, ha ez az önálló ipar kapcsolatban van valamiképen azzal az országgal, a melynek zászlaját hordozza. Mert ha semmiféle kapcsolatban nem áll, ha idegen hajó idegen felszereléssel, talán idegen legénységgel és idegen érdekek szolgálatában áll, akkor az épen olyannak tekintendő, mint ha egy gyárat kiemelnénk ebből a területből és idegen területre helyeznénk át. Mivel pedig én épen azt akarom, hogy szorosabb legyen a kapcsolat a hajózás és Magyarország között, mivel azt akarom, hogy az érdeklődés minél intenzivebb, minél melegebb legyen, hogy ennek következtében a hajózás iránt áldozatkészebbek is legyünk, ezért épen a hajózás érdekében kivánom ennek a kötelezettségnek a megállapítását. Rólam nem fogja elhinni senki, hogy ne volnék eléggé preokkupálva a tengerészet iránt. Hiszen Batthyány t. barátommal együtt éveken át dolgoztam a magyar tengeri jognak létesítésén. Ha mégis felállítok ilyen kötelezettséget,, azt hiszem, senki sem fog vádolni azzal, hogy valamilyen animozitás vezet a hajózás ellen ; a mi pedig Fiumét illeti, azt hiszem, gyakorlatilag is bebizonyítottam, hogy Fiume iránt különös előszeretettel viseltetem. Semmi esetre sem áll tehát, a mit talán gondolhatnának Fiúméban, hogy akár én, akár a t. kereskedelmi miniszter ur, a ki ezt az álláspontot honorálta, ellenszenvvel viseltetnék a hajózás vagy Fiume lakossága iránt. Gr. Batthyány Tivadar: Senki sem mondott ilyet! Nagy Ferencz: Ellenkezőleg, bensőbbé akarjuk tenni azt a viszonyt, a mely fennáll a hajózás és Magyarország között. Sokszor ugy áll a dolog, hogy ha valamire nem kényszeritik az illetőt, ő maga sem tudja a maga igazi érdekeit kellőképen ápolni. Mert lehet, hogy a közvetlen haszon 37*