Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.
Ülésnapok - 1906-55
288 55, országos ülés l'Mú november 9-én, pénteken. a melyben különben gr. Batthyány Tivadar t. barátom is résztvett, hogy mikor az idén a t. kereskedelemügyi miniszter ur szives volt egy ankéten ezt tüzetesen megtárgyaltatni és engem is szives volt erre meghívni, hogy ott még egyszer ezek a pro és kontra aggodalmak megtárgyaltattak, és végre kialakult és érvényre emelkedett az a felfogás és álláspont, a melyet én voltam bátor képviselni, meggyőző érvül fogadtattak el épen azok a tapasztalatok, a melyekből én is kiindultam és a melyek tényleg a nemzeti közvéleményre kétségkivül oly nyomást gyakoroltak, a melyek elől kitérni nem lehetett. Mi volt a hibája az eddigi törvénynek, az 1893 : XXII. t.-czikknek ? Voltakép bebizonyosodott az, hogy az egész rendszer hibás. Mi háromféle segélyt akartunk a tengeri hajózásnak nyújtani az 1893 : XXII. és az 1895 : XXXIV. t.-cz.ben, t. i. egy építési segélyt az 1895. évi törvény szerint és két, vagyis a beszerzési és a járatsegélyt, az 1893-iki törvény szerint. Ha már most azt kérdezzük, hogy ezek a segélyezések milyen eredményekkel jártak, milyen tapasztalatokat szereztünk ezen segélyezési rendszer mellett : azt láttuk, hogy az épitési segélynek nem volt semmi eredménye, a beszerzési segélynek igen is volt eredménye, a járatsegélynek megint nem volt eredménye. Most pedig azt kérdezik, hogy a minek nem volt eredménye, miért nem volt és a minek volt eredménye, miért volt és mi haszna volt belőle az országnak ? Hogy az épitési segélynek miért nem volt eredménye, azt itt hosszasan tárgyalni bajos, mert kissé szerencsétlenül jártunk azokkal a kísérletekkel, a melyek Fiúméban a hajóépítésre irányultak, a miben a kormánynak talán nem volt épen hibás a törekvése, de hiába, az embereknek volt olyan eljárása, a melyet mi nem tételeztünk fel. Denikve nem sikerült; hajóépítés nem létesült, illetőleg kezdődött, de abban maradt. Ez azért nem jelenti azt, mintha a hajóépitési segélyrendszer rossz volna. Nagyon is jó. Hiszen nekünk épen az a fő érdekünk, hogy a mint kívánjuk, hogy általában magyar ipar legyen, ugy különösen kívánjuk, hogy hajóiparunk is legyen. Ha tehát be sem vált az a hajóépitési segélyrendszer, ez nem azért van, mert magában véve hibás a dolog, hanem ennek oka más körülményekben rejlett és e tekintetben elvárjuk azt, hogy a jövőben talán szerencsések leszünk a hajóépítés segélyezésében és annak előmozdításában. Az iránt nincs kétség, hogy a hajóépítés tekintetében a segélyezést fenn kell tartanunk, sőt én azt mondom, hogy még tovább is kell mennünk. Nem mehetünk ugyan annyira, mint a mennyire megy pl. Olaszország vagy Franciaország, a mely pl. csak a hajóépítésre magára 50 milliót ad ki évenkint abból a 200 millióból, a mit az ő törvényük a tengerészet segélyezésére fordit, de hát mégis a mennyire elmehetünk, menjünk el. Mindenesetre már csak a haditengerészet kiszolgálása szempontjából is törekednünk kell arra, hogy legyen tekintélyes hajógyárunk, a mely a mi érdekeinket szolgálja. Az tehát kétségtelen, hogy ezt a rendszert el kell fogadnunk, fenn kell tartanunk és tovább kell fejlesztenünk. A törvény ezen része kifogás alá nem esik. Most jön a második, a járatsegély. A járatsegély azon alapul, hogy az olyan szolgálat, melyet a mi hajóink tesznek az országnak, a magyar közgazdaságnak, igen is biztosittassék és viszontszolgáltatást is kapjon az állam részéről azon terhek fejében, a melyekkel ezen szolgálat jár. Magában véve tehát a járatsegély-rendszer megint kétségen kivül helyes alapokon nyugszik. Arról lehet ugyan beszélni, vájjon egyáltalában szubvencziókkal segélyezzük-e a hajózást, mert pl. a németek, vagy az angolok azt mondják, hogy ők járnak el helyesen, ők nem adnak szubvencziót. . . Kelemen Samu : Adnak nagy postahozzájárulást, indirekt szubvencziókat export-területekre. Nagy Ferencz : Lehet, hogy nagy postaszubvencziókat adnak, hogy indirekt szubvencziókat is adnak, a miben mi is elég messze mentünk. A mi azt illeti, hogy indirekt szubvencziókat adnak a németek, mi is adunk elég nagy indirekt szubvencziókat. Ez azonban más alkalomra maradhat ; hanem tény az, hogy a németek direkt szubvencziókat nem adnak sem hajóépités tekintetében, sem járatok tekintetében. Azt azonban megengedem, hogy magában véve, ha egy állam elhatározza magát, hogy szubvencziókat ad, akkor a járatsegélyrendszer minden esetre a legindokoltabb, mert ott tényleg a magyar közgazdaságnak effektív szolgálatokat teljesít az az illető hajó. Mégis az ma kétségtelen, hogy ha egyáltalában jogosult a szubvenczió, hogy ez a rendszer nem vált be nálunk. Hát azt lehet kérdezni, hogy miért nem vált be 1 Ennek több oka van. Az első ok, hogy oly alacsonyra szabtuk azt a segélyezési hányadot, a segélyezési bázist, hogy t. i. mi csak öt fillért adunk, szemben az osztrákokkal, a kik tíz fillért adnak, és ez az öt fillér kevés rekompenzáczió volt azokért a terhekért, a melyeket a hajó vállal, tehát nem lehetett-e kisebb támogatás mellett eredményt várni. Egy másik körülmény volt, — és ezt én teljesen elismerem — hogy a rendes járatú hajózási vállalatoknak az a különleges természetű monopóliuma, privilégiuma, mely szerint az ő általuk ellátott iránylatokban a járatsegély egyáltalában nem biztosíttatott, ugy hogy akkor, a mikor pl. az Adria lefoglal bizonyos irányt, ezen az irányon a szabadhajó nem konkurrálhat, illetőleg konkurrál, de nem kap semmiféle segélyt. Megengedem, hogyha uj szerződést kötnénk akár az Adriával, akár mással, ezt csakugyan eliminálni lehetne, ma azonban, sajnos, ezen nem segíthetünk és nem segíthettünk eddig sem, mert a szerződés akadályozta, hogy mi a szabad hajózást segélyezzük azon a vonalon, azon reláczióban, a melyet a rendes járatú segélyezett vállalatok