Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.

Ülésnapok - 1906-55

55. országos ülés l'J06 november 9-én, pénteken. 285 egészen őszintén — az abban lefektetett elvvel szemben aggályaimnak kifejezést adni, mert nézetem szerint e szakasz rendelkezése gerincze az egész törvényjavaslatnak, az ebben kifejezett elv az, a melyre az egész törvényjavaslat épitve van. T. ház ! A jelenlegi törvényjavaslatot megelőző törvény, az 1893: XXII. t.-cz. a szabad hajózás segélyezését két alapgondolatból kiindulólag állapitotta meg. Az egyik alapgondolat az volt, hogy az állam segélyez minden olyan hajózási vállalatot, segélyezi minden olyan hajónak a létesítését, a mely magyar lobogó alatt szabadhajózást kivan űzni. Erre állapitotta meg az előző törvény a beszerzési segélyt, a melyet minden hajó megkapott, akár direkt Magyarországból vagy Magyarországba eszközölt szállítmányokat, akár nem. A törvénynek egy másik rendelkezése pedig külön honorálta, külön premiálta, külön segélyezte azon szolgálatokat, a melyek a hazai kereskedelem közvetítését tényleg eszközölték. A mostani törvényjavaslat eltér ezen alapgondolattól és egyedül és kizárólag arra az alapra helyezi a támogatást, hogy csak az kap az államtól ekképen segélyt, a ki a magyar forgalomnak abban az évben szolgálatokat is tett. Ez a törvényjavaslat alaptétele. Ezzel szemben hallottuk azon argumentumokat, a melyeket Fiume ez idő szerinti képviselője, Zanella t. barátom tegnapi felszólalásában csoportosított és a melyek oda konkludálnak, hogy ne csak azon szabad hajózást támogassuk, a mely, hogy ugy mondjam, direkte kötelezőleg szolgálatokat akar tenni a hazai forgalomnak, hanem hogy egyáltalában, külföldi példák szerint eljárva, támogassunk minden oly vállalkozást, a mely a hazai kereskedelmi flotta szaporítását czélozza. Ezzel szemben, hogy a padokról és ne a miniszteri székekről elhangzottakra utaljak, Kelemen Samu, igen t. barátom, az ellenkező álláspontot képviselte egy igen szép, szakszerű beszédben, a melyben arra az álláspontra helyezkedett, hogy csakis és kizárólag az nyerjen szubvencziót, a ki hajózásával a hazai kereskedelmet is támogatja. Megvallom őszintén, hogy a magyar tengerészet ügyének szentelt egész multam, ennek tradicziói arra terelnek, hogy ha csak lehetséges, arra törekedjem, azt igyekezzem elérni, hogy ezentúl is szolgálja a törvény mind a két czélt és necsak egyet. Megmondom, t. ház, hogy miért. En azt hiszem, hogy minden teljesen független államnak is az kell, hogy legyen a törekvése, hogy kint a tengeren, az összes óczeánokon, minél több oly hajó járjon, a mely annak a nemzetnek a lobogóját viseli, a mely képviseli azt a nemzetet kereskedelmileg és közgazdaságilag. Százszorosan fontos ez minálunk, a hol jól tudjuk, hogy a külföldön a mi képviseletünkben két zászló jelenik meg. Az egyik a vörös-fehér-vörös az osztrák czimerrel, melyet az u. n. közös haditengerészetünk lobogtat és a melyen a magyar vörös-fehér-zöld szinekből nem méltóztatnak látni abszolúte semmit. . . Szunyog Mihály: A magyar közgazdaságból sem látni ott semmit! Gr. Batthyány Tivadar : Dehogy látni, ez azonban más témára tartozik. A másik lobogó, t. ház, a mely képvisel bennünket, a kereskedelmi tengerészet lobogója. Habár nézetem szerint e tekintetben is változások szükségesek, mégis ez a lobogó a vörös-fehér-vörös mellett a vörös-fehér-zöld zászlót is lobogtatja magyar czimerrel. Hát méltóztassanak megengedni nekem, a ki kicsit tovább is jártam már tengeren, mint Fiuméből Abbáziába és vissza, annak a konstatálását, hogy nem egyszerű érzelmi momentum az, ha az ember azt kívánja, hogy minél több hajó járjon a messze tengeren, hanem ennél sokkal több, mert igenis minden egyes ilyen hajó pionírja a magyar államnak, a magyar állam gazdasági érdekeinek. Ha még a haditengerészet magyar, vagy legalább is igazán közös volna, akkor lehetne ezen az alapon argumentálni. így azonban, midőn a közös haditengerészet a külföldön mindig mint Austrian man of war, mint Austrian fleat jelenik meg, akkor igen erős motívumok szólnak a mellett, hogy minél több magyar hajó járjon a messze tengereken. (Élénk hdyeslés.) Nem akarok ezen kérdés mellett soká immorálni, csakis tengerész-életemnek egyik reminiszczencziáját vagyok bátor felemliteni. (Halljuk ! Halljuk!) Midőn valamikor a 70-es évek vége felé Braziliában jártam, Saint-Salvator de Bachia kikötőben feltűnt nekem, hogy egymásután jönnek be a kikötőbe német lobogóju gőzösök, majd egy pár órai, egy napi ott időzés után ismét majdnem üresen távoznak el. Feltűnt nekem a dolog és ismeretséget kötvén egy ottani német kereskedőczéggel, megkérdeztem : hogyan tehetik azt önök, praktikus németek, hogy üresen járatnak ide hajókat ? Azt válaszolta nekem az a német kereskedő : ezek a hajók előőrsi szolgálatot teljesítenek, sie habén den Beruf, die Flagge zu zeigen, feladatuk egyelőre a zászlót mutogatni. Higyje el az ur, hogy ha egymásután járnak itt be a német hajók, rövid időn belül megismeri őket a kereskedelem, látni fogja, hogy nemcsak angol, nemcsak franczia, hanem német hajó is van és igénybe fogják venni a német hajózást. És tényleg bebizonyították a bekövetkezettek, hogy néhány esztendő múlva oly tért hódított az óczeánok világában a német kereskedelem, hogy ma már a rettenthetetlen, a tengereket monopolizáló angol kereskedelmi flottának igen komoly versenytársa. A nélkül, hogy ezen a téren tovább folytatnám fejtegetéseimet, pedig igen sok argumentumot lehetne még felhozni, (Halljuk! Halljuk!) csak egyre utalok még és kérem, ne méltóztassék azt mondani, hogy engem utópisztikus gondolatok vezetnek, midőn erre czélzok. Méltóztassanak az 1868. évi törvénykönyveket elővenni. Azon törvényekben van egy, a melynek majdnem minden egyes szakasza azt mondja, hogy Dalmáczia Horvát-Szlavonországokkal egyetemben a magyar szent korona alá tartozik. Én azt is tudom