Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.

Ülésnapok - 1906-54

2Rfi 54. országos ülés 1906 november 8-án, csütörtökön. vagy hanyatlására való tekintettel fedezetlen spekulácziók és tőzsdejátékok történnek ép ugy, a mint ez akármely más világczikkel űzetik. Ez, t. ház, az a tér, az a vásár, a hol a szabadhajós, a hajórakhely árainak hullámzására spekulálva munkálkodik, hogy hajójának vagyis tőkéjének a lehető legmagasabb hasznot szerezze meg, hogy azzal kifizethesse számos, a hajóján alkalmazott polgártársát és a saját vagyonát gyarapithassa, e réven pedig a nemzeti vagyont is szaporitsa. Világos tehát, hogy egy oly foglalkozástól, a melyre, a fuvardijak világpiaczának hatása alatt és keretei között, az a nemzetgazdasági feladat van bizva, hogy a széles tengeren, a világnak hol az egyik, hol a másik pontján, legyőzze a külföldi szabadhajózás, vagyis a külföldi tőke versenyét és magának, vagyis a saját állama nemzetgazdaságának biztositsa a fuvardijak által képviselt összegnek a lehető legnagyobb részét : ettől a foglalkozástól a nemzetgazdasági fontosságot, az önálló ipar jellegét és szükségeit megtagadni sem nem lehet, sem nem szabad és ennélfogva a nemzeti vagyonnak a tengeren való gyarapitása munkáját ép oly segélyben, ép oly támogatásban kell részesiteni, mint a milyennel az állam a szárazföldön végzett vagyongyarapítást istápolja és előmozdítja. Megállapítva ily módon a szabadhajózás ipari természetét és lényegét; megállapítva azon ambiens szervezetét és technikáját, a melyben a szabadhajózásnak szükségszerűen élnie, munkálkodnia kell, még pedig ugy, hogy mozgásában mindig szabad legyen, hogy a legnagyobb hasznot nyújtó fuvardíjra a leggyorsabban s a legbiztosabban vadászhasson: teljesen nyilvánvalóvá válik és megdönthetetlenül kiviláglik az az alapigazság, hogy — a szabadhajózásnak korlátokat szabni, ezt a specziálisan önös, veszély teli ipart a saját érdekeitől elterelni s megfelelő rekompenzáczió nélkül a szárazföldi iparágak érdekeinek szolgálatára kényszeríteni nemcsak hogy nem ehet, de határozottan nemzetgazdaságellenes ténykedés is volna. Pedig hát ez az utóbbi törekvés is — bár bátortalanul — szintén utat tört magának ebben a törvényjavaslatban : még pedig az 5. és 9. §§. azon követelményeivel, hogy a szabadhajó évenként legalább egyszer hazajöjjön s hogy minden segélyért vagyis ugy a beszerzési, mint a járatsegélyért a szabadhajó a hazai közgazdaság érdekének ellenszolgáltatást adjon ; hogy a szállított áru legalább is i/

s rakományban a hazai közgazdaság érdekeinek feleljen meg és hogy a hazai czikkeknek konkurrencziát ne támaszszon. Ezen külsőleg tetszetős, de tényleg antiökonomikus törekvésnek a törvényjavaslatban való érvényesítése képezi a javaslat második szerves hibáját. Nem kell ugyanis, t. ház, soká bajlódnunk, hogy rájöjjünk arra, hogy a törvényjavaslat emez intézkedéseinek értelme nem más, mint hódolat azon igen szép, hazafias és igazságos mottónak, a mely most dominál s melyről e héten törvényt is hoztunk. De, t-. ház, ne feledkezzünk meg arról, hogy ezt a hazafias mottót épen a szabadhajózásra lehet a legkevésbbé alkalmazni, ha csak magának a magyar szabadhajózásnak érzékenyen ártani nem akarunk. Ezenkívül megjegyzendő az is, hogy a hazai közgazdaság érdeke igen elasztikus fogalom, a mely nagyon sokféle interpretáczióra. adott és ad alkalmat s rendesen csakis attól függ,, hogy az interpretáló mily nézeteket vall. De különben is, t. ház, a törvényjavaslatnak: azon, bár bátortalan törekvése, hogy a szabadhajózás a szárazföldi ipar érdekeinek szolgálatába szegődtessék, nem újdonság. Pisa, Genova, Venezia és Firenze tengerészeti statútumai, a Hanzavárosok konvencziói, Ateistán angol király ediktumai (925), a ki nemességet is adott az oly kereskedőnek, a ki saját számlájára legalább három utat tett Angolországból a Földközi-tengerig; II. Henrik rendeletei ; szicziliai Manfrédnak a veneziai köztársasággal 1258-ban kötött szerződése ; portugáliai Fernánd nagyszabású tengerészeti politikája: Hollandia, Franczia- és Angolország végnélküli tengerészeti törvényei, Cromwell híres Navigation Actja, mely 203 év alatt 144 törvénynyel lett kijavítva és kiegészítve s az utána következő európai törvénykezéstől le egészen az angol-amerikai tengeri gazdasági harczig és a franczia surtaxe de pavillonig: tehát különösen a középkortól kezdve egészen 1854-ig a Navigation Act, illetve 1873-ig a surtaxe de pavillon beszüntetéséig hozott tengeri törvények mind többé-kevésbbé nyíltan és határozottan azt czélozták, hogy a szabadhajózást a szárazföldi ipar, a szárazföldi gazdaságok érdekeivel kössék össze, de mindezen törekvések, habár politikailag, vagyis hatalmilag itt-ott használtak valamit, gazdaságilag teljesen meddőknek, sőt károsaknak bizonyultak s ezért be is szüntettettek. Különösen Child, Laspeyres, Boiteau, Goquelin, Lindsay müveiben, valamint az 5 Reports on Navigation, Laws és az Inchiesta della marina mercantile italiana-ban összehalmozott anyag fényesen bizonyítja ezen vegyes protekcziónizmus eredménytelenségét, fiaskóját. Valamint a modern államok 1880 óta követett uj protekcziónistaszisztemája szintén csak a régi, általuk elhagyott, de ezen törvényjavaslatban felelevenített szisztéma teljes fiaskója mellett tanúskodik. Ezért tehát százados gyakorlat és tapasztalatok alapján a gazdaságtan s vele a modern államok törvényhozásai kénytelenek voltak félre nem magyarázható módon kifejezést adni annak az igazságnak, hogy a tengeri szabadhajózás igenis önálló, sajátos közgazdasági hivatással biró iparnak tekintendő s mint ilyen segélyezendő és hogy a szárazföldi ipar érdekeinek a tengeren való istápolása nem a szabadhajózás által, de csakis a rendes hajózási vonalaknak a különleges követelményeknek megfelelő szervezése és fegyelmezése által eszközölhető hathatósan, de akkor sem, t.