Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.

Ülésnapok - 1906-51

51. országos ülés W06 november 3-án, szombaton. 199 2. Hajlandó-e a kormány e pontozatoknak a katonai kérdésié vonatkozó részét a képviselőházzal közölni ? 3. Szándékozik-e a kormány a jelenlegi országgyűlés tartama alatt olyan javaslattal előállani, mely az ujonczjutalék felemelését czélozza, és ha igen, összeférhetőnek tartja-e e lépést az 1904. évi április 11-iki programmal és a választóknak tett Ígérettel ? (Helyeslés a középen.) Wekerle Sándor miniszterelnök: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő ur azt panaszolja, hogy a katonai kérdésnek újólagos felvetése irritálja a közvéleményt. Bocsánatot kérek, ez a katonai kérdés nem a kormány részéről vettetett fel. Vázsonyi Vilmos: Talán az én részemről? Wekerle Sándor miniszterelnök: A képviselő ur részéről sem. A kérdés fel lett vetve a hir- \ lapirodalomban és igen sokan gondoskodnak arról, ; hogy valahogyan megnyugvásra ne jusson. (Zajos tetszés és taps.) Én ezekről a padokról nem vállalkozhatom arra, hogy mindennap egy reggeli és esti lap szerkesztésére nyújtsak megfelelő anya- . got. (Derültség.) Eöviden kivánok csak válaszolni ; a t. képviselő urnak hozzám intézett interpellácziójára. (Halljuk!) Megjegyzem, hogy a hadügyminiszter urnak a hírlapokban közzétett nyi- • latkozataira, a mely nyilatkozatokat én sem nem ; ismerhetek, sem azoknak autentikus voltáról meg nem győződhettem, sem feleletet nem adhatok, sem politikai álláspontot nem alapithatok. (Helyes- • lés.) En csak annyit jelentek ki, hogy a hadügyminiszter ur működése nincsen ellentétben a mi működésünkkel és törekvéseinkkel annyira, hogy ezek a szolidáris együttműködést veszélyeztetnék; vagy lehetetlenné tennék. És ez itt a fő. A mi a t. képviselő urnak hozzám intézett kérdését illeti, először is ő azt kérdezi, hogy az u. n. paktumnak bizonyos pontjait hajlandó vagyok-e előterjeszteni. Erről a paktumról sok szó esett, és alatta azok a pontozatok értettek, a melyeket Ö felsége akkor feltett, midőn a kormány megalakult és a melyekre nézve a kormány — a mint ez minden kormányalakításnál szokásos — kötelezettséget vállalt. Ez a paktum, helyesebben pontozatok nem egyéb, mint a kormány programmjának előkészítése, és ezek a pontozatok > a kormány programmjában benfoglaltatnak. Itt ; tehát paktum előterjesztése nem szükséges. Ma is ugyanazon az alapon állunk, ugyanazon kormányzati programm alapján, amelyet annak idején többszörösen előadtunk és a melyben azt nyilatkoztattuk ki, hogy katonai létszámemelés tekintetében kötelezettséget nem vállaltunk. (Helyeslés.) Kiegészítettem múltkor azzal, hogy igenis elismerem és merem mondani a t. képviselő úrral szemben is, — erre a pontra különben még visszatérek — hogy a létszámemelésnek bizonyos fokig való szükségességét mindenki elismeri. (Igaz ! Ugy van !) A kormány is elismeri, de arra nézve nem vállal kötelezettséget, hogy mikor, milyen mérvben és mily feltételek mellett lenne hajlandó ennek a szükségnek eleget tenni. Itt engedje meg a t. képviselő ur elmondanom, mivel az én egyéni álláspontomra is kíváncsi volt, és talán még sem lehet rá nézve sem közönyös, a míg e helyet elfoglalom, hogy miként gondolkozom e kérdésről, engedje meg elmondanom, hogy én ugy gondolom, semmiféle létszámemelésbe semmiféle feltételek mellett azért, hogy mi militárizmusra térjünk át, beleegyezni sohasem fogok. (Élénk helyeslés.) Az elkerülhetetlen szükség erejéig pedig, ha meglesznek az előfeltételek, akkor igenis bele fogok menni. Mire alapítottam, hogy azt mertem mondani, hogy a szükség általában el van ismerve ? Nem egyes kiszakított nyilatkozatokra. Az a kérdés, hogy az igazságot keressük-e, vagy szóhalmazokat akarunk előadni. (Igaz! ügy van!) Ha az igazságot akarjuk keresni, akkor e helyen is konstatálni merem, hogy országos közvélemény volt, hogy a redukált mértékig, a míg az elkerülhetetlen szükség kívánja, bizonyos létszámemelésbe bele lehet menni, de csak akkor, ha azok ä nemzeti követelések teljesíttetnek, a melyek ezzel szemben támasztattak. (Igaz ! ügy van !) Ez volt a közhangulat és ez az a kérdés, a mely függőben maradt. És ez az az álláspont, a melyet én és minisztertársaim is képviselünk. (Igaz! Ugy van! Helyeslés.) De másodszor miért voltam jogosítva azt állítani ? Azért, mert én tárgyalásokat folytattam, igen hosszú sorozatát a tárgyalásoknak és az irányadó politikusok közül sokan, akik talán messzebb mentek az engagementben a létszámemelés tekintetében, mint én mennék el, ahhoz a feltételhez kötötték a létszámemelést, hogy: a mennyiben az elkerülhetetlenül szükséges, nem katonai túltengés, a militárizmusra való áttérés, hanem az elkerülhetetlen szükség mértékéig hajlandók lennének elmenni akkor, ha a feltételek megvannak. (Helyeslés.) És harmadszor mire alapítottam állításomat, t. képviselő ur ? A logikának ön által is elismerendő és meg nem változtatható törvényeire; mert ha uj ágyút adunk, akkor ember is kell: azok az ágyuk maguktól el nem sülnek, katonákat kell adni melléjük. És a gyorstüzelés tekintetében nem ugyanaz a szolgálat kell, ha az ágyú két perczben sül el egyszer, mint a mikor perczenként 18-szor sül el. Tehát a logika törvényei szerint is tehettem nyilatkozatomat. (Helyeslés.) Ma is azt mondom tehát, a mit mondottam és más felvilágosítással nem szolgálhatok. De még egy felelettel adósa vagyok a t. képviselő urnak. A t. képviselő ur ugy állítja oda a dolgot, mintha ennek az országgyűlésnek semmi körülmények közt nem is lenne joga ezzel a kérdéssel foglalkozni. (Halljuk!) Bocsánatot kérek, elismerem a politikai ildomosságot abban a tekintetben, hogy nagy kérdéseket, 'melyek a nemzet köz-