Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.

Ülésnapok - 1906-51

184 5i. országos ülés 1906 november 3-án, szombaton. lag adassanak ki az igazságügyminiszter urnak. (Helyeslés.) Következik Győr és Zala vármegye kérvénye sztrájktörvény alkotása iránt. Giesswein Sándor előadó: Győr vármegye 1904 október 3-án tartott közgyűléséből, Zala vármegye pedig 1906 február 10-én tartott közgyűléséből kérvényt intézett a képviselőházhoz egy sztrájktörvény meghozatala, illetőleg az aratósztrájk ellen teendő intézkedések tárgyában. A bizottság méltánylandóknak tartotta azokat az aggodalmakat, a melyeket a kérvényező testületek felhoztak. A folytonos bérharczok nemcsak kezdődő nagyiparunkat veszélyeztetik, hanem tengődő kisiparunknak is hátrányára válnak, sőt a iöldmivelést is veszélyeztetik. A folytonos bérharczok például Marseilleben annyira tönkretették az ipart és kereskedelmet, hogy e tengeri góczpont elsőbbségét elhóditotta a rivalizáló Genua. A sztrájkmozgalom tehát mindenesetre olyan dolog, a melylyel a törvényhozásnak foglalkoznia kell. De az az alap, a melyre a kérvényező törvényhatóságok helyezkednek, hibás és czélt téveszt. Ök azt mondják, hogy a munkabérek egyedüli természetes és igazságos szabályozója a kereslet és a kinálat közötti viszony. Pedig épen ez a téves felfogás a sztrájkok 90 százalékának okozója, mert a sztrájk a munkás önvédelmi eszköze e téves felfogás ellen. És ha a kérvényező törvényhatóságok hivatkoznak az 1884 : XVII. és az 1898 : II. t.-czikkre, mintha ezek a törvények is ugyanazt a felfogást követnék: akkor épen azt látjuk, hogy e törvények nem tudnak érvényesülni, midőn azt rendelik el, hogy összebeszélések által elért munkafeltételek érvénytelenek, mert a gyakorlati élet mutatja nekünk, hogy igenis ezek a munkafeltételek csakugyan érvényesek. Tehát a sztrájkok ellen csak akkor lehetne törvényszerüleg intézkedni, ha egyszersmind volna törvényes intézkedés a munkásuzsora, a munkával űzött uzsora ellen, mert a sztrájk épen védelmi eszköz a munkauzsora ellen, mivel más védelmi eszköz, sajnos, nem áll a munkásvilág rendelkezésére. Azért helyesen mondja Leroy-Beaulieu, hogy nem ugyan a sztrájk maga, de a sztrájk lehetősége képezi a munkásosztály érdekeinek védelmét. A sztrájk a jelen körülmények között, mondhatni, a munkásosztály aranybullája, a mely által szabadságát meg tudja védeni; és ha oly törvénykezés volna, mely a sztrájk lehetőségét megakadályozná, az nem volna más, mint egy uj rabszolgaságnak a megteremtése. (Helyeslés.) Azért a sztrájk orvoslását nem ott kell keresni, a hol a kérvényező törvényhatóságok keresik, hanem vissza kell menni, meg kell keresni azokat az okokat, melyek a sztrájkokat előidézik és ezeket az okokat kell gyógyítani, ott kell az orvoslást eszközölni. (Helyeslés.) Mert sztrájk nem volna, vagy igen ritkán volna, ha volna a munkásosztálynak más módja, a mely által jogos bérmozgalmainak sikerét biztosithatná. Hiszen a nagyközönség is csak akkor vesz tudomást a munkásokkal űzött visszaélésekről, a munkauzsoráról, mikor sztrájk van. Sztrájknak kellett lennie, hogy a nagyközönség mintegy borzalommal vegye egy évtizeddel ezelőtt tudomásul, hogy a téglaégetőkben 15—16 órai munkaidőt tartottak. Sztrájkmozgalom volt szükséges, hogy tudomást szerezzenek arról, hogy a gazdaságokban egy helyen, a mint a reláczióban olvastam, egy átvedlett istállóból álló helyiségben 30 tagból álló nyolcz család lakott. Ebből látjuk, hogy törvényes intézkedéseink hiányosak abban a tekintetben, hogy a munkával űzött uzsorát és a munkával űzött visszaéléseket köztudomásra hozzák és orvosolják. Azért tényleg azt látjuk, hogy a müveit világnak minden parlamentje és törvény hozótestülete foglalkozik azzal, hogyan lehet a munkások bérmozgalmait helyes mederbe terelni, hogyan lehet a sztrájkot megelőzni az által, hogy részben kötelező, részben fakultatív egyeztető biróságokat, arbitrage-okat állitanak fel. Azok az arbitrage-ok, a melyek Angolországban, Francziaországban mint fakultativek működnek, csak a sztrájkoknak 8—10 százalékát tudják ugyan megakadályozni; nagyobb azonban, sokkal nagyobb az az eredmény, a melyet pl. elsősorban Ujzeelandban, utána pedig UjDél - Walesben és Queenslandban, továbbá Victoria ausztráliai gyarmatban a törvényhozótestületek a kötelező békéltető eljárással elértek. Ugyanazokon a nyomokon halad Norvégia is, a hol 1903-ban törvényjavaslatot tárgyaltak, a melynek értelmében csak azok a sztrájkolok büntetendők, a kik előzőleg nem hozzák ügyeiket az arbitrage elé, az egyeztető független biróság elé. Nem egy sztrájktörvény tehát melyet viszonyaink megkövetelnek, hanem egy törvény, a mely a munka békéjét biztositja, a mely megadja a módot arra, hogy a jogos bérmozgalmak terrorizmus nélkül, békétlenség nélkül érvényesülhessenek. És hogy mennyire foglalkoztatja ez az eszme mindenfelé a társadalmi kérdéssel foglalkozó köröket, azt mutatja az a körülmény, hogy a »Gesellschaft für sociale Reform«, a mely a jövő hónapban tartja Berlinben gyűlését, ezen gyűlésen mint egyedüli tárgygyal e kérdéssel: »Über die Methoden des Einigungswesens«, vagyis az egyezkedési eljárás módszereivel fog foglalkozni. Ily értelemben igenis szükségesnek látszik, hogy a törvényhozó testület foglalkozzék a munkásmozgalmak rendezésével, mert nem lehet elfogadni azt a némelyek által vallott nézetet, hogy legyen a tőke és munka között szabad harcz; érvényesüljön az a közmondás, hogy »a ki birja, marja«, mert ezen felfogás mellett nemcsak nagyiparunk, nemcsak kisiparunk és mezőgazdaságunk, hanem az egész ország gazdasági helyzete szenvedne. Azért, a midőn a kérvényi bizottság ezen kérvényeket figyelembe vette és áttétetni kivánja az összminiszteriumhoz mint olyan tárgyú kérvényeket, a melyek az összes kormányintézkedéseket igénybe veszik, oly értelemben kivánja ezt tenni, hogy ne azon erőszakos intézkedések történjenek meg, a melyeket e kérvényező törvényhatóságok kérel-