Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.
Ülésnapok - 1906-51
51. országos ülés 1906 november 3-án, szombaton. 181 hiúság már nem fog a hírlapi közleményekből sem táplálékot nyerni. Nagyvárad szabad kír. város elfogadva Győr szabad kir. város feliratát, még egy indítványt tesz, t. i. azt, hogy ugy a becsületsértés esetében, mint a párbajnál a sérelmet szenvedett kártérítési igényt emelhessen. A kérvényi bizottság tárgyalván ezen ötven törvényhatóság egyhangú feliratát, valamennyi szóval egy ellen azt pártolólag az igazságügyminiszterhez áttenni javasolta, azzal az óhajtással, hogy novelláris intézkedés alapján gondoskodjék arról, hogy ugy a becsületsértés, mint a rágalmazás szigorú büntetésben részesüljön, valamint hogy a párbajozás kiváltságos törvénykönyvi helyzetéből kiemeltessék. (Helyeslés.) Ezzel a határozattal szemben Moskovitz Iván képviselő ur különvéleményt terjesztett be, a mely különvélemény szerint nem találja a mi igazságügyi állapotunkat arra alkalmasnak, hogy e kérvényeknek a jelen körülmények között elég tétessék. Ezen megjegyzés mellett terjesztem a t. ház elé a kérvényi bizottság javaslatát. Elnök : Én nem értettem jól a t. előadó urat és igy nem tudom., hogy Moskovitz Iván képviselő ur elleninditványt nyújtott-e be ? Giesswein Sándor előadó : Különvéleményt! Farkasházy Zsigmond: Azt is szavazásra kell feltenni. Elnök: Ha Írásban van kifejtve, akkor a házszabályok értelmében kérném annak felolvasását, hogy az elleninditvány szavazás alá bocsátható legyen. Giesswein Sándor előadó : Én nem tudom jól olvasni ezt az irást. Moskovitz Iván (olvassa) : »A vonatkozó kérvényeket a mennyiben a párbajra ma fennálló kivételes államfogház büntetési nemnek eltörlését és súlyosabb közönséges büntetési nemnek alkalmazását kérik, nem pártolja a külön véleményező, mert a párbaj intézményének kiküszöbölése a mai kulturviszonyok mellett egyéb erőszakos bűntények elszaporodására vezetne és abban a különvélemény előterjesztője a társadalom erkölcseire és békéjére nézve fokozott veszélyt lát.« Elnök : Én nem vagyok abban a helyzetben, hogy a házszabályok értelmében ezt szavazás alá bocsáthassam, mert ez nem indítvány és mert a kérdést ugy kell feltenni, hogy bárki igennel vagy nemmel felelhessen. Ha ezen indítvány odakonkludálna, hogy nem adatnak ki a kérvények pártolólag az igazságügyminiszter urnak, akkor feltehetném a kérdést, de ez egy nézet, nem pedig elleninditvány. A konklúzió hiányzik és ezért azt hiszem, hogy, mivel elleninditvány nincs, csak a bizottság jelentésére tehetem fel a kérdést, és akkor azok az urak, a kiknek nem tetszik a jelentés és nem fogadják azt el, nemmel, a kik pedig elfogadják, igennel fognak szavazni. Méltóztatnak ehhez hozzájárulni ? Moskovitz Iván : Szót kérek ! Elnök: Tessék! Moskovitz Iván : T. ház ! Mint a különvélemény előadójának, azaz kisebbségi előadónak, kérem, hogy engedtessék meg nekem a kérdéshez való hozzászólás. Én ezt a különvéleményt a bizottságban igenis olyan értelemben adtam elő, hogy a kérvényeknek ezen, az Írásba foglalt különvélemény által preczizirozott részét nem kívánom az igazságügyminiszter urnak pártolólag kiadatni. A kiadatás ellen nem foglalhattam állást, mert hisz a kérvények egyenkint egy összefüggő darabból állanak, tehát nem mondhattam, hogy ne adassanak ki, csak azt kívántam, hogy a bizottság mondja ki, hogy az államfogházbüntetés eltörlésére nézve még ma nem pártolja az előadó álláspontja szerint ezeknek a törvényhatóságoknak a kérvényeit. Indokokat is hoztam fel ott és ezen indokok kifejtésére a házszabályok értelmében itt a ház plénuma előtt is jogom van. Ezen indokok a következőkből állanak : (Halljuk ! Halljuk !) Én saját egyéni tapasztalatomból mint ember is, mint bíró is láttam ezeknek a kérdéseknek kihatását az emberi társadalom különböző köreire. Csak röviden és igen preczizül akarom kiemelni magát a leglényegesebb momentumot. (Halljuk ! Halljuk !) Azokat az urakat, a kik ma már azt hiszik, hogy a párviadal puszta törvényes intézkedéssel, mélyreható társadalmi átalakulás, hosszú évtizedes társadalmi munka nélkül kiküszöbölhető lesz, utalom a társadalomnak azon osztályaira, a melyek már ma is antiduellisták és a melyekben a párbaj ma sem divik. Ezeknek az egyéneknek becsületbeli ügyeivel, ugy mint bírónak nagyon sok dolgom volt, és nagyon tudom, hogy kisebb okért, mint a miért a magyar kaputos ember verekedni szokott, csúnya és egyenlőtlen fegyverekkel és sokkal véresebb eredménynyel vivták meg a harczot. Tudom, hogy aznap, a mikor Keglevich István párbajt vívott, éjjel mint vizsgáló birót hívtak ki kerületemből egy oly esetben, a hol kisebb sértésért két ember állott egymással szemben. Megállapították, hogy verekedni fognak, szembeállottak egymással, revolver azonban csak a támadónál volt, a haldoklónál csak bicska. Én azt hiszem, hogy a verekedés egyik szenvedélye az emberi természetnek, az emberi alapösztönnek egyik folyománya, a melyet nem társadalmi szabályok diktálnak reá, a melynek ős nyomát ott látom a marakodó állatban, a melynek példáját látom a legmüveletlenebb, társadalmi szabályok által nem kötött emberek ösztönszerű verekedésében. Ha ezt a verekedési szenvedélyt korlátozni, módosítani akarjuk, akkor nem szabad oda utalni az emberi társadalmat, hogy künn a határban, tanuk nélkül éjjel, az egyik bicskával, a másik revolverrel menjen egymásnak. Én, t, uraim, és ebben senki sem kételkedhetik, a ki engemet ismer, — semmiféle osztályszempontoknak, semmiféle exkluzivitásnak hive nem voltam soha.
