Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.

Ülésnapok - 1906-50

50. országos ülés 1906 október 25-én, csütörtökön. 153 keresetijadót majdnem mindenkinél 25—40%-kal emelték. Kérdem én, t. ház, van-e jogunk most uj terheket róni azokra a városokra és községekre, melyekről épen maga a belügyminiszter ur kijelentette, hogy állapotuk túrhetetlen és hogy oly terheket viselnek, a melyek elviseléséhez nincs meg az anyagi erejük ? És kérdem összes képviselőtársaimat, a kik jártak kerületeikben, mondják meg, hogy a mikor kérdezték a lakosságot, mi nyomja őt leginkább, nem azt mondották-e valamennyien, hogy a községi közköltség 1 (Igaz! TJgy van! a középen.) Vájjon megtehetjük-e, hogjr megadjuk most ezen törvényhatósági és községi pótadókedvezményeket és a községi illetékek és dijakra vonatkozó kedvezményeket % Azt hiszem, hogy e kedvezményeket nem adhatjuk meg. Nagyon természetes, hogy a kereskedelemügyi kormány azt fogja mondani : hiszen czélunk az ipart fejleszteni és e tekintetben minden kedvezményt meg kell adni, hogy azokat a tőketulajdonosokat kényszeritsük vállalatok létesitésére és ipar teremtésére. Ebben igaza lehet a t kormánynak, azonban szerény véleményem szerint egyben nincs igaza, s ez az, hogy ezen városok és községek megkérdezése nélkül rójjon rájuk oly terheket, a melyeket elviselni nem képesek, s melyek feletti döntés tulaj donképen az ő autonómiájuk körébe tartozik. Talán nem kell igazolnom és vitatnom, milyen igazságtalan ezen kedvezmények biztosítása a községek és rendezett tanácsú városok meghallgatása nélkül. E kérdés elbírálása a községi autonómia hatáskörébe tartozik, hiszen a mikor nem volt sem költségvetési törvény, sem indemnitás, akkor ugy a közigazgatási biróság, mint a rendes biróságok kimondották, hogy ez a körülmény nem alterálja a községek adókivetési és beszedési jogát, mert ez a községek autonóm jogkörébe tartozik. Vájjon csorbát fog-e szenvedni a kormánynak azon intencziója, hogy a kapitalistákat idecsalogassa, ha ezeket a kedvezményeket nekik nem nyújtjuk ? Azt hiszem, t. képviselőtársaim valamennyien meg vannak győződve, hogy ezen kedvezmények megtagadása sohasem fog indokul szolgálni arra, hogy az, a ki gyárat akar alapítani, ezen szándékától elálljon, mert tömérdek az a kedvezmény, a melyet az állam ezenkivül még a vállalkozónak nyújt. Az igen t. kereskedelemügyi államtitkár ur azt mondja : »Ha a hazai tőke, a mely most parlagon hever, látni fogja, hogy az a külföldi tőke jól gyümölcsözik Magyarországon, hogy dus kamatot kap, sokkal magasabb, kétszeres és háromszoros kamatot a földmivelésbe való beruházással vagy a takarékpénztárakkal szemben, akkor ez buzdítás lesz a hazai tőkének arra, hogy keresse elhelyezését maga is az iparban.« Nagyon természetes, hogy a kereskedelemügyi államtitkár ur szakember és tudja, hogy itthon mi van, tanulmányozta valószínűleg a külföldi gyárak sorsát is. Előadásával kimutatta, hogy milyen gyönyörűen virágzanak iíÉryu. NAPJA 1906—1911. ni. KÖTET. a már meglévő gyárak, sőt már kibővítették üzemüket. Ha tehát ily óriási jövedelemre, a rendes becsületes polgári jövedelem kétszeresére, háromszorosára van kilátás, akkor kérdem, mi szükség van arra, hogy olyan privilégiumot adjunk az állam nevében, a melyet] nem vagyunk jogosítva adni és a mely privilégium egyebet nem czélozhat, mint mások hatáskörének megsértését és exisztencziájának veszélyeztetését ? T. képviselőház ! Én ezen kérdést kizárólag mint közgazdasági ügyet pertraktálom. Abszolúte semmi más térre nem terelem az ügyet. Azt hiszem, hogy ennek az ügynek elbírálása tekintetében különösen a magyar városokat kell figyelembe venni, mert azoknak érdeke van koczkán. Nem tudom, hogy a nagy városokról, a rendezett tanácsú városokról a t. képviselő urak mint vélekednek, de én egy törvényhatósági joggal felruházott városról tudom, hogy ezen kedvezmény biztosítását, az államhatalom túlterjeszkedését, törvényellenesnek tartja. Ha már nem segíthetünk sürgősen azokon a bajokon, a melyek abból keletkeznek, hogy a latifundiumok tulajdonosai csak fél adóarányban járuljanak azokhoz a költségekhez, a tőkepénzesek pedig abszolúte semmi közköltséget nem fizetnek, igényeik a községek ellenében legalább is százszor nagyobbak, mint a kisemberekéi. Ha ezt nem bírjuk hamarosan kiirtani; ha el kell tűrnünk azt a szégyenletes állapotot, a mit Návay ur felhozott, hogy a dúsgazdag Csanádmegyében egy 4000 katasztrális holdnyi birtok tulajdonosa 300 forinttal járul a közköltségekhez ott, a hol a pótadó 60—70%, akkor legalább ne tetézzük ezeket a rossz törvényeket ujabb rossz törvényekkel, hanem valósítsuk meg azt, a mit igért a kormány, hogy demokratikus alapra fekteti egész közgazdasági politikáját és igyekezni fog a terheket lehetőleg egyenletesen felosztani. T. képviselőház ! Ha már azok a milliomosok, a kik tulajdonképen minden jótéteményt élveznek, a kik talán mind boldogok vagy legnagyobb részben boldogok, mert nem küzdenek anyagi gondokkal, úgyszólván abszolúte semmivel nem járulnak nagy jövedelmeik után a közterhek elviseléséhez, akkor legalább ne tetézzük ezeket a bűnöket azzal, hogy ugyancsak azoknak a gyárosoknak, a kikről azt mondja az államtitkár ur, hogy háromszoros, négyszeres jövedelmet remélhetnek, adjuk meg azt a kedvezményt, hogy a szegény emberek hátán takarékoskodjanak, hogy azután az igazgatóknak és vezérigazgatóknak 50—60.000 forintos évi salláriumokat biztosithassanak. Én azt hiszem, hogy azok az iparvállalatok, ha ez adómentességről le is mondanak, illetőleg ha ezt nem élvezik is, busásan visszakapják ezt másban, mert egészen másképen fog nézni az a vidéki nép, az a község arra a gyárra, a melyről tudja, hogy sorsának osztályosa, hogy az is osztozik bajaiban és terheinek elviselésében. Nem akarom a t. ház becses figyelmét továbbra is igénybevenni. Azt hiszem, ezeket elmondani 20