Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.
Ülésnapok - 1906-42
42. országos ülés 1906 október 10-én, szerdán. 5 iratát (írom. 190), a mely szerint Ö felsége az 1867 : XII. t.-cz. 21. §-a alapján akkép döntött, hogy a közösügyek költségeihez való hozzájárulási arány az 1906. évi Julius hó 1-től 1907. évi június hó 30-ig terjedő idő tartamára Magyarország részére 333/49%-ban, Ausztria részére pedig 66«/ 49 %-ban állapíttatott meg.; továbbá, hogy Ö felsége ugyanezt a hozzájárulási arányt állapította meg az 1905. évi Julius hó 1-től 1906. évi június hó 30-ig terjedő időtartamra is. Javaslom, hogy a legfelsőbb kézirat kinyomassék, szétosztassék és annak idején napirendre tűzessék. Méltóztatnak ehhez hozzájárulni ? (lejen!) Ha igen : ezt határozatképen kimondom. A folyó évi Julius hó 28-án tartott ülésben bejelentetett, hogy Mikszáth Kálmán összeférhetlenségi ügyében az összeférhetlenségi állandó bizottság az előkészítő eljárást befejezte. A képviselőház akkor ugy határozott, hogy az összeférhetlenségi itélő-bizottság kisorsolása iránt a nyári szünet után az első ülésben tétessék előterjesztés. Ehhez képest javaslom, hogy a házszabályok 170. §-a értelmében a kisorsolás f. évi október 19-ikén, pénteken tartandó ülés napirendjére tűzessék ki, a mikor is a napirenden levő ügyek tárgyalása egy órával előbb megszakittatik, a kisorsolás megejtetik és a kisorsolt itélő-bizottság az ügyet azonnal tárgyalni fogja. Méltóztatik javaslatomhoz hozzájárulni ? (Igen !) Ha igen, akkor kérem a jegyző urat, hogy a házszabályoknak idevonatkozó 172. szakaszát felolvasni szíveskedjék. Hammersberg László jegyző (olvassa a házszabályok 172. %-ái). Elnök: A képviselőház az 1905. évi június hó 5-én tárgyalta a számvizsgáló-bizottságnak a képviselőházi pénztár 1904. évi számadására vonatkozó jelentésót és utasította az igazságügyi bizottságot, hogy a számvizsgáló-bizottság elfogadott javaslata szerint kimondott anyagi felelősségre vonatkozó képviselőházi határozatnak miként leendő foganatosítása iránt javaslatot tegyen. Az országgyűlés feloszlattatván, az igazságügyi bizottságnak kiadott ez ügyre vonatkozó iratokat most Holló Lajos képviselő levél kíséretében további intézkedés végett hozzám küldötte meg. Ennélfogva azt az előterjesztést teszem, hogy a képviselőház fentartván a múlt országgyűlésen hozott határozatát, az ügyet megfelelő javaslattétel végett az igazságügyi bizottsághoz utasítsa. Méltóztatik ezen előterjesztésemet elfogadni ? (Igen !) Ezt tehát elfogadottnak jelentem ki. Bemutatom a szünet alatt érkezett feliratokat és kérvényeket. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a beérkezett kérvények sorjegyzékét felolvasni. Hammersberg László jegyző (olvassa): Baranya, Borsod, Csanád, Hajdú, Szolnok-Doboka, Zólyom vármegyék, továbbá Kassa, Selmecz- és Bélabánya, Sopron, Szatmár-Németi és Székesfehérvár városok közönségének feliratai az alkotmány biztosítása tárgyában; Csanád, Jász - Nagy-Kun - Szolnok , Mosón, Nyitra vármegyék, valamint Arad és Hódmezővásárhely városok közönségének feliratai a vármegyei önkormányzat védelme iránt; Csanád, Esztergom, Gömör-Kishont, Vas és Zemplén vármegyék közönségének feliratai a volt vármegyei számvevőségek és pénztárak visszaállítása érdekében ; • Szolnok-Doboka vármegye közönségének két rendbeli felirata, és pedig a vármegyék állami javadalmazásáról, illetve a törvényhatóságokról szóló 1886. évi XXI. t.-cz. módosítása ügyében; Sopron szab. kir. város közönségének felirata a sajtó-szabadságnak törvény utján leendő szabályozása végett; Szabolcs vármegye közönségének felirata a II. Rákóczi Ferencz és társai száműzetésére vonatkozó törvénynek eltörlése iránt; Bereg vármegye és Győr szab. kir. város közönségének feliratai márczius 15-ének törvényes nemzeti ünneppé való nyilvánítása tárgyában ; Bars, Szatmár vármegyék és Sopron szab. kir. város közönségének feliratai a Fejérvárykormány vád alá helyezése iránt; (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Bereg vármegye közönségének felirata a Fej érváry-kormány alatt kiadott törvényellenes belügyminiszteri rendeletek hatályon kívül helyezése iránt; Somogy vármegye közönségének felirata a királyi biztosi intézménynek törvényhozás utján való megszüntetése tárgyában ; Borsod, Csanád, Esztergom, Háromszék, Nógrád, Nyitra, Szatmár, Szolnok-Doboka, Tolna, Torontál, Zemplén, Zólyom vármegyék, továbbá Kassa és Selmecz- és Bélabánya városok közönségének feliratai a nemzetiségek izgatásának megfékezése ügyében ; Zólyom vármegye közönségének felirata a nemzetiségi sajtó által folytatott üzelmek megrendszabályozása iránt; Baranya, Csanád, Esztergom, Liptó, Nógrád, Somogy, Szatmár, Temes, Tolna, Torda-Aranyos, Vas, Zólyom vármegyék, továbbá Arad, Kassa, Komárom, Pozsony, Sopron, Székesfejérvár és Zombor városok közönségének felirata egy magyar királyi katonai földrajzi intézet felállítása végett; Jász-Nagykun-Szolnok, Liptó és Szatmár vármegyék, Pozsony és Selmecz- és Bélabánya városok közönségének feliratai a sorhadi szolgálatot kitöltő katonák anyagi segélyben való részesítése tárgyában ; Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közönségének felirata a tartalékosok és póttartalékosok behívására vonatkozó 1888. évi XVIII. t.-cz. módosítása iránt; Budapest székesfőváros és Sopron szabad királyi város közönségének feliratai a nemzetiségi