Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.
Ülésnapok - 1906-48
h8. országos ülés 1906 október 23-án, kedden. 111 mácziót, hogy a Leon-gyár ezeket a gyártmányokat csak félgyártmány minőségben állítja elő. A miket tehát ez az utazó bemutatott mint magyar gyártmányt, az nem magyar gyártmány volt. Szterényi József : Ugy árulta, mint magyar gyártmányt ? Lengyel Zoltán : Igen, ugy árulta, mint magyar gyártmányt. Szterényi József: Akkor ez visszaélés! Elnök : Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy a házszabályok értelmében csak félremagyarázott szavait igazithatja röviden helyre, de nem tarthat itt uj beszédet. Lengyel Zoltán : Egy óráig történt a félremagyarázás, s erről tiz perczig csak beszélhetek. (Derültség.) Bocsánatot kérek, hogy a félremagyarázás szót kell használnom, mert hiszen a házszabályok igy rendelkeznek. Nem akarok ebbe semmi személyes dolgot belekeverni. A t. miniszter ur tegnapi beszédem folyamán kifogásolta, hogy ezt a gyárat megemlítettem. Azt hiszem, hogy a mit a t. államtitkár ur a mai ülés folyamán szépet és jót e gyárról elmondott, az az én beszédem következtében történt, ugy hogy azt hiszem, hogy ez a gyár legfeljebb még érdemül tudhatja be nekem, hogy itt róla nyilatkoztam. (Elénk derültség.) T. ház ! Helyre kell igazitanom a t. államtitkár urnak a kereskedelemügyi^ minisztérium tisztviselőire vonatkozó mondását. En csak annyit irtam, hogy adatokat 10 írtért beszerezhetek. Es ez igaz is. Hogy hogyan és kitől — nem állítottam. Legkevésbbé gondolhattam a tisztviselőkre, a kik iránt teljes tisztelettel és elismeréssel vagyok, de kizárja ezt a 10 írtra utalás is. Az adatok nem csak a tisztviselőktől, de sok más helyről is beszerezhetők, s én ezekre czéloztam. T. képviselőház ! El méltóztatott mondani a napló 12-ik oldalán foglalt egyik-másik megjegyzéseimre vonatkozólag némelyeket, a melyekre vonatkozólag minden esetre helyre kell igazitanom a szöveget. A szöveg nem ugy szól, mint hogyha én konkrété Weisz Manfrédét, Bertholdot, Goldbergert, stb. emiitettem volna föl. En csak például hoztam fel őket. Én nem vagyok a t. államtitkár úrral ekviparálva; én láttam azokat az adatokat, a melyeket a bizottság bizalmasaknak mondott, és hogyha más helyről is kaptam volna ilyen adatokat, minthogy a bizottság bizalmas természetűeknek nyilvánította azokat, többé fel nem hozhattam őket. A t. államtitkár úrra nézve nem bizalmas dolgok ezek, tehát megmondja. Szterényi József: Kénytelen voltam! Lengyel Zoltán : Én azt mondottam, hogy — idézni fogom a szöveget (olvassa) : »N agyon szomorú ez Magyarországra nézve, mert a protekczió befolyásának, a bankok hatalmának oly mérvét kénytelen az ember megállapítani, a mely nagyon is nehezményezhető, és a hol nagyon jól tudjuk, hogy nem a t. államtitkár ur akkori minőségében csinálta mindezeket, hiszen egy pár dologra nézve kijelentette, hogy nem ő csinálta ; de, t. képviselőház, ott szerepelnek a Weiszok, Weisz Manfréd és Berthold, a Mauthner Izidorok.« Az államtitkár ur erre azt mondja, hogy Weiszok nincsenek bent a listában. Én azt mondottam, hogy azon gyárak tulajdonában igenis vannak. Az államtitkár ur azt mondta, a Weiszokéban nincs. A mire én azt feleltem (olvassa): »Bocsánatot kérek, de a Weiszok és az ő nagy gyáraik szerepelnek ; szerepel több tételben Mauthner Izidor, szerepelnek budai G-oldberger Sámuel, a Leszámítoló Bank több alakulásában és még többen; a Kereskedelmi Bank stb. Nem is egy, de több czimen kapják ezek a bankok a szubvencziót. Egyszer mint uj gyárak, másszor mint kibővített gyárak, egy vagy másfél évvel később ennek, majd ismét egy másik czégnek czimén, és igy tovább.« Ennyit állítottam és ez a valóságnak megfelel. Kelemen Samu : Ennek szaga van! (Mozgás.) Lengyel Zoltán: A szaga is ki fog derülni. (Derültség.) T. i. a szaga a következő, (Zaj és mozgás.) a mit azonban speczialiter egyik gyárosra sem vonatkoztattam, hogy t. i. »nem tartom a szubvenczió módszerében helyesnek azt, hogy mi egy 300 millió tőkével rendelkező banknak adjunk három millió szubvencziót. Viselje az a bank maga a rizikóját és koczkázatát, mert az helytelen, hogy ingyen odaadjuk ezt a pénzt és az állam szubvenczióval gazdagítsa a különben is vagyonos bankot.« Ez az egyik szaga. A másik szintén innen ered. Hogy t. i. »ezek az urak, azok a gyárosok, a kik ilyen szubvencziót kapnak, annak idején a szabadelvűpárt és a haladók mögött ültek és én nem akarom milliókkal gazdagítani őket, a kik úgyis sok milliónak a tulajdonosai ma is.« En tehát két konzekvencziát vontam le. Az egyik az, hogy az a nagy bank, a melynek háromszáz millió állott a rendelkezésére, ne akarjon még három millió szubvencziót az államtól, hanem viselje a koczkázatot maga. (Helyeslés.) A másik pedig az, hogy a személyi válogatást igenis megteszem a közgazdasági téren is, és nem járulhatok hozzá, hogy ennek a szabadelvű pártnak a kreatúrái és kretinjei továbbra is a mi vérünkön és pénzünkön hízzanak. Ezt akarom igenis, mert látom, hogy a szabadelvű párt üstökös uszálya hizik a mi iparpártolásunk czimén, és azt kívántam, hogy ezek az urak elégedjenek meg a multak gyönyöreivel, és ne kívánjanak a föltámadás reményében tovább zsirosodni, hanem a mit a protekczió kijárt nekik annak idején, az jusson most olyan becsületes gyárosoknak, a kiktől ők elharácsolták annak idején keresményüket. Azt mondja az államtitkár ur, hogy életerős vállalatokat igyekszik teremteni. Hisz ehhez én is hozzájárulok, mert életerős vállalatok helyett nem akarok én sem penészvirágokat teremteni.