Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.

Ülésnapok - 1906-29

29. országos ülés 1906 Julius 16-án. hétfőn. 55 mazása. Ez, bocsánatot kérek, seramikép sem klotiir, hanem én a házszabályok megtartására tettem fogadalmat és azokat mindenkivel szemben köteles vagyok érvényre juttatni, tekintet nélkül arra, hogy az kedvező-e reám, vagy az illető képviselő úrra nézve. (Helyeslés.) Tutsek Sándor: Tisztelettel kérem a t. képviselőházat, méltóztassék nekem a szólásra az engedélyt megadni. (Felkiáltások: Megadjuk!) Ott hagytam el beszédemet, t. ház, hogy a főhelyet abban a pavillonban a magyar király arczképe helyett annak az Asztrának a kiállítása foglalja el, a mely román közművelődési egylet az én emlékezetem szerint, — erre azonban nem merek hitet tenni — államellenes izgatások miatt hatóságilag feloszlattatott. (Helyeslés a baloldalon. Ellenmondások a nemzetiségi képviselők padjain.) De ha nem is oszlatták föl, igenis ennek az Asztrának kiállítási középpontját egy 'könyvszekrény képezi, a melyben fő s diszes helyen, külön állványon van kiállítva az a »Chartia daur«, a melyet a magyar bíróságok államellenes izgatások miatt elkoboztattak. (Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon.) Nem tudom, igen t. ház, hogy a magyar közoktatásügyi miniszter urnak van-e arról tudomása, hogy hol van az az ország ott tul a határokon, a melynek sem czimere, sem zászlója, de még csak neve sincs, mert azon a pavillonon sehol sincs megemlítve. De ha kíváncsi reá a közoktatásügyi miniszter ur, a magyar miniszter, hogy mit értenek azok az urak, a kik kiállították ezeket a tárgyakat az alatt az ország alatt, akkor menjen és nézze meg, vagy nézéssé meg annak a pavillonnak oldalfalán lévő azt a térképet, a melyet kiadtak: J. Moldovanu in Blasiu — ez Balázsfalva, és W. Krafft in Sibiu, ez Nagyszeben, (Mozgás) és a mely feltünteti azt a névnélküli országot, a melynek kiállításáról én most beszélek. Ezen a térképen, a mely a magyarországi román iskoláknak hivatalos használatára van szerkesztve, nincsen egyetlen egy magyar szó sem, hanem igenis, vannak ott ilyen elnevezések mint Debreczin, ez Debreczen, Alba-Regale — erre bizonyára nem méltóztatnak ráismerni — ez Székesfejérvár, Triscauni, ezt Háromszéknek hívják, Klusiu, ez Kolozsvár. (Mozgás. Zaj.) így tanítják Magyarországon a románok a hazafiságot ! (Mozgás. Zaj.) Melczer Géza: Elég gazemberek! Tutsek Sándor: És azok az urak, a kik Magyarországon . . . Thaly Ferencz (a nemzetiségiekhez fordulva) : Mit nevetnek ? Nem nevetni való ez! (Mozgás. Zaj.) Egy hang: A saját hunczutságukat! Azt, hogy le tudják főzni a magyart! Tutsek Sándor:... gyermekeiknek ilyen hazafiságot, ilyen ragaszkodást és ilyen hűséget oltanak szivükbe, azok jönnek icle és teszik nekünk a függetlenségi párt klubjában azt az ajánlatot, hogy ők szívesen feljárnak hozzáuk, hogy ismerkedjünk meg velük, s akkor meg fogunk győződni róla, hogy ők nem azok és nem olyanok, a minőknek mi tartjuk őket, s hogy a személyes érintkezés majd eloszlatja az ellentéteket, s meglátjuk, milyen jó hazafiak ők. (Mozgás.) Id. Madarász József: Majd titeket is eloláhositanak! (Elénk derültség.) Lengyel Zoltán: Mi már csehül vagyunk! (Derültség.) Tutsek Sándor: Román nyelvű hírlapok vannak ott kiállítva, negyvenhat román hirlap, szemben azzal a széthúzó és nemzetiségekre tagolt Ausztriának bukovinai kiállításával, a hol nem tudott Ausztria az ő széthúzó nemzetiségei által más kulturtárgyakat kiállítani a saját alig egykét négyszögméter nagy pavillonjában, mint egy néhány házi-iparczikket, néhány misemondó papi ruhát, néhány darab régi pénzt és más efféle ajjróságokat, de sem könyvet, sem hírlapot mások, mint a magyarországi románok nem tudtak ott produkálni, a kik állításuk szerint itt Magyarországon annyira el vannak nyomva, hogy saját kultúrájukat a magyar állam erőszakoskodása miatt nem tudják fejleszteni. Melczer Géza: El is kellene őket pusztítani tüzzel-vassal! (Mozgás.) Tutsek Sándor: Büszkélkedve említik fel ott, a hol a valódi színben mutatják 'be magukat, a hol nem óhajtanak álokoskodásokkal, további előnyöket kicsikarni, büszkén mutatnak ott rá az eddig elért sok eredményre, arra, hogy ő nekik van egy alapítványuk, a Gozsdu-alap, a mely 1905-ben 7 millió koronát számlált, több mint háromszor annyit, mint az összes magyar kulturegyleteknek alapitványai együttvéve. (Mozgás.) De ne csodálkozzunk, t. ház, ha ilyen kulturális alapokkal dicsekedhetnek a mi hűséges honfitársaink, a kiknél, mint ez a kiállítás mutatja, még a pénznek is nemzeti jellege van. 99 millió korona alajitőkcvel biró oláh 'pénzintézetekről mutatják ott be a grafikai kimutatásokat és magas, másfél méterre felnyúló, koronákból kirakott oszlopokban jelképezik azt, hogy milyen forgalmuk van Magyarországon az oláh pénzintézeteknek. S ugyanakkor aggódó pontossággal figyelnek arra, hogy azok a koronás darabok, a melyekből az oszlopok össze vannak alkotva, mind kizárólag ausztriai veretű kétfejű sasos koronák legyenek, hogy a magyar állam magyar volta e kicsiségben se tudjon előtérbe jutni. (Nagy mozgás.) Kovács Pál: Ez a jó hazafiság! Kubik Béla: És az őszinteség! (Zaj.) Tutsek Sándor: Ugyanezek az oláh pénzintézetek az ottani kimutatás szerint 973.000 koronát fordítottak oláh kulturális czélokra, szemben a magyar társadalomnak igazán koldus-