Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.

Ülésnapok - 1906-41

386 k-1. országos ülés 1906 Julius 30-án, hétfőn. esztendei költségvetést is elintézhessük, pedig azt hiszem, hogy a jövő esztendőre szóló költ­ségvetés mindenesetre meg fogja érdemelni azt, hogy a ház minden oldaláról megkritizálja, meg­világítsa. Tekintettel tehát erre, azt indítványozom, hogy a vakáczió legalább egy hónappal legyen rövidebb, hogy tehát csak szeptember 10-éig napoljuk el a képviselőházat. Elnök: A miniszterelnök ur kivan szólni. Wekerle Sándor miniszterelnök: T. kép­viselőház! A bevett parlamentáris szokás az, hogy ilyen kérdésekben a kormány kérését és indítványát honorálják, (Ugy van!) mert a kormánynak az a f unkcziója, hogy ő van hivatva a parlament tanácskozásait vezetni, nem a ta­nácskozások mikéntjére vonatkozik, — hiszen ottan mindenki szabadon adhat véleményének és elhatározásának kifejezést — hanem a jsar­lamentáris szokás szerint arra, hogy a parlament ökonómiáját, munkarendjét a kormány pro­grammja alapján honorálni szokás, ha csak kiváló indokok nem forognak fenn. Én tehát ezen bevett parlamenti elvnek megfelelőleg kérem a t. házat, hogy ezen két hónapi szünetet elhatározni méltóztassék; (Helyes­lés) és pedig kérem azért, mert ha valaki ugy fogja fel a tanácskozás módját és modorát, a mint a legnagyobb tárgyilagosság és beható meg­vitatás céljából felfogni lehet, akkor egy októ­ber 10-én előterjesztett költségvetésnek kellő idő­ben való tárgyalására még nagyon is elegendő idő van. Hodzsa Milán: Más do'gok is lesznek! Wekerle Sándor miniszterelnök: Más dolgok is lesznek és azok is le lesznek tárgyalhatók, mert nincsenek időhatárhoz kötve. A t. képviselő ur itt nagy ellenőrzési fela­datára hivatkozik. (Derültség.) De vigyázzon kérem, hogyha ilyen parlamenti ökonómiát akar­nánk követni, mint a t. képviselő ur ajánlja, akkor, midőn igen fontos tárgyak, törvényjavas­latok előkészítése, budgetnek, még pedig sok tekintetben uj alapon való előkészítése (Helyes­lés.) képezi a kormány feladatát, nem lenne mit ellenőriznie, mert sem ez, sem más kormány nem vállalkozhatik arra, hogy egy hónapi idő alatt ezen fontos dolgokat előkészítse. Én azt hiszem, liogy a ki azt akarja, hogy komolyan ellenőriz­hessen, annak módot is kell nyújtania, hogy komoly munka legyen végezhető, és az a komoly munka komolyan legyen ellenőrizhető. {Helyeslés). Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve. Ha tehát szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. Felteszem a kérdést: méltóztatnak-e a miniszterelnök ur javaslatát elfogadni, igen vagy nem ? (Igen!) Kérem azokat, a kik elfogadják, Hitelesítették: Simkó József s. Te. naplóbiráló-b méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Többség. (Felkiáltások: E'lenpróbát!) Kérem, az ellen­próba csak arra való, hogyha az elnök nem tudná magát tájékozni, hogy akkor segédeszközül használja, A képviselő urak nem ellenpróbát, hanem csak megszámlálást követelhetnek. Ennélfogva határozatikig kimondom, hogy a képviselőház üléseit október hó 10-ig elnapolja. Egyszersmind bátor vagyok javaslatba hozni, megfelelőleg a miniszterelnök ur által előterjesz­tett és most elfogadott javaslatnak, hogy a kép­viselőház a szünet után első ülését október 10-én délelőtt 11 órakor tartsa, annak napi­rendjére tűzze ki először az elnöki előterjesz­jesztések és irományok bemutatását, azután a ház további teendői felett való határozathozatalt. Méltóztatnak ezen napirendi javaslatomhoz hozzá­járulni? (Igen!) Ha igen, akkor ezt határoza­tilag kimondom. A ház ülésezésének elnapolása következ­tében most már felhatalmazást kérek arra, hogy ő Felségének augusztus 18-ára eső születése nagyja és október 4-ére eső névünnepe alkalmá­val a képviselőház hódoló tiszteletét és jókíván­ságait tolmácsolhassam a Felség előtt. (Helyeslés.) Ha ehhez méltóztatnak hozzájárulni, akkor kijelentem, hogy a ház a kért felhatalmazást megadja. Továbbá felhatalmazást kérek arra is, hogy a képviselőház ülésezésének szünetelése alatt a megüresedő képviselői választókerületekben az uj választások elrendelése iránt a szükséges intéz­kedéseket megtehessem. Méltóztatnak ezen javas­latomhoz hozzájárulni ? (Igen!) Ha igen, akkor ezt határozaterőre emelem. Most pedig az ülést tiz perezre felfüggesz­tem, hogy a mai ülés jegyzőkönyve mindjárt hitelesíthető legyen. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Következik a mai ülés jegyzőkönyvének a hitelesítése. Kérem gr. Thorotzkai: Miklós jegyző urat, hogy a mai ülés jegyzőkönyvét felolvasni szíveskedjék. Gr. Thorotzkai Miklós jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Kérdem, van-e valakinek észrevétele a felolvasott jegyzőkönyvre ? (Nincs!) Ha nincs senkinek sem észrevétele, a jegyzőkönyvet hite­lesítettnek jelentem ki. Most pedig, t. ház, hazánkra az ég áldását kérve, képviselőtársaimnak pedig zavartalan, _ kel­lemes üdülést kívánva, az ülést bezárom. (Élénk felkiáltások: Éljen az elnök!) (Az ülés végződik d. u. 12 óra 30 perczkor.) Gratz Gusztáv s. k. tttsági tagok.

Next

/
Thumbnails
Contents