Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.

Ülésnapok - 1906-37

340 37. országos ülés 1906 Julius 25-én, szerdán. Raisz Aladár jegyző (olvassa a törvényjavas­lat 3. §-át). Elnök : Ha senkisem kivan szólni, felteszem a kérdést. Elfogadja-e a ház a törvényjavaslat 3. §-át változatlanul, igen vagy nem ? (Igen!) Ha igen, ugy kijelentem, hogy a ház a 3. §-t vál­tozatlanul elfogadja. Minthogy pedig most már a törvényjavaslat általánosságban és részleteiben is elfogadtatott, javaslom, hogy annak harmadszori olvasását a ház tűzze ki a legközelebbi ülésének napirendjére. Méltóztatnak ehhez hozzájárulni ? (Igen !) Akkor ezt határozatként kimondom. Következik az első délnyugoti határőrvidéki h. é. vasút részvénytársaság sziszek—caprag—vrgin­mosti vonalának folytatásaként tervezett vrgin­most—károly városi h. é. vasútvonal engedélyezé­séről szóló törvényjavaslat (írom. 43, léi) tár­gyalása. Az első szó az előadó urat illeti. Gaál András előadó : T. képviselőház ! A tár­gyalás alatt lévő törvényjavaslatot annyival is inkább ajánlom a t. háznak elfogadásra, mert nemcsak helyi érdeket érint, hanem annyiban is igen nagy jelentőséggel bir, hogy a magyar állam­vasutaknak Boszniával való északi forgalmát emeli és a fiumei kikötőhöz is egy rövidebb utat teremt. Ebből a két okból is ajánlom a t. háznak a törvényjavaslatot elfogadásra. Elnök: Kivan valaki általánosságban a tör­vényjavaslathoz hozzászólni ? (Nem !) Ha szólni senkisem kivan, a vitát bezárom. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a tárgyalás alatt lévő tör­vényjavaslatot általánosságban a részletes tár­gyalás alapjául elfogadni ? (Igen!) Ha igen, akkor kijelentem, hogy a ház a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Következik a részletes tárgyalás, és pedig először a ezim. Raisz Aladár jegyző (olvassa a törvényjavasht czimét.) Elnök : Ha senki sem kivan a czimhez hozzá­szólni, felteszem a kérdést, méltóztatik-e a t. ház a czimet változatlanul elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor kijelentem, hogy a ház a czimet változatlanul elfogadta. Következik az 1. §. Raisz Aladár jegyző (olvassa a törvényjavaslat 1. §-át.) Elnök : Ha szólni senki sem kivan, felteszem a kérdést, elfogadja-e a t. ház az 1. §-t változatlanul, igen vagy nem ? (Igen!) Ha igen, kijelentem, hogy a ház az 1. §-t változatlanul elfogadta. Következik a 2. §. Raisz Aladár jegyző (olvassa a törvényjavaslat 2. §-át). Elnök: Ha szólni senki sem kivan, felteszem a kérdést, elfogadja-e a ház a 2. §-t változatlanul, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor kijelentem, hogy a ház a 2. §-t változatlanul elfogadta. Követ­kezik a 3. §. Raisz Aladár jegyző (olvassa a 3. §-t). Elnök: Kivan valaki a szakaszhoz szólni ? (Nem.) Ha senki szólni nem kivan, felteszem a kérdést, elfogadja-e a ház a 3. §-t változatlanul, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor kijelen­tem, hogy a képviselőház a 3. §-t változatlanul elfogadja. Következik a 4. §. Raisz Aladár jegyző: (olvassa a 4. §4). Elnök: Ha a szakaszhoz senki szólani nem kivan, felteszem a kérdést, elfogadja-e a képviselő­ház a 4. §-t változatlanul, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, kijelentem, hogy a képviselőház a 4. §-t változatlanul elfogadja. Minthogy a törvényjavaslat ekkép általános­ságban és részleteiben is elfogadtatott, javaslom, hogy a harmadszori olvasást a ház legközelebbi ülésének napirendjére tűzze ki. Méltóztatnak ezen javaslatomhoz hozzájárulni? (Igen!) Akkor ezt határozatképen kimondom. Következik most már napirend szerint az őssi—váradvelenczei összekötő helyi vasút enge­délyezéséről szóló törvényjavaslat (írom. 96, 142) általános tárgyalása. Az előadó urat illeti a szó. Gaál András előadó: T. képviselőház! Az őssi—váradvelenczei összekötő helyi vasút enge­délyezéséről szóló törvényjavaslatot annyival inkább is ajánlom a t. háznak elfogadásra, a meny­nyiben itt a kereskedelmi kormány ennek a helyi érdekű vasútnak csekély 64.300 koronás segélye­zésével a kereskedelmi tárczát egy körülbelül három millióról szóló kiadástól mentette meg, mi­után a váradvelenczei és nagyváradi vasuti állomások teljesítőképessége nem volt képes le­bonyolítani azt a forgalmat, a mely Nagyváradtól és Váradveienczétől Szeged-Rókus felé irányult. Tehát ebből a gazdasági szempontból is ajánlom ezt a törvényjavaslatot elfogadásra. Elnök: Ha senkisem kivan szólni, a vitát bezárom. Következik a szavazás. Kérdem a házat méltóztatik-e a törvényjavaslatot általánosság­ban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, akkor kijelentem, hogy a ház a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Követke­zik a szavazás. Raisz Aladár jegyző (olvassa a törvényjavaslat czimét). Elnök: Ha szólni senki sem kivan, felteszem a kérdést, elfogadja-e a képviselőház változatlanul a törvényjavaslat czimét ? (Igen !) Ha igen, akkor kijelentem, hogy a képviselőház a törvényjavaslat czimét változatlanul elfogadja. Következik az 1. §. Raisz Aladár jegyző (olvassa az 1. §-t). Elnök: Ha szólni senki sem kivan, fölteszem a kérdést, elfogadja-e a ház változatlanul az 1. §-t, igen vagy nem ? (Igen!) Ha igen, akkor kijelen­tem, hogy a ház az 1. §-t változatlanul elfogadja. Következik a 2. §. Raisz Aladár jegyző (olvassa a 2. §-t). Elnök: Ha senki sem kivan a szakaszhoz hozzászólni, felteszem a kérdést, elfogadja-e a ház a 2. §-t változatlanul, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor kijelentem, hogy a ház a 2. §-t vál­tozatlanul elfogadja. Következik a 3. §. Raisz Aladár jegyző (olvassa a 3. §-t).

Next

/
Thumbnails
Contents