Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.

Ülésnapok - 1906-36

326 36. országos ülés 1906 Julius 2í-én, kedden. magukat a dohánykisárusokat érdekli, de a dohánykisárusok alkalmazottait is, a kik pedig a vasárnapi munkaszünet kedvezményében nem részesülnek. Maguknak a dohánykisárusoknak és alkalmazottaiknak is az a kívánságuk, hogy rájuk nézve a vasárnapi munkaszünet szintén kötelezővé tétessék. A vasárnapi munkaszünetnek ez a kötelező mivolta a kincstár érdekeit annál kevésbbé érintheti, mert a vendéglők és kávéházak vasárnap nyitva vannak és a közönség nagy része szükségleteit ezekből is beszerezheti. A közönség kényelme és a kincstár érdeke tehát semmikép sem szenved csorbát. Már most képzelhető a kérdésnek olyan rendezése is, a milyen eddig Bécsben volt az én tudomásom szerint, hogy a trafikosokra felváltva az utczának egyik oldalán bizonyos szabályok szerint kötelezővé tétetett a vasárnapi munkaszünet. De ugy tudom, hogy ott is már teljes munkaszünet van. De bármint legyen is, a rendezésnek ezt a módját is örömmel fogadnák az érdekeltek és én elsősorban arra vagyok bátor kérni a t.' pénzügyminiszter urat, hogy a vasárnapi munkaszünetet mindenütt, a hol gyakorlatilag foganatba venni lehet, léptesse életbe, (Helyeslés.) Másik sérelme a dohánykisárusoknak különösen a fővárosban az, bogy az úgynevezett nagytőzsdék detail-árusitási joggal is felruháztatnak. Ez az illető környéken lévő összes dohánykisárusok versenyét lehetetlenné teszi, mert — e tekintetben, azt hiszem, mindenki szakértő a képviselőházban — a dohánynagyárus a legjobb anyagot válogathatja ki detail-üzletébe a dohányból, a közönség természetesen odatódul és a környék kistrafikosai a versenyt vele szemben nem vehetik fel. Én a nagyüzem és a kisüzem egyesítését szocziális szempontból egyáltalában olyannak tartom, a mely csak káros hatású. Hogy a nagytőkével rendelkező, nagyüzemet gyakorló egyúttal detail-kereskedő is legyen, ezt semmi érdek meg nem követeli; ellenkezőleg, a verseny egyenlő feltételei azt követelik, hogy a nagytrafikos mint detailista ne szerepeljen, legalább ne a nagyvárosokban. Kisebb helyeken ennek czélját képes vagyok belátni, ellenben nagy helyeken ennek semmiféle értelme, czélja nincs. Ez csakis a versenyt nehezíti meg a kis exisztencziák számára. Ezenkívül bátor vagyok a t. pénzügyminiszter ur figyelmét arra is felhívni, hogy az a normativum, a mely jelenleg a dohánykisáruda-jogoknak adományozására és megvonására, általában az egész kérdés szabályozására vonatkozólag fennáll, már igazán revízióra szorul. Különösen sérelmes az átruházás tilalma. Mert jelenleg a gyakorlati életben a tőzsdék átruháztatnak daczára annak, hogy ezeket az átruházásokat ez a normativum tilalmazza és meg nem engedett, erkölcstelen üzletnek bélyegzi ugy, hogy ha kitudódik, az üzleti jog megvonásával torolja meg. Az átruházások a gyakorlati életben mégis megtörténnek, egyszerűen jogi formába bujtatva. Én tehát azt tartom, hogy ezt az átruházási üzletet megengedetté kellene tenni ugy, hogy ha az illető bizonyos ideig, 5—10 évig a maga.személyében gyakorolta üzleti jogát és életének körülményei, helyzete indokolttá teszik, akkor át is ruházhassa üzletét. Ezt már csereberélésnek, üzérkedésnek bélyegezni nem lehet, mert bizonyos idő múlva ez az illető helyzetével teljesen indokolt átruházás lehet. A normativumot tehát az élettel összhangba lehetne hozni és e tekintetben is meg lehetne az érdekeltek óhajtásának felelni, hogy t. i., a ki bizonyos esztendeig, pl. öt esztendeig ezt a jogot gyakorolja, arra nézve az átruházás megengedhetővé tétessék. Ezenkívül ebben az üzemben, s egyáltalában mindazokban az üzletekben, a melyek az állammal kapcsolatban vannak, az állammal bérviszonyban, vagy egyéb viszonyban levő érdekeltek teljesen védtelenül állhatnak szemben az állammal, a mennyiben jogaik sérelmet szenvednek. A trafikjog megvonása pl. egy exisztencziát teljesen tönkre tehet. A jelenlegi norvativum szerint ezt az állam mint egyszerű bérviszonyt tekinti, tehát a szerződésnek pontozatai szerint vonja meg a jogot, tisztán a bérszerződés alapjára helyezkedve. Már most azt hiszem, hogy ha a régi rendszernek lehetett az a czélja és irányzata, hogy szaporítani akarta az államtól függő exisztencziák számát és ezek közé a trafikosokat is be akarta sorozni épen azon czélból, hogy megfenyegethetők legyenek a j ognak elvonásával választások alkalmával; a régi rendszernek lehetett az a czélja, hogy az államtól függő elemeknek számát szaporítsa, a kik folyton reszkettek a fmáncztól és semmiféle jogorvoslattal nem birtak, mert adminisztráczionális hatáskörben játszódott le az egész dolog, de az uj korszaknak ez érdeke nem lehet. És mivel a közigazgatási bíráskodásnak kiterjesztése a kormány programmját képezi arra vonatkozólag, hogy a jognak megvonása az ezt szabályozó normativum szerint történik-e, igen vagy nem, ezen exisztencziális vagyoni kérdés eldöntése feltétlenül a közigazgatási bíróság hatáskörébe volna utalandó. Ezek voltak azok, a miket bátor voltam ezen alkalommal a t. pénzügyminiszter urnak figyelmébe ajánlani, nem szólva arról, hogy a bér magasságáról is panaszkodnak az érdekeltek, a kik egyfelől bért fizetnek, másfelől újra adót fizetnek, kereseti adót. Ezt a kérdést is bátor vagyok a pénzügyminiszter urnak figyelmébe és méltánylásába ajánlani. Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter : T. ház! Méltóztassék megengedni, hogy reflektáljak a képviselő ur által felhozottakra. A mi a bért illeti, azon frankosoknál, a kiknél e tekintetben méltánylást érdemlő viszonyok forognak fenn, nem zárkózom el a bérösszeg méltányos leszállításától. Hasonlóképen az a felfogásom, hogy a ki hosszabb ideig gyakorolja személyesen a jogot, — mert, bocsánatot kérek, azt az elvet, hogy a kik bármilyen trafikjogot nyertek, azt személyesen • kötelesek gyakorolni, határozottan keresztül fogom