Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.

Ülésnapok - 1906-35

35. országos ülés 1906 Julius 23-án, hétfőn. 259 állapította meg, a mint az törvényes önállósá­gunknak, függetlenségünknek és jövendő gazda­sági politikánk érdekeinek megfelel. Miután nincs egyetlen eszköz sem, a mely czélra vezetne abban az esetben, ha nem a saját viszonyainkban gyökerezik, és azonkívül semmi sem történhet a sikerre való kilátással, a mi a ter­mészetes gazdasági fejlődéssel ellentétben áll, mintán a múltban követett közösségi gazdasági politika Magyarországnak sem nemzeti jellegével, sem érdekeivel, sem törvény biztosította rendelke­zési jogával meg nem egyeztethető, én, midőn a költségvetést ismételten elfogadásra ajánlom, arra kérem a t. kereskedelemügyi miniszter urat, hogy Magyarország közgazdasági életére, önállóságára abban az irányban szíveskedjék működni, a melyet kifejezésre juttatott azzal a férfias kijelentéssel, a melyet miniszteri székének elfoglalása alkalmával tett, hogy politikáját, elveit nyíltan fentartotta, azokkal ült bele azon miniszteri székbe, a melyhez nem ő akar alkalmazkodni, hanem a melynek hozzá kell alkalmazkodnia. Azon erőnél fogva, mely benne rejlik s annál a bizalomnál fogva, a melylyel az igen t. kereske­delemügyi miniszter ur iránt az egész nemzet osz­tatlanul viseltetik, meggyőződésem az, hogy meg fogja valósítani a reá váró nagy feladatot s Magyar­ország közgazdasági életét az önállóság alapján fel fogja lendíteni azon irányban, a melyet eddig is hiven képviselt. Újból ajánlom a költségvetést el­fogadásra. (Élénk helyeslés és taps.) Elnök : Mielőtt tovább mennénk, az első tételt fel kell hogy olvassuk, mert én azt hittem, hogy a múlt ülés végén ezen tétel fel lett olvasva, s igy a felolvasás iránt most, a kereskedelmi tárcza tárgyalásának a mai napon történt megkezdése alkalmával nem intézkedtem. Ezt tehát pótolni kell, és kérem a jegyző urat, hogy az első tételt olvassa fel. Ráth Endre jegyző (olvassa) : Központi igaz­gatás. Eendes kiadások : XIX. fejezet, 1. czim. Rendkívüli kiadások : Átmeneti kiadások. IX. fe­jezet, 1. czim. Rendes bevételek : VI. fejezet, 1. czim. Rendkívüli bevételek : V. fejezet, 1. czim. Kiadás. Rendes Idadások: I. rovat. Személyi já­randóságok 1,337.760 K. Elnök : A kereskedelemügyi miniszter ur kíván szólni. (Halljuk ! Halljuk !) Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter: T. ház ! (Halljuk ! Halljuk !) Az a költségvetés, a mely a ház asztalán fekszik, nem a mostani keres­kedelemügyi kormánynak a költségvetése. Termé­szetes, hogy ennek daczára e költségvetésért a felelősséget elvállalni tartozom, mint a hogy el is vállalom. (Helyeslés.) Egyébiránt a költségvetés­nek némely részében megtalálható már a mostani kormánynak keze nyoma. Csakis a jövő őszszel leszek abban a helyzetben, hogy programmomat részletesen előadhassam, vagyis midőn elő lesz terjesztendő az 1907-ik évre szóló költségvetés, a mely vissza fogja tükrözni a mostam kereskedelem­ügyi kormánynak szándékait és politikáját. (He­lyeslés.) Nem akarok ugyan most részletes programmot adni, mégis legyen szabad általánosságban kijelente­nem, hogy kereskedelmi kormányzatom oda fog irányulni, hogy nagyszabású ipari, kereskedelmi és közlekedési politikát folytassak. (Élénk helyeslés.) Ezen működésem alatt, bár kénytelen leszek alkalmazkodni az adott helyzethez, vagyis abban a kényszerhelyzetben, a melyet a már megkötött kereskedelmi szerződések teremtettek, az lesz változatlan irányelvem, hogy ellentétben azzal, a mi az eddigi kereskedelmi kormányoknak volt az irányzata, hogy t. i. a vámközösség felé haladjon az ország politikája, ezentúl ellenkező irányban vezessem az ország politikáját. (Élénk helyeslés és taps balfelöl.) Czéltudatosan és követ­kezetesen az ország közgazdasági önállóságának megszerzését és megszilárdítását fogom előmozdí­tani. (Élénk éljenzés baljelöl.) Jól tudom, hogy ezen a téren nagy nehézségek­kel fogunk találkozni, mert a mint már említem, a kereskedelmi szerződések adott helyzetet te­remtettek, ugy hogy a vámkülfölddel szemben, lehetetlen lesz 1915-ig, illetőleg 1917-ig meg­változtatni azt a helyzetet, hogy Magyarország és Ausztria fogyasztó piacza a külfölddel szemben mint egységes jelenjék meg. De minthogy Ausztriá­val szemben a vám- és kereskedelmi ügyek terén 1899 óta az ország az önálló vámterület jogi állapotában van, ugy elérhető az, hogy az önálló vámterületnek nemcsak jogi, hanem tényleges állapotába is helyeztessék azzal, hogy Ausztriával nem vámszövetséget, hanem, mint bármely más állam, vámszerződést köt. (Helyeslés.) Az önálló vámterületnek a vámszedés nem szükségszerű következménye ; ott van pl. Anglia, melynek határain igen kevés czikk van meg­vámolva ; azért mégis kinek jutna eszébe a felett kételkedni, hogy Anglia önálló vámterületet képez. Mi tehát, hogyha vám- és kereskedelmi szerződést kötünk Ausztriával, ép ugy, mint bármely más állammal, még akkor is, ha egyelőre nem állítunk fel vámszedő-vonalat, és a szabad kereskedelem alapján fogunk szerződni, mégis tényleg az önálló vámterület állapotába jutunk. Ez alkalommal ki akarom jelenteni, hogy ha nem sikerülne Ausztriával vám- és kereskedelmi szerződést kötni, ez esetben az ország állapota a vám- és kereskedelmi ügyek terén 1915, illetve 1917-ig az maradna, mintha az 1899: XXX. t.-cz. hatálya kitolatnék 1915-ig, illetve 1917-ig. Az iránt megnyugtathatom a t. házat, hogy garan­cziáink vannak arra nézve, hogy vagy vámszerző­dést kötünk Ausztriával, vagy pedig fentartatik 1915-ig a status quo, a recziproczitás alapján. (Helyeslés balfelől.) De ha fenn is kell tartanunk a jelen helyzetet 1915-ig, a legnagyobb határozottsággal Iá akarom jelenteni, hogy ezt az időt ugy akarom felhasz­nálni, addig, a meddig miniszter leszek, hogy ez az idő ne legyen elveszve Magyarország számára, 33*

Next

/
Thumbnails
Contents