Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.

Ülésnapok - 1906-28

28. országos ülés 1906 Julius 14-én, szombaton. 7 gyár tannyelvű iskolák létesítése és kizárólagosan magyar intézményeknek felállítása és megerősítése által. Nem akarok most tovább beszélni a telepítésekről, a melyek kivitelénél mindenütt kizárólagosan csak a magyar szempontok érvényesülnek. Nem beszélek az úgynevezett székely-akczióról sem, a mely ellen nekünk nemzetiségieknek hazafiúi és emberbaráti szempontból kifogásunk nincsen, de jogos kifogásunk van az ellen, bogy a telepítéseknél és országos segélyakczióknál az ország többi nemzetiségei egyáltalában figyelembe nem vétetnek és a kormány részéről ez irányban semminemű támogatásban nem részesülnek. De nemcsak a közgazdasági, hanem a közigazgatási és közoktatásügyi politika terén annyira megy az egyenlőtlenség és jogtalanság, hogy a kormányok a nemzetiségieknek még a tisztán gazdasági czélu egyesületek létesítését sem engedik meg, a közoktatásügy terén pedig még azon tisztán emberbaráti és közművelődési egyesületektől is megtagadják a jóváhagyási záradékot, a melyeknek egyedüli czélja az, hogy szegénysorsu és jó előmenetelű tanulók segélyeztessenek. Mindezen intézkedések indokolására felliozatik egy miniszteri rendelet, a mely szerint a nemzetiségieknek e hazában nemzetiségi alapon semminemű egyesülési jog meg nem adatik. Ez nézetünk szerint, de nemcsak nézetünk, hanem törvényeink világos rendelkezései szerint egyaránt jogtalan és helytelen a kormányok részéről. T. ház ! Eléggé sajnos az, hogy alkotmányos országunkban egyáltalában nem létezik az állampolgároknak közszabadságait biztosító és az általános alkotmányos elveknek megfelelő sem gyülekezési, sem egyesülési jog. Elég sajnos, t. ház, az, hogy az állampolgároknak ezen kardinális jogai nem tételes törvények, hanem önkényes és igazságtalan miniszteri rendeletek által rendeztetnek ; de ránk nézve még sajnosabb az, hogy mindezen miniszteri rendeletek csakis a nemzetiségiek szabad gyülekezési és különösen egyesülési jogait korlátozzák. Valljuk be, hogy mindez nem jogos és nem méltányos. De ezen a téren tovább menve, különösen pedig a mi a jogegyenlőséget illeti — ha jól értettem meg szavait — az igen t. miniszterelnök ur múltkor egyik beszédében azt mondotta hogy egyrészt nincsen ország a világon, a hol a nemzetiségiek annyi jogokat és szabadságokat élveznének, mint minálunk, másrészt pedig a nemzetiségiek nyelvét senki sem támadja meg és hosszú időn át szerzett tapasztalatai szerint bíróságaink és közhatóságaink az egyes honpolgárok jogai közt soha különbséget nem tesznek. Sajnos, t. ház, ez is csak papiroson van, de a gyakorlati életben ezen tétel egész más. Mi szívesen meghajtunk bíróságainknak az igazságszeretete előtt, — nem is akarom ezen a téren ezt a kérdést bővebben fejtegetni — de egy lényeges megkülönböztetést kell tennem a jogegyenlőség terén és pedig a magánjogi és az állampolgári jogi, vagyis jobban mondva a politikai jogok gyakorlása közt. Én nem akarom túlbecsülni, de mindenesetre a szabad gyülekezési és egyesüleíi jog és egyáltalában a politikai jogok gyakorlásának megszorítása vagy elkobzása önérzetes állampolgárok előtt annyi, sőt több értékkel bir, mint bármely más, magánjogi kérdésnek elbírálása. Tehát e szerint legyünk tisztában : itt mi nem a magánjogokat, hanem a politikai j ogokat veszszük figyelembe és ezen a téren, a szabad gyülekezési és szabad egyesületi jog terén is a magyarsággal egyenlő jogokat és bánásmódot követelünk, illetve miután, a mint méltóztatnak látni, nem részesülünk egyenlő bánásmódban, ez irányban is ezen tarthatatlan állapot miatt panaszt emelünk. A vallás- és közoktatásügyi politikára visszatérve, a legnagyobb sajnálattal azt kell látnom, hogy leginkább ezen a téren nyilatkozik meg a jogegyenlőség legmesszebbmenő megsértése a nemzetiségiekkel szemben. A kormány és közegei, főleg pedig a hazai sajtó, a mint mondom, folyton azt hangoztatják, hogy nincsen olyan ország, a mely a nemzetiségieknek annyi szabadságot és jogokat biztositana, mint Magyarország. Mondottam, hogy ez nincs igy a való életben. Különösen a mi nyelvünk tanítását és hivatalos használatát illeti, a kormányok a nemzetiségiek nyelvét nemcsak igazságszolgáltatási és közigazgatási téren, hanem leginkább a közoktatásügy terén is mindenféleképen szisztematicze mellőzik és kiszorítják olyannyira, hogy az utóbbi időben a törvénynek világos rendelkezései ellenére a kormányok az állam által nemzetiségeklakta vidékeken felállított és fentartott mindennemű tanintézetekben a nemzetiségek nyelvét nemcsak nem taníttatják, hanem ellenkezőleg, annak oktatását tiltják is ; és ez nem elegendő, hanem a kultuszminiszterek is odáig mennek ebben a tekintetben, hogy ezen összes állami tanintézetekben a nemzetiségekre nézve még a hittant is, a katekizmust, a Miatyánkot is kizárólagosan magyar nyelven rendelik taníttatni, azon drákói és igazságtalan szankczió mellett, hogy ellenkező esetben az illető lelkészek és hitoktatók elveszítik azt a silány és nevetségesen kicsiny állami segélyt is. Valljuk be őszintén, hogy mindez sem nem jogos, sem nem igazságos, sem nem méltányos dolog, és hogy ez nem is nemzeti állami politika többé, hanem egy közönséges sovén politika, a mely a hon polgárait a hazaszeretetben és a törvények iránti tiszteletben nemcsak nem erősiti, hanem ellenkezőleg azoknak a hazai törvényekbe vetett hitét is megingatja és egyúttal az állampolgárok elkeseredésére és azoknak áldatlan és czéltalan meghasonlására vezet. T. ház ! Ezen eljárás és szisztéma ellen mi nemzetiségiek, a haza szent nevében óvást emelünk és sürgetjük is hazaszeretetből mindezen tarthatatlan és áldás helyett vészt hozó állapotok megszüntetését. (Helyeslés a nemzetiségiek padjain.) A közoktatásügy terén tovább haladva még csak egy megjegyzést akarok tenni. Nevezetesen