Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.

Ülésnapok - 1906-8

8. ORSZÁGOS ÜLÉS 1906 június 1-én, pénteken, Justh Gyula, közben Návay Lajos elnöklete alatt. Tárgyai : A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. — Elnöki előterjesztések. — A véderő-bizottság jelentésének benyújtása a közös hadsereg és a haditengerészet, valamint a honvédség ujonczlétszámának az 1905. és 190G. évekre való megállapításáról, továbbá az 1905. és 1906. évi ujonezjutalék megajánlásáról szóló törvényjavaslatok ós a honvédelmi miniszter által benyújtott többrendbeli jelentés tárgyában. — A közgazdasági bizottság jelentésének benyújtása a külkereskedelmi és forgalmi viszonyok rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában, — üsszeférhetlenségi állandó bizottsági tagok eskütétele. — Az állam­háztartás ideiglenes vitelére vonatkozó felhatalmazásról szóló törvényjavaslat tárgyalása. A kormány részéről jelen vannak: Wekerle Sándor, Kossuth Ferencz, gr. Andrássy Gyula, gr. Apponyi Albert, Darányi Ignácz, Jekelfalussy Lajos, Josipovich Géza. (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Hammersberg László jegyző ur fogja vezetni. A javaslatok mellett felszólalókat gr. Thorotzkai Miklós, a javaslatok ellen fel­szólalókat pedig Egry Béla jegyző urak fogják jegyezni. Mindenekelőtt a múlt ülés jegyzőkönyve fog hitelesittetni. Felkérem Hammersberg László jegyző urat, hogy a múlt ülés jegyzőkönyvét felolvasni szí­veskedjék. Hammersberg László jegyző (olvassa a május 30-án tartott ülés jegyzőkönyvét). Elnök : Van-e valakinek észrevétele a fel­olvasott jegyzőkönyvre? (Nincs!) Ha nincs, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki. Bemutatom Vázsonyi Vilmos képviselő leve­lét, melylyel bejelenti, hogy az igazságügyi — és Szatmári Mór képviselő levelét, melylyel tudatja, hogy a mentelmi és a munkásügyi bizottságokban elfoglalt tagságairól lemond. E bejelentések tudomásul vétetnek s az ily­kép megüresedett tagsági helyek betöltéséről a ház annak idején fog gondoskodni. Bemutatom Battik Ödön képviselő levelét, melylyel bejelenti, hogy ez idő szerint a képviselő­séggel összeférhetlen helyzetben van Tudomásul szolgál. Bemutatom Samassa János képviselő levelét, mely szerint a közösügyek tárgyalására kiküldött országos bizottság póttagságáról lemond. Tudomásul vétetik és erről az országos bizott­ság elnöksége jegyzőkönyvi kivonattal értesít­tetik. Bemutatom a főrendiház elnökének átiratát, melylyel értesit, hogy a közösügyek tárgyalására kiküldött országos bizottságba a főrendiház részé­ről megválasztattak mint rendes tagok: b. Bohus Zsigmond, Bogdánovies Lucián, Chorin Ferencz, gr. Cziráky Antal, gr. Csáky Károly, gr. Csáky Vidor, b. Edelsheim-Gyulay Lipót, gr. Esterházy Pál, herczeg Esterházy Miklós, b. Harkányi Frigyes, b. Hornig Károly, Hegedüs Sándor, Laszkáry Gyula, Nikolies Vladimír, őrgróf Pallavicini Ede, b. Rudnyánszky József, gr. Széchényi Sándor, b. Wenckheim István, gr. Zichy Ágost. gr. Zichy Tivadar; továbbá mint póttagok : gr. Széchényi Emil, gr. Esterházy Móricz, b. Vécsey Miklós, Kornfeld Zsigmond, Ferencz József, Tomicsics Gyúró. Tudomásul vétetik. Bemutatom a kir. Kúria átiratát, melylyel a folyó évi május hó második napján Gyulafehér­várott megtartott képviselőválasztás érvényes­sége ügyében a Kúriához beadott kérvény egyik példányát megküldi. Ennélfogva a Gyulafehérvárott megválasztott László Mihály képviselő választása a kérvénynyel megtámadott választások jegyzékében fog nyilván­tartatni. Bemutatom Esztergom vármegye közönsé­gének feliratát a királyi biztosok és kormány­biztosok kiküldése tárgyában;

Next

/
Thumbnails
Contents