Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.

Ülésnapok - 1906-6

30 6. országos ülés 1906 május 29-én, kedden. Wekerle Sándor miniszterelnök: T. ház! Az országgyűlés mindkét háza megalakulván és ren­des működését megkezdvén, első kötelességének tartja a kormány, hogy ismertesse azokat az irány­adó szempontokat, a melyek működésében vezé­relni fogják, és azt a munkatervet, a mely szerint a parlament működését irányi tani kívánja. (Hall­juk ! Halljuk !) Kormányzásra vállalkoztunk, hogy megment­sük az alkotmányt, (Éljenzés.) hogy lentartsuk a parlamentarizmust, (Élénk helyeslés.) hogy a tör­vényeknek és a jognak uralmát, és ezáltal a jog folytonosságát helyreállítsuk, (Általános helyes­lés.) hogy a polgári és egyéni jogok szabadságát biztosítsuk, (Általános helyeslés.) és ugy a köz­igazgatás, mint az állami élet minden szervének működését hazafias és megbízható mederbe terel­jük. (Élénk helyeslés és éljenzés.) Kormányzásra vállalkoztunk, a mint ezt más­kép nem is tehettük, az adott törvényes alapon ; kormányzásra vállalkoztunk azzal, hogy azokat a nagy nemzeti eszméket, a melyek Magyarország közvéleményét a legutóbbi idő óta uralják, át­meneti működésünk tartama alatt érvényre jut­tatni nem kívánjuk, de elveinket, politikai meg­győződésünket egész tisztaságában és sértetlensé­gében fentartjuk. (Éljenzés.) Első feladatunk lesz az állami szükségletek­nek fedezése. E végből a felhatalmazási törvényt és működésünk tartama alatt a rendes költség­vetési törvényeket fogjuk előterjeszteni, ideértve természetesen a közösügyek szükségletének fede­zését is. Javaslatokat fogunk tenni a rendes ujoncz­létszámnak megajánlása iránt, javaslatokat te­szünk a Horvát-Szlavonországokkal előkészített pénzügyi egyezménynek elfogadása iránt. Ezen, az állami élet működésének rendes me­netét biztosító feladatokon kivül arra a nagy re­formra vállalkoztunk, hogy a demokratikus eszme minden modern követelményének érvényesítésével a képviselőválasztásoknál behozzuk az általános szavazati jogot, (Éjenzés.) és ezáltal a nemzet min­den hivatott és arra képesített tényezőjét a poli­tikai jogok gyakorlásának osztályosává kívánjuk tenni. (Éljenzés.) Előterjcsztendjük nemcsak a választási re­formra vonatkozó javaslatokat, hanem a válasz­tási eljárásnak fzabályozását is ; (Általános helyes­lés.) ebben, nagyon természetesen, a községek- és helyenkénti szavazásnak lehetőségét, (Általános helyeslés.) a választókerületeknek a jogosult vá­lasztók számarányához mért ujabb beosztását. (Általános élénk helyeslés.) Ennek a nagy reformnak keresztülvitele után befejezettnek tekintjük azt a politikai feladatot, a melynek együttes megvalósítására most vállal­koztunk. A nemzet egészének széles alapon meg­nyilvánuló kívánalmai és másrészt a fejedelem fentartott szabad elhatározása fogják, remélem, egyetértőleg a jövő politikáját irányítani. De küldetésünknek ez az átmeneti jellege nem menthet fel bennünket azon nagy kötelesség alól, hogy teljes erőnkből munkáljuk hazánk kulturális és gazdasági fejlődését. (Általános helyeslés.) Meg kell szabnunk nemcsak irányát, hanem eszközeit is működésünknek mindazokra a kérdésekre nézve, a melyek nem az egyes pártoknak törekvéseit ké­pezik, hanem a mely kérdésekre nézve Magyar­ország nagy közvéleménye megáUapodásra jutott. (Általános helyeslés.) Átfogó és rendszeres terveket kell készítenünk, hogy biztos legyen a haladás. Elő kell készítenünk mindent, habár talán nem is mi leszünk hivatva annak a végrehajtására, mert sem a kulturális fejlődés, sem a következetes gaz­dasági haladás nem tűrnek meg sem szüneteket, sem megszakításokat. Ezért leszek bátor kor­mányzati programmunk ismertetésénél először szólni belügyi, vallás- és közoktatásügyi, valamint igazságügyi feladatainkról, másrészt pedig gazda­sági tevékenységünkről, kiterjeszkedve az Ausztriá­val és a külfölddel való gazdasági viszonyunknak szabályozására vonatkozó kérdésekre. (Halljuk! Halljuk !) A belügyi igazgatás terén a törvényhatóságok és községek önkormányzatának erősítése, (Élénk helyeslés.) önkormányzati tevékenységének élén­kítése és életképessé tétele, (Helyeslés.) a választási rendszer fentartása, (Helyeslés.) ugy a törvény­hatósági és helyhatósági, (Halljuk ! Halljuk !) mint másrészt az államigazgatási jogköröknek jjontos meghatározása, a felmerülő vitás kérdéseknek független bíróság elé való utalása, (Élénk helyeslés éljenzés és taps.) a független bíróság hatáskörének megóvása képezendik legfőbb feladatainkat. Fel­adatunk lesz továbbá ugy az állami, mint a tör­vényhatósági és községi tisztviselők anyagi és erkölcsi helyzetének emelése (Helyeslés.) és ezek­nek pragmatikus intézkedések által való biztosí­tása, (Élénk helyeslés és éljenzés.) a kormányzati szellem tekintetében pedig a tiszta és pártatlan közigazgatásnak biztosítása (Ugy van! Helyeslés.) és a nép érdekeinek fokozottabb gondozása. (Élénk helyeslés.) Kiváló gondot kellend fordítanunk közegész­ségügyi viszonyaink javítására, a városok és köz­ségek terheinek könnyítésére (Élénk helyeslés.) és a kivándorlás ügyére, (Helyeslés.) az utóbbira nemcsak a tekintetben, hogy útját álljuk a hite­getéseknek és a kalandos vágyak felkeltésének . . . Rakovszky István : Ez a helyes! (Helyeslés.) Wekerle Sándor miniszterelnök : ... hanem az adminisztráczió körén tulterj edőleg oly gazda­sági intézkedéseket is kell tennünk, (Ugy van !) a melyek képesek a keresetforrásokat megnyitni és népünknek idehaza való megélhetését bizto­sítani. (Általános élénk helyeslés, éljenzés és taps.) A vallásügyi politika terén törvényeinkben biztosított lelkiismereti szabadság és viszonosság alapján fentartani és erősíteni kívánjuk a vallási békét, (Helyeslés.) hogy emeljük nemzetünknek a vallási intézményekre és egyházi szervezetekre való közrehatásában megnyilatkozó erkölcsi szin­vonalat. (Éljenzés.) Haladéktalanul felveszszük

Next

/
Thumbnails
Contents