Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.
Ülésnapok - 1906-24
96 Julius lO-én, kedden. 355 24. országos ülés 191 mint » nemzeti állam«. Mi igenis a magyar állam nemzeti jellegét megakarjuk óvni, az egységes magyar államnak eszméjét általános uralomra akarjuk vinni. (Zajos helyeslés a jobb e's baloldalon.) Ezzel szemben — bocsánatot kérek •— ne mondják, hogy önök nem tudják mi az az állameszme, nem tudják, mi az országnak a nemzeti jellege ? Nagyon jól tudják azt t. képviselő urak. Az általam tiltó oszlóitokként odaállított dolgoknak el nem ismerése, az a baj önöknél. Ha azokat a tiltó dolgokat, a melyekről mondottam, bogy a megegyezésnek mindig akadályát képezik, kiküszöbölik politikájukból, akkor igenis meg fogják ismerni azt is, hogy mit értünk nemzeti álam, mit értünk állameszme alatt. Ne nagy szólamokban méltóztassanak beszélni, hanem váltsák^ fel azokat a nagy szólamokat ajirópénzre. (Elénk helyeslés és éljenzés.) A gyakorlati politika terén nem lehet nagy szólamokkal operálni, ott ezeket aprópénzre kell felváltani. (Élénk helyeslés.) Mi, t. urak, az önök kulturális fejlődését megakadályozni nem akarjuk. Vajda Sándor: Nem tudják. Wekerle Sándor miniszterelnök: Ez más kérdés. Én nem helyezkedem arra a hatalmi álláspontra, a melyre a képviselő ur helyezkedik. Én szerényen csak azt mondom, hogy nem akarjuk. Nincsen Magyarországon olyan államférfiú, a kinek törekvése az lenne, hogy bántsa az önök nyelvét. Polit Mihály: Hát Bánffy? Wekerle Sándor miniszterelnök: Bánffy is legfeljebb azt akarja, hogy magyarul is tudjanak, de nem akarja azt, hogy románul, tótul, szerbül ne tudjanak. Senki sem akarja önöket magyarizálni, kipusztítani. Ez sohasem volt a magyar politika sarkköve. Hivatkozom e tekintetben azokra a nagy szellemekre, a kik a haladás tekintetében európai tényezők voltak. Hogyan fogták fel ezek a nemzetiségi kérdést? Hodzsa Milán : Papiroson! Elnök: Hodzsa Milán képviselő urat felkérem, hogy folytonos közbeszólásaival ne zavarja a szónokot, mert különben kénytelen leszek ellene a házszabályokat alkalmazni. (Felkiáltások: Ki Jcell dobni!) Wekerle Sándor miniszterelnök: Én Deák Ferencznek, Kossuth /Lajosnak és Eötvös Józsefnek vagy nemzetünk akárhány fenkölt szellemének ideálizmusát nem hagyom oda lekicsinyíteni, hogy ők csak papiroson kivánták azt, a mit kivánták. Ezek a férfiak örökséget, hagyományt hagytak erre a nemzetre, ugy hogy ez a mai nemzedék az állameszme és a nemzeti érdekek megóvása mellett ezen örökségek és hagyományok végrehajtójaként szerepel. (Élénk helyeslés és éljenzés.) Legyenek meggyőződve, hogyha önök megfelelő hangot használnak, ha nem azon a kirivó hangon, nem a hatalom hangján . . . Polit Mihály: Objektíve tárgyaltam a kérdést. Wekerle Sándor miniszterelnök: Nem Polit képviselő urnak mondom ezt, ellenkezőleg kijelentettem, hogy a képviselő ur volt az egyedüli, a ki bár általam nem helyeselt, de magasabb szempontból itélte meg a kérdést. A többiek azonban majdnem kivétel nélkül nem a megegyezés hangján szólottak. Szóljanak a megegyezés hangján, álljanak elő olyan követelésekkel, a melyek a mi nemzeti sarkköveink keretén belül megvalósíthatók, és legyenek meggyőződve arról, hogy a méltányosság, az igazság érzetével fognak találkozni ugy, a mint az egy r jogállam minden attribútumának megfelel. (Élénk helyeslés.) Mielőtt befejezném beszédemet, még csak Bánffy t. képviselőtársamnak egy közbeszólására kivánnék reflektálni. (Halljuk! Ralijuk !) 0 azt mondotta, hogy a mig ő ült ezeken a bársonyszékeken, addig ilyen hang ebben a képviselőházban nem volt. Egy hang: Akkor nem is volt hang! Wekerle Sándor miniszterelnök: Ez quasi szemrehányás nekünk, hogy most van ilyen hang. Hát én Bánffy t. képviselőtársamnak szeretetére appellálok. Azt hiszi a képviselő ur, hogy a mi három vagy négy hónapos kormányzatunk teremtette meg ezt a hangot? Vájjon ez a most már itten lepotyogó gyümölcs mi alattunk érlelődött-e meg? (Altalános élénk derültség és taps.) Bocsánatot kérek, én akkor, a mikor együtt vállalkozunk nemzeti érdekek megvalósítására és védelmére, nem fogom közöttünk a differenczia hangját keresni ; hanem annyit mégis meg kell jegyeznem, hogy a különbség köztünk az, hogy a t. képviselő ur, a mikor ideült, az én örökömbe került, én pedig, a mikor idekerültem, az ő örökébe ültem. (Hoszszantartó általános nagy derültség, éljenzés és taps.) B. Bánffy Dezső: T. ház! (Zaj. Halljuk!) Elnök: Milyen czimen kivan szólani a képviselő ur? B. Bánffy Dezső: Személyes kérdésben. Elnök: Személyes kérdés nincs a házszabályban ; csak személyes megtámadtatás czimén szólhat a képviselő ur. B. Bánffy Dezső : T. ház ! (Halljuk! Halljuk!) Nem veszem olyan nagyon komolyan a t. miniszterelnök ur beszédének utolsó szavait, (Zaj. Halljuk! Halljuk!) a melyeket hozzám intézett, nem is érzem magamat találva általuk, de rektifikálnom kell egy kissé azon szavakat. Igaz, hogy én ő utánna ültem abba a miniszteri székbe és ültem benne egy bizonyos ideig, de azután én utánnam mások ültek oda, és ha ma olyanok a viszonyok, a minők, nem azért olyanok, mert én ugy hagytam azokat, hanem azért, mert azon idő óta, hogy ő a miniszteri széket elhagyta, — talán nyolcz éve annak — a viszonyok ugy alakultak. 45*
