Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.

Ülésnapok - 1906-23

330 23. országos ülés 1906 július 9-én, hétfőn. és egyházi czéljaikra szeretettel áldozzunk.« (Felkiáltások: Adunk isi) A »Luminá«-nak 4-ik számában van egy vezérczikk. a melyben ezek az alapvető gondolatok vannak: »Mi példát kell hogy vegyünk Svájcztól, a hol három erős európai nemzetnek, a francziának, a németnek és az olasznak tagjai élnek együtt teljes egyetértésben és jólétben. Egyik sem kívánja azt, hogy Svájez más ország tartozéka legyen, habár Svájez körül különböző nemzetek: f rancziák, németek és olaszok laknak, és habár ott köztük is voltak valamikor egyenetlenségek, s az úgynevezett Sonderbund idején fegyverekkel támadtak egymás ellen, de később békét kötöttek és ma ismét szeretik egymást, ismét együtt tartanak és egyik sem sérti a másikat, mindegyik büszke, hogy svájezi. így kellene, hogy legyen Magyarországon is.« Azt irja tovább Kossuth Ferencz (olvassa): »Mi örvendünk, ha a román nyelvét megtartja és művelődik, hogy ha becsületes emberhez illően az ő hitéhez és nyelvéhez ragaszkodik, nyelvét és ez által a nemzeti jellegét is megtartja, tehát ha nemzeti ereje is megtartatik, mert egy nép, a mely az ő szokásaiból ki van vetkőztetve, gyenge nép és nekünk szükségünk van erős népekre.« Milyen szépen beszél itt Kossuth. Ezt ismét elfogadhatjuk, mint egyik alapot a nemzetiségi kérdés megoldásának kezdeményezése tekintetében. De, t. ház, hogy ha ezt a kérdést tekintjük, akkor a jövőre is kell gondolnunk. Mi nem gravitálunk kifelé, hiába imputálják ezt minekünk jobbról és balról, mi ma összes politikai törekvéseinket arra összpontosítjuk, hogy ebben a hazában, a hol őseink éltek és boldogultak, éljünk a jövőre is és itt boldoguljunk, ezen a a földön, a mely nekünk is szent, mert a mi őseinknek vére is áztatta ezt a földet és talán nagyobb mértékben, mint a magyarok őseié, (Ellenmondások balfelöl) mert mi voltunk az ország véghatárán és mi, a tótok, rutének és románok adtuk a legnagyobb kontingenst Rákóczi hadainak is. Nem vagyunk mi, t. ház, sem kifelé gravitálok, sem hazaárulók. Egy országnak jövője attól függ, hogy államfórfiai miként, milyen bölcseséggel intézik jövőjének előkészitését. Mert egy államférfiunak, mint pl. az igen t. miniszter uraknak ma, nem szabad megelégedniök azzal, hogy ad ki egy rendeletet, hogy azok a jogsérelmek, melyek a választásoknál előfordultak, orvosoltassanak; annak nem szabad azzal, hogy csendőrökkel elfojtja a szocziálista mozgalmat az Alföldön, vagy a nemzetiségi mozgalmat nálunk, a szocziális, vagy a nemzetiségi kérdés felett napirendre térnie, hanem kötelessége, hogy előkészítse a talajt ezen nagy kérdések megoldására. Mert nekünk nem szabad az u. n. béka-perspektivából néznünk ezeket a kérdéseket, hanem az általános európai szempontból kell hogy tekintsük. Mi határozza meg ma az európai népek sorsát ? Elhatározza Németország, Oroszország és Angolország sorsa. Ma könnyű volna azt mondani, hogy hiszen az orosz birodalom annyira meg van gyengítve, hogy talán fel sem támad sohasem romjaiból, és hogy igy az orosz veszedelem nem létezik. De hogyha megfigyeljük a dolgok fejlődé-ét és számot adunk arról, hogy mi történik Oroszországban, egészen más dolgot fogunk felfedezni. Oroszországban a zsarnokság örök időkre megbukott. Meglehet, hogy még felfelemeli a fejét, de le fogja törni a nagy népakarat. És mit látunk ott legelőször is felszínre vetődni? A nemzetiségi és a szocziális kérdést. Es látjuk, hogy azok a nagy politikai vezérek, a kik most születtek meg a nagy néptömeg akaratából, nem csinálnak nemzetiségi, vallásfelekezeti és szocziális különbséget. A dumának alelnöke Dicescu román ember, Besszarábiából és képviselve vannak a dumában a lengyelek, a románok, a zsidók, a kisoroszok és többi sok népfaja Oroszországnak, és ők akkép akarják a nagy Oroszország alapjait megvetni, hogy ott minden egyes népnek nemzeti jogokat biztosítanak és minden egyes osztálynak egyenlő jogokat adnak. Milyen volt a nagy orosz programm? (Halljuk!) Erre nekünk klasszikus tanukép szolgálhat Fadejew tábornok, a ki az ő könyvében megírja, hogy egy felszabadított európai Keletnek szüksége van, ha egyáltalán fel lesz szabadítva, egy összekötő konfederáczióra, egy közös vezetésre, egy közös tanácsra. Az összes nemzetközi ügyek és a hadsereg az orosz czár kezében, az összes szlávok és igazhivők természetes vezérének a kezében legyen. Az nem is szükséges, hogy az- egyesült törzsek minden polgára, a nagy népcsalád minden tagja, az egyesült szláv nemzetek összes hadserege orosz zászló alatt egyesittessenek, hasonlóan Észak-Németországhoz, hanem már az elegendő, hogy az összes aktiv haderő békében és háborúban, belföldön és külföldön, — a szerint, a hogy a szükség kívánja, — a konfederáczió erődítményei, a Fekete-tenger bejárása, a főhadvezér korlátlan parancsa alatt álljanak. Ily módon a nagy egyesült államok részlegesen független részei a világgal szemben egy birodalmat fognak képviselni. Tehát, t. ház, már abban az időben, a 70-es évek kezdetén, megvolt ez az orosz programm és ismeretes volt' Európában, hogy ők a Balkánon és nálunk a pánszlávizmus eszméjét akarják fejleszteni. Már akkor hallottuk minduntalan a magyar sajtóban azt a rágalmat, hogy csak ugy pereg, gurul az orosz rubel a mi zsebeinkbe. Mindnyájan tudják, hogy ezek ráfogások, hazugságok voltak. De a ki nagy jövő politikát akar csinálni, nem szabad, hogy strucz-politikát csináljon és behunyja szemét azon tények előtt, a melyeket Oroszországban ma látunk, mert ha egyszer