Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.

Ülésnapok - 1906-23

06 Julius 9-én, hétfőn. 320 23. országos ülés 191 Annak idején a mi gyermekeinket, a románság gyermekeit nem engedték iskolába járni, mert közismert dolog, hogy a butaságban sinylő népen könnyű uralkodni. Ugyanezt a czélt szolgálja a mai rendszer is, a mikor rákényszeríti a nép gyermekeire a magyar nyelv tanitását. (Felkiáltások : A magyar nyelv nem butit!) Ha azt a gyermeket 17 órán át tanítják hetenként a magyar nyelvre, akkor ennek igenis az a következménye, hogy megbutul. Az a gyermek bemagolja az iskolában a magyar nyelvtant, lehet, hogy szépen el is szavalja, hogy : »Huszár leszek, magyar huszár, a ki paripán jár«, de mihelyt kijön az iskolából, elfelejti. Farkasházy Zsigmond: Csak járjon az iskolába, az a fő! Vajda Sándor: Nem lehet neki annyi órát adni, hogy el ne felejtse a magyar nyelvet. Tessék csak a viszonyokat figyelembe venni. A hol 80—90, sőt 98 százaléknyi románság van, a hol tehát nincs alkalma tovább használni a magyar nyelvet, ott azt elfelejti és mi haszna lesz az egész iskoláztatásból ? Semmi. Butaságban leledzik továbbra is, a helyett, hogy ismereteit bővítette volna ; a mikor kijő az iskolából, tud ugyan egy kissé magyarul fecsegni, de ezt egy pár év alatt elfelejti. Ez a dolog fáczitja, t. ház ; ez az elbutulás szisztémája. Valaki közbeszólt az imént a magyar nyelv tanítására vonatkozólag, de nem akarok e közbeszólásra most bővebben kiterjeszkedni; a budget tárgyalása alkalmával majd lesz alkalmam bebizonyítani, hogy még ha mi is hozzájárulnánk, akkor sem volna képes ez az állam, az iskolákban a magyarosítást ugy keresztülvinni, a hogy azt önök hiszik a hírlapi czikkek alapján. T. ház! Az Approbátáknak és a Tripartitumnak : Verbőczy Corpus jurisának a szülötte a mai nemzetiségi törvény. Az Approbáták voltak az édesanyja és a Corpus juris az édesapja ; és hasonlít is szülőire a nemzetiségi törvény. Valóban jellemző, mennyire nem csináltak önök semmit, ezen a téren az alatt a 38 év alatt, a mely alatt oly sokat dolgozhattak volna. Farkasházy Zsigmond: Hiszen nem voltunk kormányon! Vajda Sándor : Ma is olyan jelenségekkel találkozunk, a minőket a 48-as években láttunk. Felemiitek egy igen furcsa tünetet. A múlt nyáron megtörtént, hogy a hírlapokban egyszerre kalandos fairek kezdtek szállingózni, hogy felkelt az oláhság. Erre a hírre megriadtak a földbirtokos családok, sőt a tisztviselők is és az alispánokat, a főispánokat a különböző vármegyékben arra kérték, hogy küldjenek gyorsan csendőröket, hogy azokat, a kik a magyar állameszme védelmében egyedül állanak a románság között, védelmezzék meg. A magyar családok befutottak rémületükben az erdélyi városokba. Miért ? Nem egyéb ez, mint az a régi betegség, a melyet ugy nevezhetnénk, hogy »morbus specificus transsylvanicus ohronicus«. Mert még mindig megvan az a régi rossz lelkiismeret ; még mindig hadilábon állanak a mi embereinkkel, a helyett, hogy jó barátságban, testvéri egyetértésben élnének. Ezek a tisztviselők, t. ház, a kik fentartják az úgynevezett magyar állameszmét az exponált vidékeken, ezek azok a hírhedt agitátorok a nemzetiségi vidékeken és valóban jellemző az uj korszakra nézve, hogy nálunk Erdélyben, de a tótságon is és más nemzetiségi vidékeken hogyan nyilvánul meg ez az uj korszak. Az ember elvárná, hogy mint más államokban, ha rendszerváltozás van, vagy ha egy olyan hatalmas párt, a minő a liberális párt volt, megbukik és egy olyan hatalmas párt jő helyébe, mint a milyen a koaliczió, akkor az emberekben is változás áll be. Farkasházy Zsigmond: Be fog következni; remélj ük! Vajda Sándor : De, t. ház, — sajnálom, hogy nem volt elég időm statisztikát összeállítani ez ügyben, de tudják önök statisztika nélkül is, hogy — ujjainkon számlálhatjuk meg az uj kormány alatt kinevezett főispánokat. Farkasházy Zsigmond : Idő kell ahhoz ! Olay Lajos: Huszonnégyen jöttek ide be ; azelőtt meg négyen voltak! Vajda Sándor: És ezek is csak abból az anyagból valók, mint a régiek. A mi pedig a többi apró Trepovocskákat, szolgabirócskákat és jegyzőcskéket illeti, azok mind egészen a régiek, és a legkarakterisztikusabb a dologban az (Mozgás balfelól. Halljuk/), hogy most persze még a legkristóffybb is közöttük a mellét veri, hogy ő milyen nagy Kossuthista. Szóval, nagyon hamar átvedlettek és az uj korszak csak annyiból áll, hogy uj czégér alatt árulják ugyanazt a sovinizmust a régi kofák a mi vidékünkön. Nagyon gyakran hallottam itt egy közbeszólást több képviselőtársam részéről, a kik azt kiáltották: »Idegen nyelv!«, kiáltották: »Hazaáruló !« és kiáltották, hogy : »01áhok !« Sőt ma is t. képviselőtársam Nagy György leoláhozott minket, habár a törvényben mi románoknak vagyunk nevezve. Lehet ugyan, hogy nem ismeri a törvényt. (Mozgás.) De t. ház, nem azt akarom én most bizonyítgatni, hogy milyen érzéseket szül a mi szivünkben és a mi lelkünkben az, mikor ilyen becsmérlő hangon nyilatkoznak a mi nyelvünkről ; hanem megszólaltatom itt az önök nagy férfiát, a ki bizony-bizony ugy látszik feledésbe ment már az önök társaságában ; megszólaltatom Széchenyi Istvánt, a ki politikai programmja egyik helyén a következőket mondja (olvassa) : >>A magyar nyelvet pl., noha nemzetünkhöz nálamnál senki sem hűbb, s bálványzom azt, még ezt is elhagynám, örökre és soha nem hangzanék ajkaimról magyar szó többé, ha bár nyelvemet kellene is kivágatnom, ha el akarnák tiltani, hogy más nyelven ne beszéljek, vagy kényszeritni arra, mikép mindig csak magyarul szóljak ; mert ily alkalomkor tüstént felnyílik előttem egy világos láthatár, magasodni kezdek, s tisztán érzem, hogy én még több vagyok, mint magyar, egy lelkes lény, melyet