Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.

Ülésnapok - 1906-23

316 23. országos ülés 1906 Julius 9-én, hétfőn. ben megcsendülni hallottam a hazaszeretetnek, a haza iránti szent kötelességeknek parancsát, s eljöttem, hogy nagynevű, hóditó példáju vezéreimnek : Kossuth Ferencznek s gr. Apponyi Albertnek szerény, igénytelen, gyenge erejű, de becsületes, önzetlen munkása legyek, az abszolutizmus dudváinak kiirtásában, a nemzeti vágyaknak megvalósításában, a szabad, a független, az önáüó Magyarország várának felépítésében. (Helyeslés a szélsóbaloldalon.) S a midőn imádságos lélekkel ebbe a házba, a törvényhozás templomába léptem, mindjárt az első napokban visszás hangok, fonák szavak sebezték meg lelkemet. A nemzetiségi képviselők beszéltek. Beszédük alatt az első időkben megjelent lelki szemeim előtt az a bibliai kép, a midőn az Ur Jézus, a szelídségnek, a türelemnek, a békének és szeretetnek isteni mestere Jeruzsálem templomából ostorral verte ki az oda betolakodott tőzséreket, alkuszokat és galambkufárokat, a kik az Ur házát, az imádságnak házát latrok barlangjává tették és ugy éreztem magam, hogy alig tudtam megfékezni lelkem lázadó indulatát, a mely arra hajtott, hogy az Üdvözítő példáját kövessem. (Élénk helyeslés és éljenzések a szélsőbaloldalon.) T. ház ! Itt Magyarországon a nemzetiségeknek panaszra okuk nem lehet. A magyar nép mindig testvériszeretettel, jósággal, igazsággal, s nagylelkűen bánt a nemzetiségekkel. Maga a nép ezt be is látta, s igyekezett a hazának hű fia, derék, hasznos polgára lenni. De míg a nép igy gondolkodott, addig lelketlen agitátorok (Ugy van I a szélsőbaloldalon.) önzésből, haszonlesésből, önérdekből szították a nép között a viszályt; a gyűlöletnek tüzes csóváját dobták az egymás iránti szeretetbe, harczra lazítással rontották meg az egyetértésnek békéjét. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Mikor pedig a lelketlen agitátorok az izgatásnak gonosz, sátáni munkáját künn az országban ellenőrizetlenül, vagy legalább is kellő ellenőrzés nélkül folytatták, a közvéleménynek orgánumai, s a vezető államférfiak közül is többen annak az óhajnak adtak kifejezést, hogy a nemzetiségi kérdés megoldása szempontjából helyes lesz, ha e nemtiségi sérelmek itt, e képviselőházban, az egész országnak nyilvánossága előtt nyilatkozhatnak meg. Ez a felfogás juttatta a nemzetiségi képviselőket e házba. Es bár tudtuk azt, hogy a nemzetiségeknek panaszra okuk nem lehet, s hogy specziális nemzetiségi sérelmek itt nincsenek, mégis várva-vártuk, hogy kibontsák előttünk a nemzetiségi sérelmeknek hirdetett nagy podgyászát. S akkor várakozásunkra egy afalusi komédiábaillő jelenetneklehettünk tanúi. Mint a falusi komédiában, mikor előjön a bohócz, a dummer August, hóna alatt egy nagy csomaggal, a mely hasonló nagy tartalmat sejtet, és fontoskodó nagy képpel kezdi bontogatni a csomagot, s a sok papirost és borítékot, egyik réteget a másik után fejti le, és hosszú munka után, a nagy érdeklődést felkeltve, a csomagból előkerül egy iezi-piczi gyürücske (Tetszés.) : igy a nemzetiségi képviselők is megjelenvén, hosszú lére eresztett beszédeket mondottak, beszélt egyikük a másik után, de e beszédek mindig üresek, magnélküli polyva voltak, s hosszú, napokig tartó felszólalásaik után előkerült a tartalom, a gyürü, a nemzetiségi sérelem, az, hogy a legutóbbi képviselőválasztásokkor a szolgabíró és a csendőrök talán erőszakoskodtak. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Igazán talál erre a mondás : parturiunt montes et nascitur ridiculus mus. Sőt tovább megyek. Még az a kis gyürücske, az a felpanaszolt nemzetiségi sérelem, az sem volt valódi, az is talmi volt, mert Günther Antal államtitkár s Emődy József igen t. képviselőtársam az igazság választóvizével kimutatták e gyűrűnek, e nemzetiségi sérelemnek talmi voltát. De még abban az esetben is, ha valódi, ha igaz lenne ez a sérelem, ha tényleg a választásokkor visszaélések történtek volna, akkor is ez a sérelem nem nemzetiségi sérelem. A függetlenségi pártiak közül is sokan íjanaszkodhatnának egyes sérelmekért. Én a magam sérelméért a belügyminiszterhez fordultam orvoslásért, bizom igazságszeretetében, nyugodtan várom döntését, mert míg egyfelől nem tartom férfias dolognak a magam egyéni bajával siránkozni egy országnak szine előtt, addig másrészt nem tartom hazafias dolognak sem, sőt hazafiatlan dolognak tartom : magánérdekű dolgokkal a közéletet, az egész országot érdeklő dolgok tárgyalhatásától az időt elvonni, elrabolni. (Igaz! Ugy van! Elénk helyeslés a baloldalon.) A nemzetiségi képviselők és illetve a nemzetiségek közül az oláhok, a tótok és a szerbek egy csoportba verődve, magukat nagyzolással pártnak keresztelték el. Azt mondják, hogy j^rogrammjuk van, s egyik felszólalójuk, Goldis László csodálkozik azon, hogy a miniszterelnök ur és a koaliczióban lévő pártok nem ismerik az ő programmjukat, daczára annak, hogy az Európa minden nyelvén nyomtatásban megjelent. Hát én nem tudom, hogy Goldis László miféle kinyomtatott programmról beszél ? Talán a nagyszebeni memorandumról % De annyi bizonyos, hogy a nemzetiségi képviselők maguk vagy nem tudják, vagy nem akarják őszintén bevallani azt, hogy mik azok az elvek, a melyek őket egy párttá egyesitették, mert a mig Novacu Aurél képviselő ur nem átalja azt mondani, hogy a nemzetiségi pártnak programmja a szabadság, jogegyenlőség, testvériség, — holott eddig egész működésük negácziója e magasztos elveknek, — addig előáll egy másik nemzetiségi képviselő ur, Petrovics István, és azt mondja, hogy őket a közös veszély egyesitette párttá, az a közös veszély, a mely a törvények végrehajtása folytán és a kontemplált törvények révén fenyegeti őket. Nem merik megmondani férfiasan, határozottan az igazságot, hogy ugyanis nem a közös veszély egyesitette őket, mert ilyen veszély nincs is, hanem igenis egy esi tette őket a jogtalan előnyökre való közös vágyódás, egyesitette őket az egységes magyar állameszme iránti közös gyűlölet, egyesitette őket az egységes, osztatlan magyar nemzet faji szét-