Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.

Ülésnapok - 1906-21

274 21. országos ülés Í9Ö6 Julius 6-án, pénteken. got érti, mert a mi a többi népeket illeti, tagadom, hogy azokat a magyarosítás kérdésében is képviselnék. (Zaj) Zakariás János : De igen! Nekem is vannak választóim, a kik meg akarnak tanulni magyarul! Petrovics István : A magyarság jó kirneve érdekében tagadom, hogy önök a magyarosítás kérdésében is képviselnék a magyarságot, mert én a magyar népről feltételezek legalább is annyi jogérzetet, mint a többi népekről, és én nem hiszem, nem akarom feltételezni, hogy ne taitaná drágának másnál is azt, a mit magánál drágának tart, és el akarná venni tőlünk nyelvünket, nemzetiségünket. Zakariás János: Senki sem akarja elvenni! Elnök : Csendet kérek! Petrovics István: Bocsánatot kérek, önök magyarosítani akarnak! De, t. képviselőház, a többség arra az álláspontra helyezkedik, hogy ő képviseli itt az országban a nemzetet, épen ugy mint a Karok és Rendek korában. Hát mi is képviseljük a nemzetet, és nem áll az, mintha a mi népünk kívánná a magyarosítást. Ha a magyarság kívánná is — a mit újból tagadok — akkor is kérdés, hogy lehetséges-e ez, vagy nem ?

r (Nagy zaj. Elnök csenget.) Bs ha lehetséges, mivel akarják ezt keresztülvinni? Hiszen 1879-ben megalkották a törvényt a magyar nyelv kötelező tanításáról. Es mi lett az eredmény? Hát megmagyarositottak-e ezzel valakit? Csak boszantották vele a szülőket, a kik ismeretek elsajátítása czéljából küldték az iskolába a gyermekeket, és boszantották vele a gyermekeket. Az eredmény pedig, a melyet Tisza István, azt hiszem, tavaly országvilág színe előtt konstatált, az, hogy a törvénynek annyi időn keresztül nem volt semmi foganata, eredményre sem vezetett. Mi következnék ebből ? Okszerűen az, hogy helyezzük azt a törvényt hatályon kívül és engedjünk az oktatásnak természetes utat, hogy ki-ki tanuljon azon a nyelven, a melyen neki legjobban esik. Azonban mit következtetnek önök e sikertelenségből ? Azt, hogy lehetőleg fokozni ós nagyobb buzgalommal kell tenni azt, a mi annyi éven át sem vezetett sikerre. A trónbeszédből és a többség válaszfelirati javaslatából látom ezt. (Nagy zaj.) T. ház! Bármiként vélekedjünk is egyes kérdésekről, én tisztelem minden pártnak a szándékát. Sőt annyira megyek, hogy a felbomlottnak mondott liberális pártnak is jószándékát bizonyos tekintetben elismerem, noha tagja vagy hiye soha sem voltam. Elismerem, hogy a liberális pártnak tendencziája is az volt, hogy az országot konszolidáczióra vezesse; ez azonban nem sikerült; ezt konstatáljuk mi, konstatálják önök is, mert különben nem vállalták volna el a.kormányt. Én tehát tisztelem a mások véleményét, de elvárom, hogy viszont mások a 'mienket tiszteljék. Az az ut, a melyen a régi rendszer • haladt, nem vezetett konszolidáczióra, hanem ellenkezőleg, az ország gyengítésére. Ez nyilvánult meg minden téren. Nem én panaszolom, hanem a többi pártok panaszolják, hogy Ausztria minket kizsákmányol. Én nem vizsgálom, hogy Bécs vagy Ausztria miként viselkedik velünk szemben, hanem csak konstatálom magukat a tényeket és azt mondom : sem Ausztria, sem más valaki nem törekednék Magyarországot kizsákmányolni, ha tudná, hogy Magyarország konszolidálva van. A konszolidáczió pedig nem lehet meg máskép, mint az összes népeknek a kielégítésével. Lehet a felett vitatkozni, hogy mikép kell ezt elérnünk és miképen lehet elérni, de el kell hogy érjük, mert e nélkül a benső konszolidáczió el sem képzelhető. (Nagy zaj.) Visontai Soma képviselő ur Kossuth Lajosra hivatkozott és 1848-ra, hogy bennünket álláspontunk helytelenségéről meggyőzzön. Hát én becsülöm az őszinte beszédet. Én az őszinteség dolgában Bánffy Dezső bárót tisztelem legjobban, a ki megmondja világosan, hogy ő magyarosítani akar. Ezt az álláspontot értem és tisztelem. Nem értem azonban azt a másikat, a mely folyton jogegyenlőségre hivatkozik, tényleg azonban nem a jogon, hanem a hatalmon alapul. Igaz, hogy 1848-ban Kossuth Lajos azt mondotta : »Mentsétek meg a hazát!« Visontai képviselő ur szerint a magyarok 200.000 honvédet szavaztak meg és harezba vonultak a haza nagy ügyéért, a tótok, szerbek és románok azonban a magyarság ellen foglaltak állást. Nem fogadom el Visontai képviselőtársunknak ezt az állítását egész terjedelmében. Másrészt meg kell jegyeznem, hogy a románság egy része akkor a magyarság mellett volt. Magam is ismerek öreg román honvédeket, a kik a magyarság mellett küzdöttek. Mikor kérdeztük tőlük, hogy miért tették, azt mondották : »Azért, mert azt hittük, hogy a mi szabadságunkért is folyik a küzdelem.« Hát most mennétek ? kérdeztük tőlük. Nem, — mondották, — most többé már nem hiszünk. Akkor hittünk és csalódtunk, most többé nem tudunk hinni. Ezzel tehát Visontai képviselő ur nem ellenünk, hanem mellettünk bizonyít. Ha azt akarja a magyarság, hogy ránk is biztosan számithasson, akkor gondoskodjék arról, hogy a mi érdekeink is kielégíttessenek, mert különben megtörténhetik az, a mi részben megtörtént 1848-ban. Elnök (csenget): Nagyon kérem a t. képviselő urat, hogy ilyen hangon ne folytassa beszédét. Azt hiszem, hogy a képviselő ur csak a saját maga nevében beszél, mert lehetetlennek tartom, hogy legyen az országban népfaj, nemzetiség, a mely veszély idejében nem a haza mellett, hanem a haza ellen foglaljon állást. (Elénk helyeslés.) A képviselő urnak ez a nyilatkozata tehát nem felel meg a valóságnak, azért kérem, méltóztassék más irányban beszélni, mert lehetetlen, hogy ilyen, mintegy hazaellenes mozgalomra való felhívást itt a képviselőházban