Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.

Ülésnapok - 1906-20

242 20. országos ülés 1906 Julius 5-én, csütörtökön. képviselőházban az indemnitási vita alkalmával közhírré tettek. Midőn önök, t. nemzetiségi képviselő urak bennünket, illetve az általunk képviselt magyar nemzeti eszmét itt napokon, hogy ne mondjam, heteken keresztül kisebbítették; a midőn önök pellengérre állították a mi ősi nemzeti szokásainkat és berendezéseinket; a midőn önök itt leszóltak, sőt megrágalmaztak hazafias kötelességüket teljesített tisztviselőket, akkor mi mélyen hallgattunk és pedig azon okból, mert hazaftságunk sokkal nagyobb és erősebb, mint érzékenységünk. (Ugy van!) Hallgattunk, mert respektálnunk kellett az államnak sürgős szükségleteit, a melyek megkövetelik, hogy a közigazgatásnak jogfolytonossága meglegyen, a melyek megkövetelik, hogy a hadseregnek ujoncza legyen és megkövetelik azt, hogy a kormánynak pénzügyi felhatalmazást adjunk. Én is hallgattam. Pedig méltóztassék nekem elhinni, hogy bizonyos erkölcsi kényszer alatt állottam, a midőn hallgatnom, kellett, a midőn önök, t. nemzetiségi képviselő urak, oly köztisztviselőket támadtak itt becsületükben, kik hozzám közel állanak és a kik igen exponált helyen oly hazafias kötelességeket teljesítenek, a melyeket a magyar haza, ha őket százezrekkel javadalmazná is, akkor sem volna képes kellőleg megjutalmazni. (Igaz ! ügy van ! Élénk helyeslés.) Nagy György: Hazudozni, ahhoz értenek a nemzetiségiek ! (Mozgás.) Elnök : Nagy György képviselő urat rendreutasitom! Ilyen kifejezést ne tessék a képviselőkre használni. (Helyeslés.) Emődy József : T. képviselőház ! Most azonban, a midőn azt látjuk, hogy azon sértéseket, a melyekkel bennünket elhalmoztak, átvitték felirati javaslatukba is, a melyben ugyan csak nagy általánosságban, de szintén kifejezték azt. a mit az indemnitási vita alatt itt hangoztattak, a midőn láttuk éjjen ma Szkicsák képviselő ur felszólalása alkalmával, hogy meg akarják ismételni ezt a hajszát azon derék, becsületes magyar hazafiak ellen, akkor végre minden tekintetet félre kell tennem és fel kell szólalnom a képviselőházban, hogy megvédjem, megoltalmazzam a becsületét ezen derék hazafiaknak. (Helyeslés.) T. képviselőház! Ez az én első felszólalásom a magyar kéjDviselőházban. Mélyen sajnálom, hogy első felszólalásomnak már is vitatkozó jellegűnek keU lennie és hogy nem követhetem a szó nagymesterének, Apponyi Albertnek azon tanácsát, hogy minden képviselő, midőn először szólal fel itt e házban, valamely eszményi, valamely ideális témát válaszszon magának. Mert bizony, őszintén megvallva, a hadakozás, a vitatkozás önökkel, t. nemzetiségi kéjwiselő urak, valamely ideális állapotnak csakugyan nem mondható. (Tetszés.) Az élet tajiasztalásai megtanítottak arra, hogy nemcsak az fontos, hogy az ember mit mond, hanem fontos a mérlegelése annak is, hogy mikor mondja azt, mert kellő időben elmondott szócska sokkal nagyobb fontossággal, nagyobb sulylyal bír, mint egy egész tanulmány, ha nem kellő időben van az elmondva. (Helyeslés. Felkiáltások: Ez már igaz!) T. képviselőház! A nemzetiségi képviselő uraknak felvonulása az indemnitási vita alatt és felvonulásuk most a felirati vita során is azon meggyőződést keltette fel bennem, hogy itt tulajdon képen egy nem túlságosan nagy értelmi és erkölcsi tőke igen nagy kamatra, azt lehetne mondani: uzsorakamatra akar érvényesülni. (Igaz ! Ugy van !) A nemzetiségi képviselő urakat ezen szándékukban nagymértékben elősegiti azon véletlen és Magyarország történetében talán páratlanul álló tény, hogy ezen nagy, majdnem 450 tagból álló parlamenti testületben az ő 25 tagból álló kis csajaatjuk képviseli tulaj donképen az egyedüli ellenzéket és igy nekik alkalmuk leend nagyon is olcsó áron, nagyon kis eszközökkel csakhamar igen hires, sokat emlegetett férfiakká válniok. (Igaz! ügy van !) Gyenge lábon álló erkölcsi tőkéről beszéltem, t. képviselőház. Ezen állitásomat iparkodom bebizonyitani. Most mindjárt megjegyzem, hogy megjegyzéseim első sorban a tót nemzetiségi képviselő urakra vonatkoznak, mert hiszen a román és szerb viszonyokat nem ismerem annyira, hogy azokhoz alajoosan hozzászólhatnék. Szkicsák, Juriga, Jehlicska és Blahó képviselő urak jónak látták itt Nyitra megyének köztiszteletben álló tisztviselőit megrágalmazni. Szabó Kálmán főszolgabiróról oly állításokat koczkáztattak itt meg, a melyeket a legerélyesebb, a leghatározottabb visszautasítás nélkül nem hagyhatok. Blahó Pál képviselő ur június 1-én mondott beszédében szó szerint a következőket mondotta : »A nemzetiségi megyékben vannak oly elemek, a melyek csak a j)ánszláv-csinálásból és a nemzetiségi mozgalom csinálásából élnek. A t. belügyminiszter urnak lajstromot kellene csináltatnia és fekete könyvet kellene vezetnie, s abba be kellene ezeket irni. És ilyen darabontok csinálták a szeniczi, a verbói választást. Olyan szolgabirák, mint a miavai Winkler, a szeniczi Szálé és a nyitrai Szabó, csak szégyenére válnak e hazának.* Nos, t. ház, ennek épen az ellenkezője igaz. Azokat az urakat, a kiket itt felsorolni merészkedett és mintegy a hazafiatlanság vádjával merészkedett illetni, Nyitra megyének épen legtiszteltebb, legbuzgóbb, legszorgalmasabb és leghazafiasabb tisztviselői. Szabó Kálmánt, a ki választási elnök volt Szeniczen, a május 29-én tartott törvényhatósági bizottsági közgyűlés egyhangúlag, párt-, vallás- és osztálykülönbség nélkül szolgabiróból főszolgabíróvá léptette elő, épen annak a járásnak gondozását bizta rá, a mely a legnagyobb tudást, a legtöbb jellemet és szorgalmat igényli. Már most kérdem, vájjon egy egész nagy törvényhatóságnak Ítélete nem nyomósabb, nem sokkal erősebben esik-e latba, mint akár Blahó, akár Jehlicska, akár