Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.

Ülésnapok - 1906-19

19. országos ülés Í9(iö Julius i-én, szerdán. 213 1868-iki országgyűlésen is felmerült és ugyanezen kérdésre igen illetékes helyről, Deák Ferencz részéről megadatott olyan válasz, a melynél helyesebbet és megfelelőbbet igénytelen vélekedésem szerint erre a kérdésre adni ma sem lehet. Deák Ferencz ugyanis igy szólt (olvassa) : »Ha azon érdemes urak ugy gerálják magukat, mint nem tudom micsoda nemzetek, vagy nemzetiségek képviselői, e részben, azt hiszem, Magyarországban a nemzetiségeknek mint üyeneknek képviselői nincsenek. (Elénk helyeslés.) De ha a választókat tekintjük, akkor igen sok érdemes ur ül itt, kiket vegyesajku, sőt talán tulnyomólag vegyes nemzetiségi választók választottak. Magyarországban igen sok kerület van, hol majd a román, majd a szláv, majd a német nyelv van túlnyomó többségben, de azért azon választókerületek képviselői nem egyes nemzetiségek képviselői (Elénk helyeslés.), hanem képviselői az országnak, és elvégre az egész különbség legfeljebb az, hogy azon érdemes urak maguk, román, szerb, vagy másajku nemzetiségű férfiak, ehhez azonban az országgyűlésnek semmi köze nincs*. (Elénk helyeslés.) Én azt hiszem, hogy ennél helyesebb álláspontot mi sem tudunk elfoglalni. (Ugy van !) Ha a t. képviselő urak ugy fognak itt fellépni, mint az országnak a képviselői, akkor ugyanazzal az elfogulatlansággal és rokonszenvvel fognak itt találkozni, mint minden más képviselő. Á mig azonban ugy gerálják itt magukat mint valami nemzetek vagy nemzetiségek képviselői, addig mi csak azt a választ adhatjuk meg nekik, a melyet Deák Ferencz megadott, hogy akkor nekünk az urakhoz semmi közünk nincsen. (Elénk helyeslés.) Rakovszky István : Helyes ! Ugy van ! (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Éber Antal : Áttérve ezek után felszólalásomnak tulajdonképeni czéljára, bátor vagyok megemlíteni azt, hogy én a felirati tervezethez füződőleg annak csak azzal a részével akarok foglalkozni, a mely Ausztriához való vám- és kereskedelmi viszonyaink szabályozását tárgyazza, illetőleg helyesebben ezen viszonyok most küszöbön álló szabályozásának kérdésével óhajtanék foglalkozni. Itt bevezetőleg talán szabad lesz, — miután ebben a képviselőházban arra még tulajdonkép alkalom nem nyilt, — egész röviden visszatérni a mi autonóm vámtarifánk jogosultságának kérdésére, arra a kérdésre ugyanis, a melyet az osztrák miniszterelnök ur bemutató beszédében ugy az osztrák képviselőházban, mint az ottani urakházában is szó tárgyává tett, azt az álláspontot foglalva el, mintha Magyarországnak egy autonóm magyar vámtarifa megalkotásához joga egyáltalában nem lenne. Az osztrák parlamentnek képviselőházában ezt az álláspontját a miniszterelnök akként indokolta, hogy Magyarországnak nincs joga erre, mert hiszen az 1903-ban Széll és Körber között megkötött kiegyezés egy perfekt szerződés és kiegyezés, a melytől tehát egyoldalúan Magyarországnak utólag eltérnie nem szabad. Én azt hiszem, hogy ezzel az állásponttal szemben elég hivatkoznunk egyszerűen a mi kiegyezési törvényünknek, az 1867 : XII. t.-czikknek 61. §-ára, a mely világosan kifejezi azt, hogy az Ausztriával való vám- és kereskedelmi viszonyaink rendezésére kiegyezést Magyarországot kötelező módon csak egyképen köthetünk, ugy t. i., ha e két állam kormányai között létrejött megállapodást mind a két állam törvényhozása törvény erejével felruházza. Minthogy a Széll-Körber-féle kiegyezés alapját képező javaslatok a magyar országgyűlésen nem tárgy altattak és törvény erejére nem emeltettek, ennélfogva ezeknek természetszerűleg Magyarországot kötelező erejük nincs és igy az autonóm vámtarifának, mint ilvennek, elfogadása, semmiféle törvényes megegyezést Ausztriával nem sért. Az osztrák urakházában az osztrák miniszterelnök már más álláspontra helyezkedett, s azt vitatta, hogy az autonóm vámtarifának, mint ilyennek elfogadása nemcsak a Széll-Körber-féle kiegyezést, hanem az 1899. évi XXX. t.-czikkben Magyarország által Ausztriával szemben törvényesen elvállalt kötelezettségeket is sérti. Azt mondja az osztrák miniszterelnök a Herrenhaus június 8-án tartott ülésén (Olvassa) : »Az 1899. évi XXX. t.-cz. 1. §-ának második pontja szerint a vám- és kereskedelmi viszonyokra vonatkozó állapotok — és ezek közé 1899-ben kétségkívül az egységes vámtarifa is tartozott — 1907-ig a viszonosság feltétele mellett érvényben tartandók. Az 1907 év előtti hatálylyal életbeléptetendő magyar tarifának elhatározása tehát kétségkívül megsértése ennek a törvénynek, s megsértése a viszonosságnak«. Ezzel szemben rá kell utalnom arra, hogy az 1899: XXX. t.-czikknek melyre az osztrák miniszterelnök hivatkozott, nem hoszszabbitotta meg az 1878 : XXI. t.-cz. hatályát, a melyben az akkori közös vámtarifa foglaltatott, hanem csak az 1878 : XX. t.-czikket hosszabbította meg, a mely pedig csak a vám- és kereskedelmi szövetséget, nem pedig a vámtarifát tartalmazza. De ettől a formális ellenérvtől eltekintve is, teljesen figyelmen kivül hagyatott az osztrák miniszterelnök ezen nyilatkozatában és mindazon más nyilatkozatban, a melyek odaát ebben a tárgyban tétettek, az, hogy hiszen az 1899 : XXX. t.-cz. csakis tényleges állapotokat kivan meghosszabbítani, csakis ilyeneket hosszabbított meg, azonban jogi intézmények hatályát az 1899. évi XXX. t.-cz. nem hosszabbította meg. Vagyis alkalmazva erre az esetre, legfeljebb arról lehet szó, hogy Magyarországon nem lehet 1907 végéig más vámtarifa érvényben, mint a milyen érvényben van odaát Ausztriában, de hogy ez az ugyanazonos vámtarifa milyen közjogi minősítéssel iktattatik itt Magyarország törvényei közé, ez az 1899 : XXX. t.-czikkre egyáltalában nem vonatkozhatik, mert az tudvalevőleg csak tényleges