Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.

Ülésnapok - 1906-11

156 11, országos ülés 1906 június 6-án, szerdán. fürdőt csakis a katonaság tapintatos fellépése akadályozta meg ? 8. Van-e tudomása a miniszter uraknak arról, hogy a csendőrség ezen beavatkozása b. Bornemisza, Gencsy főhadnagy, a választási elnökség és Finna főszolgabiró által előre kieszelt terv szerint csakis azért történt, hogy az elnökségnek ürügye legyen a választás felfüggesztésére, illetve meghiúsítására 1 9. Van-e tudomása a belügyminiszter urnak arról, hogy a választási elnök, daczára annak, hogy a csendőrség által okozott rendetlenség és zavar öt perez alatt véget ért, a választást folytatni nem akarta és igy azt szándékosan meghiusitotta % 10. Van-e tudomása a miniszter uraknak arról, hogy a május 3-iki meghiúsult választás után a választókerülethez tartozó községek 520 csendőr által meg lettek szállva, kinek a kérésére történt e megszállás? Indokolt volt-e ez? A megye al­ispánja micsoda jelentést terjesztett fel ez ügyben ? 11. Van-e tudomásuk a miniszter uraknak arról, hogy a csendőrség tisztjei és legényei a Mos­kovitz-párt valóságos kortesei voltak, választói névjegyzékkel czirkáltak,hogy a választókatrendőri felügyelet alá vették, terrorizálták és fenyegették, sőt megakadályozták abban is, hogy egymással beszéljenek ? 12. Van-e tudomásuk a miniszter uraknak arról, hogy a kerületben valóságos ostromálla­potok uralkodtak, és hogy mig a Moskovitz-párt kortesei csendőri asszisztencziával szabadon jártak a községekben, addig a Rosván-párt bizalmi férfiai ki lettek tiltva az egyes községekből a csend­őrök által, és hogy a választókkal való érintkezés teljesen meg volt tiltva. Igj'ki lettek utasitvaZám községből Florea Gyula bankhivatalnok, Bizanka Döme lapszerkesztő, Major János ügyvédjelölt, ép igy járt el Branieskán is velük a csendőrség Finna főszolgabiró parancsára hivatkozva ? 13. Van-e tudomása a belügyminiszter urnak arról, hogy b. Bornemissza Lipót magát főispánnak kiadva a belügyminiszter urnak egy Írásbeli rende­letére hivatkozva ugy a csendőrséggel, mint a hiva­talos közegekkel rendelkezett ? Valódi volt-e, vagy apokrif a belügyminiszteri Írásbeli rendelet, és ha valódi volt, mily jogon ruház fel a belügy­miniszter ur privát személyt hatósági hatáskörrel ? 14. Van-e tudomása a belügyminiszter urnak arról, hogy Hunyad vármegye központi választ­mánya a választmányi névjegyzékben előfordult egyes, tollhibából elkövetett listáknak kiigazí­tását elrendelte, hogy a nevekben előforduló elferditések a szavazatok visszautasítására alapul ne szolgálhassanak, midőn már megelőzőleg a választási elnökség a Moskovitz pártjához tartozó választók nevét kiigazította volt és van-e tudomása a belügyminiszter urnak arról, hogy a belügyminisztérium kebeléből egy rendelet ment le, melyben utasítva lett a központi választmány, hogy hagyja meg csak a hibás névjegyzéket. Kinek a közbenjárására és mily alapon lett ezen törvénytelen rendelet leküldve ? 15. A morál és a tisztességgel összeegyez­tethetőnek tartja-e a belügyminiszter ur, (Nagy zaj.) hogy az alkotmánypárt mandátumait ily eszközökkel gyarapítsa ? (Zaj.) Kállay Lipót: Beszéljünk Gabányiról! Vlád Aurél (olvassa) : 16. Hajlandó-e a miniszter ur az iuterpelláczióbah felhozott visszaéléseket és törvénytelenségeket szigorú vizs­gálat tárgyává termi és a bűnösök szigorú meg­büntetését szorgalmazni ? Elnök: Az interpelláczió ki fog adatni a belügy- és honvédelmi miniszter uraknak. Moskovitz Iván: Személyes megtámadtatás czimén kérek szót. Elnök : Tessék ! Moskovitz Iván : T. képviselőház ! Elnézését kell kérnem a t. háznak, ha mindezek után én is néhány perczig e kérdéssel kötöm le figyelmüket. (Halljuk ! Halljuk !) Azoknak a vádaknak és panaszoknak leg­nagyobb részére, a melyeket Vlád Aurél az imént felhozott, nincs is jogom e felszólalás keretében válaszolni, mert hiszen azok nem vonatkoznak eg3'éniségemre és személyes eljárásomra. Inter­pellácziójának végszavában azonban, a mikor a morált és a tisztességet emlegette, olyasmire czélzott, a mi némiképen mégis támadás nemcsak az alkotmánypárt ellen, nemcsak a kormány ellen, de az én személyem ellen is. Ez pedig az, mintha én egy érvényesen megkötött paktum ellenére léptem volna fel a hunyad-dobrai kerületben. Csak erre akarok feleim, még pedig egészen röviden. (Halljuk ! Halljuk !) Lehetséges, mert nem tudtam az ellenkezőjét kinyomozni, hogy három vagy négy ur Hunyad vármegyében a román ajkú polgárok vezéreivel bizonyos megállapodásra lépett. Ez a megállapodás azonban, ha igaz is, nem köt mást, mint azt a három vagy négy urat. (Ugy van !) Meghatalmazást ennek a 3—i urnak sem én nem adtam, pedig ez kötne engem elsősorban, sem az alkotmánypárt nem adott, a melyhez tartozom, de nem adott a koaliczió vezérlő-bizottsága sem, a minek szintén lett volna morális súlya velem szemben és nem adott a dobrai választókerület közönsége sem. A négy ur között, tudomásom szerint, egyetlen­egy volt dobrai választó és ez Lázár László, volt képviselő. Ö a paktumot meg is tartotta, mert nem szavazott rámj és annyi bizonyos, hogy semmi téren szolgálatot nekem nem tett, mint a hogy azt én tőle nem is kívántam, nem is kértem. A tör­vény értelmében a képviselőt a választókerület választja, nem pedig az alispán vagy az alispán­nak néhány személyes barátja, a kik vele vala­melyes paktumot kötnek. (ügy van!) Ennyit akartam felhozni annak igazolására, hogy az én egyéni eljárásomat sem Vlád képviselő ur részéről, sem pedig más részéről erkölcsi jellegű támadás nem érheti. (Éljenzés és taps.) Vlád Aurél: Félreértett szavaim valódi ér­telmének kelyreáuitása czimén kérek szót, (Zaj.)

Next

/
Thumbnails
Contents