Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.

Ülésnapok - 1906-2

2. országos ülés 1906 lesztésének biztonsága teszik szükségessé, hogy a magyar szent korona országai s másfelől a biro­dalmi tanácsban képviselt királyságok és országok között a vám- és kereskedelmi viszonyok a for­galom kölcsönös szabadságának biztosítása mel­lett továbbra is szabályoztassanak. Habár szövetségeseinkkel fennálló s a béke megóvására irányuló szorosabb viszonyunk, nem­különben más külállamokkal fentartott barátságos összeköttetéseink azt a biztositékot nyújtják, hogy a béke áldásai nem lesznek tőlünk megvonva, fel­tétlen biztonságunk s érdekeinknek minden irány­ban sulylyal biró érvényesítése mulhatlanul meg­követeli véderőnknek rendszeres gondozását. El­odázhatatlan szüksége merül azért fel annak, hogy a korábbi törvényeinkben megállapított rendes ujonczlétszám megajánlásán kivül — miáltal a védkötelezettség teljesítése rendes medrébe lesz terelhető — a közösügyi szükségletek megálla­pítására kiküldött korábbi országos bizottságok által már helyeseknek talált azok a rendkívüli felszerelési szükségletek is kielégíttessenek, a me­lyek a jelen országgyűlés működésének tartamára esnek. A törvényes jogrend helyreállítása a korábbi országgyűlés által kiküldött országos bizottságok által előkészített s Horvát-Szlavon-Dalmátorszá­gokkal kötendő pénzügyi egyezmény mielőbbi beczikkelyezését is megkívánja. A társországok törvényesen biztosított autonóm jogkörének sér­tetlen megóvása, anyagi érdekeinek és fejlődé­sének egyenletes gondozása mellett az a törekvés vezeti kormányunkat, hogy saját részéről is elő­segítse ezen országok szabad irányú s haladó fej­lődését, s hogy lehetőleg azonos jogintézmények utján is megerősítse a szent korona országainak állami összetartozandóságát. (Élénk helyeslés.) Az alkotmányos élet korszerű fejlesztésének szempontjából legfontosabb feladatát képezendi kormányunknak, hogy a politikai jogokat a társa­dalom minden rétegére kiterjesztve, (Élénk helyes­lés.) a nemzet egészét vigye be a politikai élet sánczaiba. (Élénk helyeslés és taps.) E végből készi­tendi elő az általános szavazati jog szabad gyakor­lására vonatkozó javaslatait, ugy a demokratikus eszme korszerű kívánalmainak, valamint a magyar állam nemzeti jellegének megóvása mellett. (Zajos éljenzés és helyeslés.) Ezek, t. Urak, Eőrendek és Képviselők, azok a feladatok, a melyekre kormányunk vállalkozott; vállalkozott oly értelemben, hogy azok első sorban és feltétlenül megoldandó kérdések, a melyek megoldása más kérdések felvetése által sem meg nem hiúsítható, sem el nem odázható. S a kormány ezen elvállalt kötelezettségéhez az imént megtartott képviselőválasztásoknál a nemzet köz­véleménye is megadta hozzájárulását. A felsoroltakon kivül, tekintettel a közelmúlt sajnálatos eseményeire, (Felkiáltások: Ugy van ! ügy van !) a közigazgatás alkotmányos és tör­vényes menetének megóvása, valamint az alkot­mányos jogrend teljesebb biztosítása érdekében május 22-én, kedden. 7 (Zajos helyeslés és taps.) közelebbi feladata leend kormányunknak, hogy előterjeszsze javaslatait a törvényhatóságok önkormányzati jogkörének biz­tosítása végett, (Éljenzés és taps.) a közigazgatási bíróság hatáskörének kitágítása iránt/Elénk helyes­lés és taps.) továbbá a bíróságok teljesebb függet­lenségének megóvása érdekében (Zajos helyeslés.) a hatásköri összeütközési esetek eldöntésének független bíróság elé utalása iránt, (Zajos éljenzés és taps.) végül az országgyűlési képviselőválasz­tások feletti bíráskodásról szóló törvény hatályá­nak meghosszabbítása iránt. (Helyeslés.) Az állami élet rendes menete s a nemzet kulturális és gazdasági haladásának soha nem késleltethető biztosítása kétségtelenül számos el nem odázható igény kielégítését teendi szükségessé. Feladatunkat képezi kultúránknak fejlesztése, a vallásügyi téren a katholikus autonómia ügyé­nek előbbre vitele, (Helyeslés.) az alpapság jövedel­mének kiegészítése s az 1848 : XX. t.-cz. (Elénk éljenzés a baloldalon.) végrehajtása iránt elvállalt kötelezettségek fokozatos teljesítése. (Éljenzés.) Gazdasági téren a népek nagy világversenyéből felénk intő szózatot sem hagyhatjuk nyomtalanul elhangzani s mindent el kell követnünk, hogy gaz­daságilag nemzeti irányban megerősödve, népünk erejét kihasználjuk, (Helyeslés.) megélhetését biz­tosítsuk, jólétét emeljük, a munkásosztály sorsát javítsuk és biztosítsuk, (Helyeslés a baloldalon és a középen.) Nem szabad késnünk mezőgazdasági termelésünk nagyobb mérvű, belterjesebb és min­den ágra kiterjedő előbbrevitelében, (Helyeslés.) ipari és kereskedelmi tevékenységünk rendszeres és nagyarányú fejlesztésében, (Helyeslés.) pénzügyi és hitelviszonyaink rendezésében, közszolgáltatá­sainknak arányosabbá s elviselhetőbbé tételében. Mindezekre vonatkozólag feladata leend kormá­nyunknak a szükséges intézkedéseket megtenni, vagy legalább előkészíteni. Az uj választási reform törvényre emelkedése után ujabban a nemzet szélesebb alapon s egé­szében megnyilvánuló közvéleményére kívánunk hivatkozni s a további kormányzati teendőkre nézve királyi jogainkon alapuló elhatározásunk szabadságát azon időre kivánjuk fentartani. A nemzet ősi erényeibe vetett bizalmunk azt a reményt kelti bennünk, hogy a mint Minket sze­retett magyar nemzetünk érdekei iránt folyton táplált meleg érzelmeink vezetnek, ugy a nemzet is a közte és királya közötti teljes egyetértésben keresi a trón fényét, a jövendő biztos haladásának zálogát. (Éljenzés.) Isten áldását kérve működésükre, az ország­gyűlést megnyitottnak nyilvánítjuk. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps.) Korelnök : A legmagasabb trónbeszéd hódoló tisztelettel tudomásul vétetik. Ki fog nyomatni és a képviselők között szét fog osztatni, valamint a főrendiházhoz átküldetni. Hogy a főrendiházhoz átküldliető legyen, kérem, méltóztassanak a jegyző­könyvnek erre vonatkozó részét felolvasás után hitelesíteni.

Next

/
Thumbnails
Contents