Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-12

12. országos ülés 1905 következik!) De azonkívül határozottan kijelen­tem, hogy én november 18-án Szatmári Mór képviselő úrral nem beszéltem. Igen jól emlék­szem rá, hogy találkozásunknak és beszélgeté­sünknek utolsó napja az volt, mikor ó' fent járt a minisztériumban és nálam egy hivatalos aktát be akart ajánlani. Azóta én vele nem beszéltem, (Mozgás bal felöl.) A tényt előadtam; méltóztas­sék mindenkinek nem pártállás szempontjából megitélni, vájjon mit tarthat ezen szellemdus közbeszóläsról. Szatmári Mór: T. ház! Egy személyes meg­jegyzést kívánok tenni. Elnök: Szatmári Mór képviselő ur szemé­lyes kérdésben kíván szólni. Szatmári Klór: T. ház! Gromon Dezső kép­viselő urnak iménti felszólalására kötelességem­nek tartom nyilatkozni. Először is megvártam volna Gromon Dezső t. képviselő úrtól, hogy mikor egy, az ő véleménye szerint rá nézve erősen diffikultälható dolog­ról van szó, akkor egészen alaposan informálja magát. Először is, t. képviselő ur, a mi azt a nyilatkozatot illeti, a melyre méltóztatott hivat­kozni, hogy a »Pesti Naplódban jelent meg, megjegyzem, hogy az nem a »Pesti Napló« szá­mára íródott, hanem Íródott a ^Budapesti Tudó­sító* számára. Mert a mikor én az esti újsá­gokban olvastam a nekem imputált közbeszólást, akkor én azt helyreigazítottam, és ebben egy­általán szó sincs arról, hogy a t. képviselő ur az elnöki emelvényen volt, vagy az elnöki emel­vényről lejött volna. (Ellenmondások jobbfelöl,) Újra állítom, hogy szó sincs benne erről és én egyáltalán soha nem mondtam azt, hogy a t. képviselő ur az elnöki emelvényen járt vagy az elnöki emelvényről lement volna. Hanem a képviselőház legutóbbi ülésén, itt a képviselő­házban .— a naplóban megjelent közleményből, ha azt el méltóztatott volna elolvasni, meggyő­ződhetett volna — azt mondtam, hogy itt a kép viselőházban november 18-dikán este, a mikor az a bizonyos dolog megtörtént. (Mozgás és felkiáltások a baloldalon: Cselekmény!) akkor megkérdeztem a t. képviselő úrtól: Kegyelmes uram, mi történt, mit olvastak? Gromon Dezső államtitkár: Nem beszéltünk! Szatmári Mór: Erre azt mondta, hogy a házat feloszlatták. Ha a t. képviselő ur kétségbe­vonja ezt, akkor nem tehetek egyéb megjegyzést, mint azt, hogy emlékezete cserbenhagyta és lehet, hogy a t. képviselő ur akkor, a mikor a dolog megtörtént, ép oly izgatottságban volt, nem tudván, mi történt, mint a hogy én is izgatottságban voltam; de bizonyos, hogy ezt a kijelentést megtette. Még egy észrevételem van. A t. képviselő ur a kormányban tekintélyes állást foglal el. (Mozgás.) Nagyon különösnek találom, hogy a mikor egy képviselő, az ő képviselői kötelességét tejesitvén, választója érdekében felmegy a kép­viselő úrhoz a hivatalba (Mozgás és felkiáltások április 12-én, szerdán. 59 a baloldalon: Ez már bün ?) és tőle informácziót kér vagy útbaigazítást ad, hogy azt itt a kép­viselőházban oly színben tünteti fel, a mely az ellenzéki képviselőt diszkreditálja. Ez minden­esetre jellemzi azt a rendszert, a melynek az urak szolgálatában vannak. (Nagy mozgás.) Bernáth Béla: Kötelessége! Szatmári Mór: Azt hiszem, semmi olyan dolgot nem követtem el, a mikor a választóim érdekében eljártam, — és el fogok járni ez­után is — a mi diszkreditálhatna és a t, kép­viselő uraknak, a kik a kormányban szerepet visznek, sem okuk, sem joguk ezért az ellenzéki képviselőnek szemrehányást tenni. (Helyeslés a baloldalon.) Egyéb észrevételem nincs. Gromon Dezső: A t. képviselő urnak sincs joga rám fogni olyat, a mi nem igaz. Azért hivatkoztam arra a napra, a mikor a t. kép­viselő ur a minisztériumban fennjárt, mert ezzel is jeleztem, hogy emlékezem egy napra, a mikor a t. képviselő úrral utolszor beszéltem. (Helyes­lés jobbfelöl.) Pozsgay Miklós: November 18-án sokan beszéltek egymással, a kik már nem tudják, hogy beszéltek-e egymással? (Mozgás a jobb­oldalon.) Elnök: Azt hiszem, áttérhetünk a napi­rendre. Bemutatom a horvát-szia von-dalmát ország­gyűlés elnökének táviratát, melylyel tudatja, hogy Ferrich Ferencz horvát-sziavonországi kép­viselő márczius hó 30-án elhunyt. (Mozgás bal­felöl) Madarász József: Horvát-Szlavón- ós Dal­mátország ! Elnök: Tudomásul vétetik és a ház rész­vétének jegyzőkönyvében ad kifejezést. Bemutatom Sopron sz. kir. város választó­kerületében időközi választáson 1905. évi ápri­lis hó 4-én megválasztott Berecz Ábel ország­gyűlési képviselő megbízólevelét. (Élénk éljenzés balról. Felkiáltások: Éljen Sopron I) Megvizsgálás és jelentéstétel végett kiada­tik az igazolási állandó bizottságnak. Bemutatom Kuales Godof réd képviselő leve­lét, melylyel egészségének helyreállítása czéljából négyheti szabadságot kér. Rátkay László: A kormány is beteg. Nem kér szabadságot? Elnök: A ház a kért szabadságot megadja. Jelentem, hogy a felirati bizottság megala­kult, elnöke lett: b. Bánffy Dezső; jegyzője és előadója pedig: gr. Batthyány Tivadar. (Éljen­zés balról.) Tudomásul vétetik. Bemutatom a m. k. Curia elnökének átira­tát, melylyel megküldi az alsó-árpási választó­kerületben 1905. évi január hó 20 án megvá­lasztott Serbán Miklós képviselő választása ügyében hozott Ítéletet, mely szerint a kir. Curia ezen választást az 1899. évi XV. t.-cz. 3. §-ának 8*

Next

/
Thumbnails
Contents