Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-11

56 11. országos ülés 1905 április 8-án, szombaton. hogy a szabadelvűpárt egyik tagja az újságban nyilatkozott is erre vonatkozólag; meg is nevez­tem, hogy ki volt az a képviselő. Török Bertalan volt. (FekiáltásoJc bal felöl: Nem »Az Újságban*, hanem egy nagyenyedi lapban!) Szóval egy újságban. Ugyanakkor ezt mondtam: »Hivatko­zom Gromon Dezsőre, ő sem tudta, mit olvas­tak fel.« T. képviselőház! Én közbeszólásomat arra alapítva mondtam, hogy azon a bizonyos novem­ber' 18-ki estén, a mikor az a cselekmény el­követtetett és az elnöki emelvényről az elnök és jegyző hanyattbomlok lerohantak, itt a kép­viselőházban rettenetes összevisszaság támadt és mi a jobb- és a baloldalról a terem közepére mentünk, ezt kérdeztem Gromon Dezsőtől: Kegyelmes uram, mi történt ? Mi az, a mit felolvastak ? — erre Gromon Dezső állami itkár ur nekem azt mondta: Házfeloszlatás. Erre alapitva mondtam és mondhattam azt, hogy Gromon Dezső állam­titkár ur sem tudta, hogy mi történt. (Elénk derültség a baloldalon.) Kérem a t. házat, méltóztassék e nyilat­kozatomat tudomásul venni. {Elénk helyeslés és derültség a baloldalon.) Hellebronth Géza: Szép meggyőződés! Elnök: Ezek után áttérhetünk a napirendre. Bemutatom a miniszterelnök ur átiratát, a melyben értesit, hogy (Halljuk! Halljuk! a bal­oldalon.) az 1848-ki törvények szentesítésének évforduló napján, folyó évi április hó 11-én dél­előtt 10 órakor a Nagyboldogasszonyról nevezett budavári koronázási templomban ünnepi isten­tisztelet fog tartatni. Azt hiszem, tudomásul vétetik. Más előterjesztés nincs. A gazdasági bizottság előadója kivan szólni. Dániel László, a gazdasági bizottság elő­adója : T. ház! Van szerencsém a gazdasági bi­zottság részéről bemutatni a képviselőháznak folyó évi február, márczius, április és május hónapokról szóló költségvetését. (írom. 7) Mél­tóztassék annak kinyomatása, a ház tagjai közt szétosztása és tárgyalásra való kitűzése iránt határozni. (Helyeslés balról.) Yan szerencsém továbbá bemutatni ugyan­csak a gazdasági bizottság részéről a képviselő­háznál alkalmazott liftkezelők fizetésrendezése iránt való kérvényét (írom. 8). Méltóztassék ugyancsak ennek kinyomatása, szétosztása és tárgyalásra való kitűzése iránt határozni. (Helyeslés balról.) Elnök: A gazdasági bizottság kétrendbeli jelentése ki fog nyomatni, a képviselő urak közt szét fog osztatni és napirendre tűzése iránt a mai ülés végén, a legközelebbi ülés napirendjének megállapítása alkalmával fogok javaslatot tenni. Következik, szombati nap lévén, az indít­vány- ás az interpellácziós-könyv felolvasása. Okolicsányi László jegyző: Jelentem a t. háznak, hogy sem az indítvány-, sem az inter­pellácziós-könyvben ujabb bejegyzés nincsen. Elnök: Tudomásul vétetik. Következik a napirend harmadik tárgya: a felirati bizottság 21 tagjának megválasztása. Mielőtt a választáshoz fognánk, bátor va­gyok a t. képviselő urakat a házszabályok 233. §-ára figyelmeztetni, a melyet Hammersberg László jegyző ur szivcs lesz felolvasni. Hammersberg László jegyző (olvassa a ház­szabályok 233. §-át). Elnök: Kérem a t. képviselő urakat, mél­tóztassanak a házszabályok ezen intézkedéseit a szavazásnál szem előtt tartani. A névsor felolvasására felkérem Szakáts Zoltán jegyző urat. A második felolvasásnál ama képviselő uraknak névsorát, a kik első izben nem szavaztak, Okolicsányi László képviselő ur fogja felolvasni; ő jegjzi a távollévő kép­viselőket. Most megkezdjük a szavazást. Szakáts Zoltán jegyző (olvassa a névsort. A képviselők beadják szavazólapjukat), Elnök: Most fel fog olvastatni azon kép­viselő urak névsora, a kik az első felolvasásnál nem voltak jelen. Okolicsányi László jegyző (olvassa a távol­lévő képviselők névsorát). Elnök: A szavazás befejeztetvén, megbízom a jegyzői kart, hogy a szavazatokat számlálja össze; addig pedig, a mig ez megtörténik, az ülést felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: A folytatólagos ülést megnyitom. A szavazatok összeszámittatván, jelentem, hogy beadatott összesen 128 szavazat. 128 sza­vazatot kaptak gróf Apponyi Albert, Barabás Béla, gr. Batthyány Tivadar, b. Bánffy Dezső, Eötvös Károly, Gulner Gyula, gr. Hadik János, Holló Lajos, Kossuth Ferencz, Mezőssy Béla, Rakovszky István, Sághy Gyula, Szederkényi Nándor, Thaly Kálmán, Tóth János, Ugron Gábor, Wlassics Gyula, gr, Zichy Aladár, gr. Zichy Jenő; 127 szavazatot kaptak: Ba­konyi Samu és Polónyi Géza képviselő urak. A felsorolt képviselő urakat tehát a fel­irati bizottság megválasztott tagjainak jelentem ki, s fölkérem az ekként megválasztott bizott­ságot, hogy az I. osztályú tanácskozási terem­ben az ülés után megalakulni méltóztassék. Hogy pedig ez megtörténhessék, bátor leszek az ülés végén a háznak javaslatot tenni az iránt, hogy a mai ülés jegyzőkönyvét még a mai napon hitelesítse. (Helyeslés.) Ezzel a mai ülés napirendje ki van me­rítve. Bátor leszek most már a további teen­dőkre nézve javaslatot tenni. (Halljuk! Hall­juk !) Javaslom a t. háznak : méltóztassék el­határozni, hogy hétfőn és kedden a ház ne tartson ülést, s a jövő ülés szerdán, folyó hó 12-én délelőtt 10 órakor tartassék meg. (He­lyeslés.) Ezen ülés napirendjére nézve a követ-

Next

/
Thumbnails
Contents