Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.
Ülésnapok - 1905-33
394 33. országos ülés 1005 május 31-én, szerdán. akkor majd Európának, s Amerikának és az egész világnak hirdeti maga ezen szerződés, hogy ezen a földön él egy független, önálló magyar nemzet, a mely jogait meg tudja védeni és azokat értékesíteni is akarja. (Elénk helyeslés és taps a baloldalon.) Ha ezt valaki előtt tovább is fejtegetnem kellene, akkor vaknak kellene a színekről beszélnem. (Ugy van! balfelöl.) Épen az a fájdalmas a dologban, t. uraim, hogy az önök hagyományai közé tartozik az, hogy erre a pontra soha megfelelő súlyt nem fektettek, és a mint az imént emiitettem, annyira felületesek voltak, hogy a német kereskedelmi szerződésben még az »und« szóra sem fektettek súlyt, pedig ezt annak idején ns,gy nemzeti vívmányként hozta b. Bánffy Dezső mint miniszterelnök. Nem teljesitünk-e tehát mi hazafias kötelességet, t. ház, ha csak ezt az egy eredményt érjük is el, még ha gazdasági szempontból nem is vívunk ki előnyöket ? De, t, ház, a mi specziális viszonyaink között nemcsak államjogi előnyök kecsegtetnek ilyen szerződés megkötésével, banem mások is, és erre a következő példát hozom fel. Megtörtént az, t. ház, hogy a quóta kérdését a mi államjogi viszonyunkban összezavarták a vámterületi kérdéssel. Méltóztatik tudni, hogy a quóta csak annak a 34'4%-a, a mi a közös vámhatáron befolyt vámjövedelemnek feleslegeként osztandó meg a két állam között. Mi tehát a közös vámhatáron befolyt vámtételekben quótát fizetünk, Hogy mennyit fizetünk, uraim, ez egy rébusz. Erre önöknek pozitív választ Széll Kálmántól kezdve Hieronymi Károlyig egyetlenegy közgazda sem tud adni. Mert ebben csak tapogatózásban vagyunk. Az osztrákok azt mondják, hogy ők fizetnek rá, mi meg azt mondjuk, hogy mi fizetünk rá, és "miután nekem statisztikai adatok ós elszámolási adatok rendelkezésemre nem állanak, kénytelen vagyok itt egy pszichológiai argumentumhoz nyúlni, a mely abban áll, hogy ha ezt az állapotot az osztrákok 1867 óta nemcsak fentartották, de ma is mindent elkövetnek, hogy az fentartassék, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) akkor lehetetlen, hogy az a magyarok javára legyen. (Tetszés és helyeslés balfelöl.) Már most, ha ón Ausztriával nem vámszövetségi alapon állok, vagyis nekünk nincsenek közös vámhatáraink és közös bevételeink, akkor természetes, hogy a megkötött vámszerződés alapján ennek a kérdésnek is tisztázódnia kell és pedig abban az irányban is, hogy ha még a quőtára le is köttettek a vámok, mégis arra nézve, hogy mennyi a vámkülföldről beérkezezett, Ausztrián keresztül érkező tranzitó-áru, mely Magyarországon fogyasztatik el, Magyarország határán megvámolva, még hogy ha csak statisztikai vámról volna is szó, t. képviselőház és t. miniszter ur, még akkor is ki kell hogy az tüntetve legyen, azért, hogy végre-valahára állapíttassák meg az a tétel, a melyet évtizedek óta vitatunk: hogy magában a vámbevételekben I irtóztató módon meg vagyunk károsítva, és ha egyebet nem, legalább a materiális igazságot elérjük és akkor is az igazság nagy érdekeit szolgáltuk és közrehatunk arra, hogy a két állam közötti békés viszony fejlődésének ujabb alap teremtessék. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Már most annak a vámszerzó'désnek egy gazdasági előnye is van, de nem is egy, hanem nagyon sok. Erre nézve leszek bátor — legalább az én felfogásom szerint — annak a politikának néhány körvonalát adni, a melyet Kossuth Ferencz t. képviselőtársamnak az indítványa czéloz. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) iSTem az én találmányom, nem is mai keletű dolog, hanem a függetlenségi és 48-as párt tradicziója, hogy sohasem helyezkedett arra az álláspontra, hogy mi A us ztriával mindenáron vámháborut keressünk. Utalok Simonyi Ernőnek a képviselőházban benyújtott határozati javaslatára, a melyet gr. Apponyi Albert 1886-ban nemcsak magáévá tett, de még tovább is ment, a melynek tendencziája az volt, — és ez oly politika, a mely ezen oldalról többször megnyilatkozott — hogy mi Ausztriával szemben nemcsak vámháborút nem akarunk, de sőt ellenkezőleg, hajlandók vagyunk az egymásra utaltság természeténél fogva, különösen ott, a hol egy fejedelem alatt álló nemzeteknél vámháboru lehetősége legalább államjogi fogalmak szerint ki van zárva, mondom, hajlandók vagyunk odáig menni, hogy Ausztriát minden más állammal szemben addig a határig, a meddig ők minket kedvezményeznek, szintén a legtöbb kedvezményben részesítsük. Már most vámszerződési alapon ijesztgetni a magyar nemzetet azzal, hogy elveszítünk egy legkedvezményezettebb piaczot — ez nagyon fülbemászó argumentum és a t. miniszter ur sűrűn is érvel ezzel, t. i. felállítja azt a tételt, hogy Ausztria és Magyarország között annak a viszonynak, hogy a magyar nyerstermékek szabadon, vám nélkül mehetnek be a piaczra, a mellett, hogy vámszövetségben vagyunk, még az a természetes konkluzuma is van, hogy más állam ezt a legtöbb kedvezményt a maga számára nem arrogálhatja, vagyis bogy szabad piaczunk van, a nélkül, hogy meg lenne szabva a legtöbb kedvezmény konzekvencziája más államokkal szemben. Önnek, t. miniszterelnök ur, önnek teljesen igaza volna, hogy ha ez a dolog ingyen menne, ha Magyarországnak agrár terményeire szabad piaczok állanának rendelkezésére Ausztriádban a nélkül, hogy abból a legtöbb kedvezményes záradék alapján más államokra is hárulna ebből kedvezmény. De ez a dolog nincs így, mert a mennyiben a mi nyersterményeink számára agrár piaczunk van Ausztriában ingyen, annyiban van ingyen piacza az osztrák iparnak is nálunk. Gr. Tisza István: Ugyanezt mondtam mindig! Polónyi Géza: Ezt ugyan hozzá nem szokta I tenni a miniszterelnök ur.
