Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-32

378 32. országos ülés 1905 május 30-án, kedden. váltókkal, hanem igenis bir a világpiaczon mindenütt elismert értékű termékekkel, a melyeket magtárakban helyeznek el és ott állunk, hogy még itt a gazdának a saját magtárában lévő termékeire hitelt nem adnak, hanem kényszeritik, hogy közraktárakba, tudja az Isten hova helyezze el és az amúgy is sínylődő gazdaságokat ezen a czimen is ujabb teherrel aujtják. Hogy milyen csekély az érzék pénzügyi körökben a mezőgazdák bajai iránt, arra nézve elmondhatok egy esetet. Ezelőtt tiz esztendővel, a midőn az Ausztriával való kiegyezést megkötötték, hangoztatták az agráriusok, hogy nekik is olcsó hitelre van szükségük. Láttam ekkor, hogy a gazdaközönség igényeinek a váltóhitel meg nem felel, hanem annak az a hitel felelne meg, a mely mellett saját raktárában fekvő gabonáját lekötné. Ehhez csak rövid pár szakaszra terjedő törvényhozási intézkedésre lenne szükség és ebben az esetben nem lenne kénytelen a gazda terményeit potom áron elvesztegetni, a mi azután további óriási áresést von maga után. Azt mondta erre egy akkori igen nemesen gondolkozó vezető államférfi, hogy mit gondolok; hiszen a magyar gazdaközönség adósságba verné magát, ha előre elterhelné terményét, és igy aztán nem lett az eszméből semmi. Ha körültekintünk a külföldön, azt látjuk, t. ház, hogy Romániában, Francziaországban és Svájczban, szóval mindenütt behozták az u. n. credit agricole-t, csak nálunk Magyarországon nem. Sajátságos, hogy itt olyan felfogás vert gyökeret, a melynél fogva a gazdaközönségben, a földbirtokosokban nem biznak annyira mint másutt, a mi mindenesetre elszomorító jelenség. Gr. Tisza István miniszterelnök ur a múlt alkalommal, a midőn a felirat tárgyában felszólalt, azt állította, hogy már az idő rövidsége is kizárja az önálló vámterületre való áttérést annyival is inkább, mert a gazdasági éleiben az időnek biztonsága a legfőbb szükség. Én is elismerem, t. ház, hogy a gazdasági élet fejlesztésének legfőbb biztositéka az idő biztonsága és legfőbb ellensége az idő bizonytalansága, de épen azért azt kérdezem: hogy lehet- e roBSzabb helyzetet képzelni, mint a minő a mai, a midőn minden tiz évben újból kell ismételnünk egyezkedésünket és hat-hét esztendőn át veszekszünk Ausztriával! (Ugy van! a jobboldalon.) Nem volna-e sokkal jobb, önállóan rendes szerződési viszonyba lépni Ausztriával; nem sokkal jobban ápolhatnék-e gazdasági érdekeinket, de sőt azt a közös érdeket is, a mely bennünket Ausztriával politikailag összekapcsol ? Hiszen a mai helyzet mellett a kenyérkérdés, a zsebkérdés tiz évenként mindig uj és uj torzsalkodásokat teremt; már pedig nagyon természetes, hogy a zsebkérdés a nemzeteket épen ugy egymás ellenségeivé teszi, mint a testvéreket és rokonokat, a minek aztán az lesz a következménye, hogy az igazi veszély esetében, a midőn őszinte védelemre és segítségre volna szükség, nem leszünk képesek egymáson segíteni! (Ugy van! balfelöl.) Tehát a politikai szempont is a külön gazdasági berendezést parancsolja. (Helyeslés a baloldalon.) Ezek elmondása után nemcsak a magam, de azon párt nevében is, a melyhez tartozni szerencsém van, ismételten kijelentem, hogy Kossuth Ferencz képviselőtársam indítványához hozzájárulok. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a baloldalon. A szónokot többen üdvözlik.) Hertelendy László : Laehne Hugó ! Laehne Hugó; T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Nekem is ugy, a mint előttem szóló t. képviselőtársam tette, vissza kell nyúlnom a felirati vitába, mert a felirati vita alkalmával a miniszterelnök ur a szőnyegen forgó kérdésről hosszabb beszédet mondván, ugy tüntette fel az önálló vámterületet, mintha az a mezőgazdaság legnagyobb veszélyét jelentené, á miniszterelnök ur nagy csodálkozásomra egyszerre mint a mezőgazdasági érdekek képviselője lépett fel, pedig ha a miniszterelnök ur politikai múltját tekintjük, őt mindig ott fogjuk találni, a hol a magyar mezőgazdaság ellenségei sorakoztak. A miniszterelnök ur küzdött annak idején az őrlési forgalom eltörlése ellen; ő küzdött a gazdatársadalomban a fedezetlen határidőüzletnek fentartása mellett; a miniszterelnök urnak első ténye, mikor kormányra jutott, az volt, hogy az akkori beruházási javaslatból a mezőgazdasági tételeket törölte, s csak egy minimális tételt hagyott abban, és most mindezek után itt a miniszterelnök ur fellép mint a mezőgazdasági érdekek képviselője. No, ez legalább is pikáns! És mit láttunk tegnap ? A t. kereskedelemügyi miniszter ur, a kinek tulaj donképen, a mint az előttem szóló igen helyesen mondotta, a kereskedelmi érdekek védelme volna a feladata — szintén a miniszterelnök ur mellé áll, pedig eddig ő is mindig merkantilis vizekben evezett éä most egyszerre ő is agrárius lett. Lehetetlen ebben czélzatot nem látni. Mindig azt mondják a t. táloldalon, hogy az önálló berendezkedés vagy közös vámterület, tisztán czélszerűségi közgazdasági kérdés, ne keverjük bele a politikát. De ugy látom, hogy épen a miniszterelnök ur most ezt politikai czólul akarja felhasználni, (Ugy van! Ugy van! bal felöl,; és előre jelzi, hogy nyugtalanság fog támadni az országban, viszont a kereskedelmügyi miniszter ur hangoztatja, hogy kifogyunk az időből. Igen, kényszerhelyzet elé akarnak állítani; a miniszterelnök ur most is taktikázik, mint mindig taktikázott és én egyáltalán nem hiszek az ő elmenési szándékában. Polónyi Géza: Majd küldjük! Laehne Hugó: A kereskedelemügyi miniszter ur felemiitette, hogy a függetlenségi párt azt hangoztatja, hogy az ország elszegényedik és kérdi, hogy miből következtetjük azt — és itt rámutat statisztikai adatokra, a melyekre majd később leszek bátor visszatérni. Most felelni akarok e kérdésre. A függetlenségi párt joggal