Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-20

20. országos ülés 1905 május 8-án, hétfőn. 199 külön vámterületre való átlépést bizonyos elő­feltételek mellett. Ezen előfeltételeket én nem tudnám soha kihagyni a szövegből és el is mon­dottam azokat annak idején, habár csak röviden és csak mintegy rámutattam. Egyebet sem tet­tem múltkori felszólalásomban, a mely rendkívül rövid volt és a melynek kerete nem is engedte meg, hogy a részletes vitába menjek bele. Eze­ket kívántam megjegyezni. (Helyeslés a bal­oldalon.) NIeczner Béla: Én is igy értettem. Azt mondottam, hogy gr. Károlyi Sándor nem lát nagyobb veszedelmet az önálló vámterület fel­állításában. Természetes dolog, hogy bizonyos előfeltételek szükségesek. Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Zboray Miklós jegyző: Dási Géza! Dési Géza: T. képviselőház! Megvallom, nem akartam a felirati' vitában felszólalni, nehogy a magam igénytelen személye is tápot adjon annak a felfogásnak, mintha a szabadelvűpárt a felirati vita tárgyalását késleltetni és ezzel a kibontakozást megnehezíteni akarná. De mivel egyrészt látom azt, hogy az igen t, túloldal tag­jai tálnyomó számban jelentkeztek szólásra, másrészt pedig különösen az a körülmény, hogy az igen t. nemzetiségi párt külön feliratot ter­jesztett a t. ház elé, ez utóbbi körülmény külö­nösen nem csak jogommá, de kötelességemmé is teszi azt, hogy szerény szavaimmal az indítvány­hoz hozzászóljak, előre is kérve és köszönve nagybecsű figyelmüket. (Halljuk! Halljuk / a jobboldalon.) T. képviselőház! Az előttem felszólalt igen t. képviselőtársam, Meczner Béla azt mondotta, hogy a szabadelvűpárt és orgánumai arra törek­szenek, hogy a függetlenségi pártot az ország­ban népszerűtlenné tegyék. Hát, t. képviselőház, erre egyrészt a szabadelvű párt nem törekszik, és ha törekednék, ugy én mondom erről a hely­ről, hogy az a legmeddőbb, a leghiábavalóbb és a leghaszontalanabb fáradozás volna, mert mi a 48-at nemcsak párteszmének tartjuk, hanem tartjuk az ezeréves magyar érzés lelki megnyil­vánulásának is, a melyet a nemzetből kiölni nem lehet, nem szabad, és a ki ezt ki akarná ölni, az a magyarság lényege, élete és fennállása ellen küzdene. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon. Mozgás balfelöl.) Farkasházy Zsigmond: Hát akkor miért nem jön közénk? Szatmári Mór: ügy látszik, a pártod nem nagyon helyesli ezt! Dési Géza: Szívesen felelek, gondolom, Far­kasházy t képviselőtársam közbeszólására. Ha azt kérdezné valaki, hogy miként lehet ezt az igazságot hangoztatni és mégis ezen az oldalon törekedni a haza boldogulására, hát erre tiszte­lettel megjegyzem, hogy az érzelmi politika nem elegendő még; mint Széll Kálmán mondta egy­szer : kompromisszumokból áll az élet, s a vágy­tól a teljesedésig hosszú még az ut és a telje­sedés serpenyője sohasem nyomja le a vágyak mérlegét. Várni kell és fokról-fokra, lépésről­lépésre kell törekedni az abszolút függetlenségre, a magyar szuverenitás teljes kiépitésére, a békés megegyezésnek, a körülmények tekintetbe véte­lének okos és hazafias mórlegelésével, a mint ezt az épen előttem szólott igen t. képviselő ur han­goztatta. (Helyeslés. Ugy van! jobbfelöl.) T. képviselőház! Az előttem fekvő felirati javaslatot részemről nem fogadom el. (Felkiál­tások balfelöl: Ezt előre tudtuk!) Megengedem, hogy tudni méltóztattak, de mi is tudjuk azt, hogy a túloldalról el fogják fogadni a feliratot, s azért én részemről mégis tisztelettel és figye­lemmel hallgatok meg minden ellenirányú fel­szólalást. (Helyeslés a jobboldalon.) Ismétlem, nem fogadom el a felirati javaslatot először azért, mert szerény nézetem szerint az felesleges. Felesleges azért, mert, mint előttem többen és jobban kifejtették, már az ország kiváló állam­férfiai tisztelegtek a felséges urnái a kihall­gatások alkalmával. (Felkiáltások a baloldalon: Az nem elég!) Thaly Kálmán: Az privát dolog! Dési Géza: Az én szerény nézetem szerint a kihallgatáson volt államférfiak nem egyéni nézeteket képviseltek, hanem — hogy csak egyet említsek föl — pl. ha Kossuth Ferencz igen t, képviselőtársunk, az ország egyik legnagyobb pártjának vezére . . . Thaly Kálmán: A legnagyobb párt vezére, nem az egyik legnagyobbé! Dési Géza: ... és jslenleg az igen t. koali­cziónak is elnöke, azt hiszem, ha ő megszólal, akkor bármennyire is tiszteljük egyéni súlyát, még sem csak mint egyén szólal fel, hanem képviseli és kifejezi annak a pártnak eszményeit és igazait, a mely párthoz tartozik és a, melyet vezet. (Igaz! Ugy van ! a jobboldalon.) És mivel az összes pártok a koaliczió részéről és mindama kiváló férfiak, akiknek szava elvi jelentőségű, megjelentek a Felség előtt, én azt hiszem, hogy a képviselőház többségének meggyőződését, néze­tét és elveit a kihallgatáson megjelent urak helye3en és okosan juttatták kifejezésre a Felség előtt. (Ugy van! jobbfelöl.) Ugron Gábor: Nem mindenik! (Mozgás jobb felöl. Ugy van! a baloldalon.) Dési Géza: Igen t. képviselőtársamnak közbeszólására megjegyzem, hogy az én nézetem szerint a koaliczió igen t. tagjai — mert róluk szóltam — mindegyik igazán mondta el párt­jának és saját nézetét. Sőt tovább megyek, t. képviselőház. Szerény nézetem szerint a kihallga­táson megjelent államférfiak még többet mond­tak épen pártjuk nézőpontjából és meggyőződé­sük alapján, mint a mennyi a feliratban van. Azt kell föltételeznem komoly államférfiaktól,

Next

/
Thumbnails
Contents