Képviselőházi napló, 1901. XXX. kötet • 1904. november 7–november 18.

Ülésnapok - 1901-512

92 512. országos ülés ÍWh- november 10-én, csütörtökön. fel a nemzetet mindig a hit útjára, mert hit nélkül nemzet nem alkothatott még soha nagyot, és ezért vette kezébe maga Kossuth is a sovinizmus trombitáját akkor, a mikor a szabadság első hangját talán maga az Isten fajta bele, (Elénk helyeslés és tetszés a szélsöbaloldalon.) Odaállott, t. ház, az ő nemzete elé és nem azt hirdette, ugyebár, hogy hunyászkodjatok meg, hogy alkudozzatok, mert gyengék és erőtlenek vagytok, hanem azt mondotta: bízzatok a saját erőtökben, akarjatok nagyok lenni, mert hit és bizalom nélkül nemzetet felemelni nem lehet. 0 nem a túlzó hazafiakat gáncsolta, mint a miniszterelnök ur, hanem a gyáva meghunyászkodást; ő a korbácsot nem azért suhogtatta, hogy féken tartsa vele a nemzeti lelkesedést, hanem hogy arczul üsse és megbélyegezze a gyávákat és azokat, a kik bérenczei voltak egy bizonyos hatalmi rendszernek saját hazájukban. (Elénk helyeslés és tetszés a bal- és a szélsöbaloldalon.) 0 is emlegette a golyót és az akasztófát, de nem a hazafiaknak, hanem emlegette az aulikus ^politika bérenczeinek és a hazaárulóknak. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Kossuthnak hite volt, és azt mondta: a mely nemzet élni akar, az fejtse ki a benne lévő életerőt és ne várja a hatalom asztaláról neki kegyelemként le-ledobott morzsákat; minden önálló nemzet csak saját tüzű csillag lehet: kölcsön vett tűzben egyetlen nemzet sem izmosodhatik meg. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) A ki tehát igazi hivatott vezére akar lenni nemzetének, az ne irtsa ki nemzete szivéből az önbizalmat, mert ugy járhat, mint azon lábra álló gyermek, a ki, mikor saját erejét akarja használni, egy durva kéz erőszakkal letöri őt; az a gyermek soká nem mer többé lábra állni, mert mindig fél az erőszaktól. Támogatni kell azt a gyermeket. De tovább megyek, még ha olyan gyenge volna is ez a nemzet, mint a miniszterelnök ur hiszi, a becsületes atyai sziv, a tiszta igaz érzés annál nagyobb szeretettel viseltetik a gyenge magzat iránt, minél inkább van szüksége annak támogatásra. (Helyeslés balfelöl.) Ilyen államférfiak mellett a mi nemzeti életünk függetlenségét, alkotmányos életünk szabadságát évtizedeken keresztül csakugyan nehéz lett volna fentartani. S ha a miniszterelnök ur vagy családja politikája vezette volna ezt a nemzetet állandóan csak egy fél századig, régen beolvadtunk volna a birodalmi egységbe. (Taps balfelöl.) Vagy nem csodálatos-e, hogy egy miniszterelnök, a kinek hivatalánál fogva az ország első vezetőjének, eszményei irányítójának kellene lennie, odaáll az ország színe elé, megbélyegzi a sovinizmust, gunynyal tetézi a hazafias lelkesedést és mintegy kikapcsolja magát a hazafias érzések közösségéből, jelezvén, hogy nem ezek dobogtatják meg az ő szivét, hanem csupán a hatalom tudata, a kormányzati eszközök birtoka. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) A miniszterelnök ur múltjának hagyományai, vérbeli átöröklése fejlesztették ki benne ezt a hazafiatlan gondolkozást. Hisz hogyan is tudott volna nemzeti érzéseiben megedződni, mikor sohasem vett részt az ellenzéki padok erőteljes nemzeti küzdelmeiben ? 0 csak a hatalmi szolgálat teljesítésére neveltetett; ifjúkori meggyőződései, benyomásai, atyjának példája meggyőzték öt, hogy csak a királyi hatalom az erőnek, az érvényesülésnek forrása, mert hisz atyja környezetében nem látott mást, csak ilyen gondolkodású embereket, meggörnyedt hátú udvaronczokat. (Igaz! Ügy van! balfelöl.) Nem csodálatos tehát, hogy a miniszterelnök ur nem akar bizni nemzetének életerejében. Ugy gondolkodik, hogy a tölgyfában is nem az életerő kelti a virágot, hanem elég oda a külső fény, a napsugár, hogy azt a tölgyet virágzásra indítsa. Pedig, t. ház, életerő nélkül az a fa virágozni nem képes; a nemzeti erőnek kifejtése nélkül egy nemzet önmagától soha fel nem virágzik. (Helyeslés és taps a szélsöbaloldalon.) Azt hiszem, nem csalódom tehát, ha bemutatva a miniszterelnök ur egyéniségét, nyíltan merem mondani, hogy igy ismerte őt az egész ország, így ismerte maga gróf Apponyi Albert is. De ha sejtettük előre, hogy be fog következni majd egy idő, a midőn a miniszterelnök ur akkor fog a nemzet ellen sorompóba állani, mikor az a nemzet jogainak tudatára kezd ébredezni és felébred egy hosszas narkózisból, s nemzeti eszményeiért küzdelembe megy: bocsásson meg gróf Apponyi, neki kötelessége lett volna ezt a vállalkozást teljes erejével megakadályozni. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Ezt akarom én röviden, meggyőződésem, szerény nézetem szerint bebizonyítani, hogy gróf Apponyi Albertnek módjában állott ezt megakadályozni. (Mozgás. Halljuk! a baloldalon.) Ugy-e, a véderő magyarságáért és azutár nyelvünkért folytatott küzdelemben bontakozott ki Tisza Istvánnak miniszterelnöksége, az ő rezsimjének szülő anyja pedig tényleg az obstrukczió volt, a mely azután lassankint a nemzeti mozgalomnak letiprására vezetett? Nem a nemzeti fejlődésnek dagálya dobta tehát őt a miniszterelnöki székre,... Egy hang (balfelöl): De nem ám! Hock János: . . . ellenkezőleg, a reakczió, a nemzeti eszményeknek apálya, midőn már sokáig a nemzeti lelkesedést fentartani nem lehetett. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Mig az az obstrukczió csak Széll ellen folyt, emlékezhetünk rá, még a legkomolyabb elemek is teljes erővel vettek benne részt, de midőn az udvar türelmében kezdett fogyni, és látta a miniszterelnök ur, hogy itt van az idő, mikor végre a nemzeti eszmék nyílt megtagadásával a miniszterelnöki széket elfoglalhatja, rögtön megtörtént az ő hires nagyváradi beszéde, a melyet itt a házban nem tartotta tanácsosnak elmondani, és egy megyegyűlésen reggel