Képviselőházi napló, 1901. XXX. kötet • 1904. november 7–november 18.
Ülésnapok - 1901-511
70 511. országos ülés 190í ségnek tartom, hogy anüak a nagy német birodalomnak meghatalmazottai tudatában legyenek annak, hogy a magyar kormány velük a törvény tilalma ellenére tárgyal, mert nem szabad és nem lehet egy olyan nagy birodalomnak népeiről, kormányáról feltételeznem, hogy egy alkotmányos nemzet jogainak kijátszására és törvényeinek lábbal tiprására tudva segédkezet nyújtson. (Ugy van! a széls'íbaloldalon.) Ez az egyik dolog. A másik dolog pedig az, hogy önök jól fontolják meg, mit cselekesznek mai politikájukkal. Önök beleterelik a magyar nemzetnek azon rétegeit, a melyek előnyt láttak volna a közgazdasági kérdések vitatásában a közjogi kérdések helyett, a közjogi kérdések vitatásába és lehetetlenné teszik azt, hogy Magyarország az önálló vámterület kérdésében komoly vitát csak folytathasson is, lehetetlenné teszik azt, bogy tarifapolitikáról ebben a képviselőházban valaha, vagy legalább a mi életünkben, többé beszélni lebessen, mert 12 esztendőre újból elzárják a nemzetet attól, hogy az önálló vámterületre átmehessen, és ennek folytán lehetetlenné teszik azt, hogy ebben a házban gazdasági kérdések komoly vita tárgyát képezzék. Azonban egy más dolgot is elérnek az urak ; elérik azt, hogy ugyanakkor, midőn ez a nemzet felekezetűeg, nemzetiségileg, a gyűlölködésnek annyiféle módján van megszaggatva, most ezzel a politikával, a melyet követnek, lehetetlenné teszik az önálló vámterületre való átmenetelt, mint a hogy azt a törvény előírja, forszíroznak a házszabályrevizióval egy politikát, a melynek előreláthatólag nem lesz és nem lehet más konzekvenciája, mint kettő. Az egyik az, hogy a kik eddig csak politikai ellenfelekként állottunk egymással szemben, ezentúl, mint ellenségek fogunk egymással szemben állani, (Zaj a jobboldalon.) mert a törvénytiprást és a törvénymegszegést tétlenül nézni nekünk nem szabad és nem lehet. El fognak érni másodszor egy nagy negatív eredményt. Gondolkozzanak felette t. képviselő urak, vonják le a konzekvencziát, igazam van-e, vagy nem. Önök a kormányzat egyik programmpontjaként állították elénk a népiskoláknak az állameszme egyesülése szempontjából való reformálását. Elismerem, nagyjelentőségű dolog ez, a nemzet messze jövendőjére kiható, talán találkoztunk volna is mint magyar emberek ennek a reformnak támogatásában. Most gondolják meg, t. képviselő urak azt, hogy a kormányéin öknek mai politikája házfeloszlatással járó választások elé sodorja a nemzetet, a felekezetiségnek és a szocziálizmusnak minden veszélyével megszaggatott és egymást gyűlölő magyar nemzetet azokkal a nemzetiségekkel szemben, a melyek még ennek a törvényjavaslatnak törvényerőre való emelkedésével szemben is a gyűlölködés magját fogják elhinteni. {Zaj a jobbóldalon.) Vájjon segédkezet november 9-én, szerdán. nyujtanak-e önök mai politikájukkal ahhoz, hogy a magyar nemzet az ő faji és nemzeti önállóságában ós törekvéseiben megerősödjék? Nem. Bár hinném, hogy némelyek tájékozatlansága okából — s ez a jobbik eset — közreműködnek arra, hogy ez a nemzet gazdasági önállósághoz ne juthasson, ellenkezőleg, hogy itt még tovább verjen gyökeret a nemzet testében, hogy elpusztulhasson ez a nemzet alkotmányával, mindenével együtt, hogy ellenállásra képtelen legyen az osztrák császári uralommal szemben. (Ellenmondás jobbfelől.) Mindezek után én a magam részéről különösen azt a czélt szolgálom, hogy miután nekünk törvényhozási utón a kormányt megakadályoznunk az ő szándékaiban és eljárásában nem lehet, legalább le akarjuk a külfölddel szemben róni azt a kötelességet, hogy figyelmeztetjük őket, hogy törvénytelen utón jár el a kormány és törvényszegéssel fogott az alkudozásokhoz, s minden ebből származó bonyodalom tekintetében a magyar nemzettől elhárítjuk a felelőséget, mert a magyar nemzetet a törvény védi, a mely nem engedte meg a kormánynak ezeket az alkudozásokat, ám vonják le azután a konzekvencziákat azok, a kik törvénytelenül a kormánynyal további tárgyalásokba bocsátkoznak. Ennélfogva a következő interpellácziót intézem a miniszterelnök és kereskedelemügyi miniszter urakhoz (olvassa): »Interpelláczió a miniszterelnök és a kereskedelemügyi miniszter urakhoz: 1. Való-e az, hogy a magyar kormány a német birodalom meghatalmazottaival egy újonnan kötendő hajózási és kereskedelmi szerződésnek megkötését czélzó tárgyalásokba bocsátkozott? Ha igen, 2. megegyeztethetőnek tartja-e a kormány ezen eljárását az 1899. évi XXX. t.-cz. 4. §-ábanj a szentesitett törvényben foglalt azon rendelkezéssel, mely szerint a külfölddel a tárgyalások csak akkor kezdhetők meg, ha előbb az autonóm vámtarifa egy uj vámtarifával helyettesittetett ? 3. Felvilágositotta-e a magyar kormány a német birodalom meghatalmazottait az 1899, évi XXX. t.-czikknek most idézett 4. §-ában foglalt ezen tilalomról? 4. Felvilágosította e a magyar kormány a német birodalom megbatalmazottait különösen arról is, hogy ez idő szerint Ausztria és Magyarország között vámszövetség nincs, mert az erre vonatkozó szerződés az 1867. évi XII. t.-cz. 61. §-ában körülirt azon módon, hogy az ugy Magyarország, mint független állam, valamint Ausztria, mint külön állam, törvényhozásai által elfogadtassák, létre nem jött és beczikkelyezve nem lett? 5. Minden később felmerülhető bonyodalmak elkerülése és a német birodalom meghatalmazottaival folytatott tárgyalások jóhiszeműsége okából felvilágositotta-e a kormány a német birodalom meghatalmazottait arról, hogy vám-