Képviselőházi napló, 1901. XXX. kötet • 1904. november 7–november 18.

Ülésnapok - 1901-515

158 5l5. országos ülés í90k november 14-én, hétfőn. Kubik Béla : Ugy látom, nagyon érdeklődnek a miniszter urak a kérdés iránt. Hellebroníh Géza: Nem annyira a hangjáért és a modoráért, a melyet jónak lát egész levelében végig vezérfonálként fentartani, hanem inkább tartalmáért vagyok kénytelen azt kifogásolni. Hiszen a mi a hangot, a modort illeti, azt a miniszterelnök úrtól már nagyon megszoktuk és egyáltalában nem lep meg bennünket, hogy talán kissé nagyon erős, talán kissé nagyon nyers, sőt talán kissé nagyon durva hangot is használ abban a miniszterelnöki székben, mert ennek, nagyon természetes dolog, az a következése, hogy nem igen maradunk egymásnak adósok és ezen a téren körülbelül kiegyenlítjük egymást. Csakhogy én mégis különbséget teszek a miniszterelnöki széknek magaslata és egy közönséges képviselői pad között, mert hiszen ha megtörténik is, hogy elröppennek ezekről a padokról olykor a szenvedélyek viharában az elfojtott jogos felháborodás folytán, de mégis soha nem helyeselhető erős és durva kifejezések, de azok sohasem birnak olyan sulylyal, mint ha ugyanilyen hang és ugyanilyen kifejezések magából a miniszteri székből, miniszteri ajkakról hangzanakel. (Ugy van! a szélsöbáloldalon.) De kifogásolnom kell, a mint mondtam, tartalmánál fogva az ugrai levélnek azt a paszszusát, a melyben ezeket mondja (olvassa): >>Damokles kardja függ a nemzet feje felett. Ötletszerűen összeverődő bármily kicsiny csoport megállíthatja a képviselőház egész gépezetét, gáncsot vethet a magyar nemzetnek előre törekvő útjában,« •— a hol ő viszi a zászlót (Derültség bal felöl.) — »ránk zúdíthatta a közel-mult összes veszélyeit ós megaláztatásait. Semmit el nem értünk, mig e szégyenteljes állapotot nem orvosolhatjuk.« Azt hiszem, hogy a t. miniszterelnök ur e szégyenteljes állapotok alatt nem igen érthetett mást, mint a múlt évben lezajlott nagy nemzeti küzdelmet, ő szerinte szégyenteljes obstrukeziót. Én ezt a kifejezését a t. miniszterelnök urnak határozottan visszautasítom, (Helyeslés balfelöl.) még pedig nemcsak mint népképviselő, hanem visszautasítom abból a szempontból is, hogy magam is tagja voltam annak az állítólag ötletszerűen összeverődött kisded csoportnak és visszautasítom azért, mert sem én, sem annak a csoportnak bármely tagja semmiféle szégyenteljes küzdelmet soha nem vitt, (Ugy van! balfelöl.) semmiféle szégyenteljes állapotot nem teremtett, semmiféle szégyenteljes állapotot elő nem idézett és ebben soha részt nem vett. (Igaz! Ugy van! a szelsöbohldalon.) Mi, t. ház, küzdöttünk önérdek nélkül, küzdöttünk becsületből, küzdöttünk hazafiságból és küzdöttünk a legszentebb nemzeti jogokért, küzdöttünk az ékes magyar anyanyelvért. (Igaz! Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Küzdöttünk azért, hogy a nemzet évezredes joga, nyelvéhez való jog, mindenhol érvényesüljön, még a hadseregben is. És ezt nevezi a t. miniszterelnök nr szégyenteljes küzdelemnek, a mikor mi önérdek nélkül nekimentünk és folytattuk ezt a küzdelmet, a mikor tudtuk, hogy ezért a jutalom az üldöztetés lesz és a parlamentből minden áron való kicsukatás? Egyikünk sem akart közülünk sem udvari tanácsos, sem főrendiházi tag, sem királyi asztalnok, de még csak báró sem lenni. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Mi teljesen önzetlenül, hazafias intenczióból küzdöttünk a legszentebb eszméért, a hazai nyelvért. (Igaz! Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Hát ezt a küzdelmet szégyenteljes állapotnak nevezi Magyarország miniszterelnöke ? Ezt csak a rosszakarat, csak a rossz lelkiismeret mondhatja szégyenteljesnek. És, t, miniszterelnök ur, hogy ha volt valami ebben a küzdelemben szégyenteljes, vagy szégyenletes, ez csak egy volt, az tudni illik, hogy Magyarország képviselőtestületében, a magyar képviselőházban 450 és egynéhány igazolt képviselője közül csak egy ilyen kicsiny csoport vállalkozott erre a szerepre. (Helyeslés a szélsöbáloldalon.) Ez lehet szégyenteljes, de nem maga a küzdelem. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A sok tévedés közül, amelyet a t. miniszterelnök ur világgá bocsát, nem a legutolsó és nem a legkisebb az sem, midőn megvádolja az ellenzéket, hogy a parlamentet gyengíteni akarja és ismét meglehetős erős kifejezésekkel elmondja a következőket (olvassa): »Nemzeti létünk a parlamenti kormányzattal van egybeforrva. E nemzeti élet erejét vágja keresztül és létét teszi koczkára, a ki a parlamentet gyengíti, teszi lehetetlenné vagy azon tiszteleten ejt csorbát, a melyet a magyar parlamentnek az egész magyar nemzet és e nemzet jóbarátai és ellenségei előtt ki kell érdemelnie.® Ebben a t. kormányelnök ur a legnagyobb önvádat mondotta el és önmagát Ítélte el akkor, a midőn jónak látta ezt a passzust levelébe felvenni, mert minden józan gondolkozású és eszű ember előtt, nem azok gyengítik a parlament tekintélyét, méltóságát, a kik annak a parlamentnek akczióképességét akarják emelni, a kik a parlamentnek függetlenségét és önállóságát akarják biztosítani, a kik annak a parlamentnek szellemet akarnak adni, a kik annak a •parlamentnek erőt és hatalmat akarnak adni, a mely a nemzet erejéből és forrásából származik, hogy minden körülmények között a parlament a nemzeti jogokért felvegye, akarja és fel is vegye a harezot, ha kell még maga a dinasztia ellen is. (Igaz! Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Hát azok akarják a parlamentet gyengíteni, a kik a parlamentet hatalommá akarják tenni? Nem, t. ház. Azok gyengítik a parlament erejét, a kik ki akarják ölni a parlamentből a szellemet, az önérzetet, az akaraterőt, s ki akarják belőle ölni a lehetőségét is az ilyen nagy nemzeti küzdelemnek, (Helyeslés a szélsöbáloldalon.)