Képviselőházi napló, 1901. XXX. kötet • 1904. november 7–november 18.

Ülésnapok - 1901-514

xovember 12-én, szombaton. 147 524. országos ülés Í904 n tékben és milyen áron teljesíthető, (Ugy van! a hal- és a szélsöbaloldalon^) Holló Lajos: Börze az udvarnál! Polónyi Géza: Állapodjunk meg ennél a kifejezésnél, hogy »a nemzet közóhaját képezte«, mert Bolgár Ferencz t. képviselő ur beszédében szószerint használta ezt a kifejezést. Igaz ez? Mei't ha igaz, — a mint hogy igaz — hogy a nemzet a honvédségnek tüzérséggel való ellátását már évtizedek óta sürgette, akkor ne tessék megütközni azon, (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) ha mi azt mondjuk, hogy a nemzetet és a nemzet óhajtását nem azok képviselik, a kik azt ellenezték, (Taps a bal- és a szélsöbaloldalon.) hanem a nemzet igaz óhajait és a nemzetet magát Bolgár Ferencz képviselő urnak konfessziója szerint képviselték és képviselik azok, a kik ezeket a követeléseket évtizedeken át önökkel szemben és pedig sikerrel érvényesítették. (Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Nessi Pá!: Ezelőtt még egy hónappal leszavazták volna, ma pedig tapsolnak! Trubinyi János: Örülnek az obstrukczió gyümölcseinek! Gr. Zichy Aladár: Mégis szegény Buzáthnak verték be a fejét! (Derültség és zaj a baloldalon.) Polónyi Géza: Ennek a dolognak taktikai szczenériájából két dologra nyilvánvalóiag következtetni nemcsak lehet, hanem kell is. Az egyik dolog az, hogy a szólásszabadság elleni merényletnek meztelenségével a kormány nem mer a választók elé lépni, hanem most jönnek ilyen úgynevezett nemzeti vívmányokkal. í)e cserében mit kivannak ? B. Kaaslvor: A háznak jogát, autonómiáját! Polónyi Géza: Nem kivannak egyebet, csak azt, hogy a nemzeti jogok követeléséről, a mely mindig megillette a nemzetet, de a melyre nézve a nemzet eddig az ő osztatlan akaratát évtizedeken keresztül nem birta íörvényhozásilag érvényesíteni, mondjunk le; csak azt, hogy az ilyen tarsolyban tartogatott mandulákért a t. képviselőház adja cserébe a királynak azt a hatalmat, hogy ő a saját Ízlése szerint módosíthassa a ház szuverenitásának megsértésével a ház szabályait és a szólásszabadság legszentebb jogait. (Ugy van! a szélsöbaloldalon^) Követelnek cserében egy kis ujonczlétszámemelést, egy kis quótaemelést a honvédségnek adott nagy ajándék révén, mert hiszen az nem egyéb, mint a katonai terheknek nagymérvű szaporítása, a quótaemelésnek oly módon való eszközlésével, hogy a magyar nemzet ujabban ismét nagyobb terhekkel lesz megróva olyan arányban, a milyenben nagyobb a magyar honvédség, mint az osztrák Landwehr. A kétévi szolgálat tekintetében pedig ugy áll a dolog, hogy mindnyájan követeltük és követeljük a kétévi szolgálatot, de ezt csak akkor tudjuk értékelni, ha tudjuk azt, hogy a nemzetet ennek fejében micsoda vérbeli és pénzbeli roegterheltetés éri. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mert hiszen az a kétéves szolgálat lehet bizonyos körülmények között a nemzetre valóságos átok, igy pl. ha a hadsereg extenzív fejlesztése okából létszámemeléssel szándékoltatik és annak háta mögött ismét az áll, hogy a lovasságnál a kétéves szolgálat be nem hozatik, vagyis a legtisztább magyar vérnek a szolgálata továbbra is hároméves marad. A mivel tisztában vagyunk mindnyájan, ez az, hogy a hároméves szolgálatot kétévesre redukáló hadsereg szolgálati kötelezettsége ugyanazon békelétszám mellett maga után vonja, hogy az ujonczlétszám a két évre beosztott mennyiségben emelkedik, vagyis a harmadik évfolyamnak két évre felosztott felerészével. De először is tudnunk kellene, hogy marad-e a régi békelétszám, vagy sem, mert ha a kétéves szolgálat behozatala alatt az értetik, a mit hallottunk, hogy maga a mai békelétszám emelése által is lesz szaporodása az ujonczoknak, akkor megint beáll az a helyzet, a mely velünk szemben hazafias kötelességet provokál abban a tekintetben, hogy mi pedig egy ujonczot sem és egy garast sem adunk, a mig a magyar szolgálati és vezénynyelv az egész vonalon nem érvényesül. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) De ezzel a politikával lépten-nyomon találkozunk, a magyar nemzet törvényhozását megkísértik mindenféle módon megejteni; megkísérelték vesztegetéssel, de nem sikerült; megkísérelték nemzeti ajándékkal is : hazahozzák Rákóczi Ferencznek, a nagy fejedelemnek hamvait. Azt megengedik, hogy a honszeretet kegyelete által megszentelt hantok alatt helyezzük el ezeket a csontokat ismét, mert némák maradüak. Abba beleegyeznek Bécsben, hogy Rákóczi másodszor is eltemettessék, de abba már nem egyeznek bele, hogy az a szégyenpellengér, a mely bele van irra a magyar törvénykönyvbe, melyet az osztrák dinasztia szentesitett és mely hazaárulónak nyilvánítja a nagy fejedelmet, onnan eltávolíttassák. B. Kaas Ivor: Pénzért majd abba is beleegyeznek ! Polónyi Géza: Most megközelítik a nemzetet ilyen szemfényvesztéssel! Rakovszky István: Kerítés! Polónyi Géza: Hát nézzünk egy pillanatra szemébe ennek a helyzetnek ugy, a hogy az előttünk áll. Sajnálom, hogy megszöktenek, (Derültség a baloldalon.) Ez az interpelláczió, a melyet én intézek a miniszterelnök úrhoz, nem megrendelt interpelláczió. Majd meglássuk rövid néhány esztendő múlva, ki fog onnan felállni, hogy a nemzet közóhajának dicsőségét hirdesse abban, a mit én ma követelni akarok. Majd meglássuk, kinek fog a nemzet igazat adni: azoknak-e, a kik erre a házra azt akarják felíratni, hogy ez a ház eladó, vagy azoknak-e, a kik a nemzet jogait nem kínálják cserébe semmiféle fejedelmi ajándékokért, mert minket a nemzet jogai megilletnek a törvény alapján, (Éljenzés és taps a baloldalon.) És az, 18*