Képviselőházi napló, 1901. XXX. kötet • 1904. november 7–november 18.
Ülésnapok - 1901-513
104 513. országos ülés 1904 habár ebbe még nincsen implicite belefoglalva, hogy minden felszólalót megelőzőleg van joguk nyilatkozni. Igazat adok különösen azon kommentár folytán, a melylyel az igazságügyminiszter ur fejtegetését kisérte, hogy hiszen a dolog természetében rejlik, hogy a minisztereknek igen sokszor szükséges és fontos kormánynyilatkozatokat kell előterjeszteniük. Ez az az álláspont, a melyre mi is bazirozzuk felfogásunkat. És hogy a miniszter uraknak igenis joguk van ezen szakasz alapján felszólalni, ebből következik a mi álláspontunknak a jogosultsága. Először is ez a beterjesztett indítvány nem kormány által beterjesztett törvényjavaslat, a melyhez a szakminiszternek, vagy a kormány bármely tagjának kormánynyilatkozatok megtétele végett joga és szüksége van hozzászólni; hanem ez, a mint mindnyájan tudjuk, gr. Tisza István képviselő urnak indítványa. Ha tehát ezen általa beadott indítvány támogatására, akár pedig szavainak félremagyarázása czimén, akár pedig más körülmény tisztázása véget óhajt felszólalni, nem mint miniszterelnök, nem mint miniszter, nem a kormány által benyújtott törvényjavaslat felett megindult vitának helyes útra terelése czéljából felvilágosítások adása végett, hanem csakis mint képviselő szólalhat fel. (Ellenmondásolt a jobboldalon.) Már az a körülmény mutatja, hogy a t. igazságügyminiszter ur is a mi részünkön, a mi felfogásunk mellett van, hogy t. i. csak a miniszternek és csakis kormánynyilatkozatok és felvilágosítások czéljából van joga a többieket megelőzőleg bármikor felszólalni. De, hogy minő képtelenségek következnek ebből, — nem akarok szőrszálhasogatásokba bocsátkozni, sem kanapéproczesszusokat folytatni — hanem rámutatok a második indokra. A miniszterelnök ur — a kit még mindig képviselői minőségben felszólalónak tekintek — mindjárt beszédének első bekezdésében azt mondotta, hogy személyes kérdésben óhajt felszólalni. Tehát a tárgy maga is személyes kérdés volt, mert, a mint kijelentéséből láttuk, valótlannak nyilvánította, vagyis helyes értékére szállította le azt, hogy ő magánkörben tett-e a választási reformra más Ígéreteket, mint a minőket itt a ház színe előtt tett. Ez maga is azt mutatja, hogy neki, a ki szavainak a legilletékesebb magyarázója, a midőn ezen czimen felszólalt, az volt az álláspontja, hogy mint képviselő szólalt fel. A mikor pedig beszédébe belekezdett és Polónyi t. képviselőtársunk ragaszkodott elsőbbségi jogához, mert tényleg előbb jelentkezett, — bár megvallom magam is, hogy nem láttam valami erős támogatást Polónyi Géza t. képviselőtársam álláspontja mellett — akkor azt mondta a miniszterelnök ur, hogy azért kivan beszélni, mert beszédét már megkezdette; tehát még mindig nem utalt arra, hogy mint kormányelnök akar nyilatkozni. november 11-én, pénteken. Hát már most nem világos-e mindenki előtt, a pártszempontoktól eltekintve is, hogy ha több képviselő akar szólni, akkor nincs különbség köztük, hanem a jelentkezés sorrendje irányadó ? (Helyeslés a szélsöbalóldalon.) ; A miniszterelnök ur tehát nem mint kormányelnök akart nyilatkozni és a mint mindnyájan láttuk, nem is akart a 214. §-ra hivatkozni, hanem felkelt és átmenve gróf Apponyi Albert mélyen t. képviselőtársamhoz, a mint a gesztikuláczióból és egyéb körülményekből kivettük, őt megkérte, hogy engedje át az elsőbbségét a felszólalásban, a mit gróf Apponyi Albert szives készséggel meg is adott. Mi értelme lett volna ennek a courtoisie-nek, hogy ha ő a 214. § alapján őt megillető jogot akarta volna gyakorolni ? (Igaz ! JJgy van ! a szélsöbaloldalon.) De viszont akkor miért nem fordult hasonló kéréssel Polónyi Géza t. képviselőtársamhoz is, a ki igen sokszor tanúsított vele szemben koncziliáns modort? Mindez azt mutatja, hogy a miniszterelnök ur mint képviselő nem helyesen, nem jogszerűen járt el akkor, mikor erőszakoskodott, hogy minden áron megelőzze az ellenzéki padokon ülő férfiakat. De nem szólaltam volna fel ezért, nehogy kanapé-proczesszus színében tűnjék fel a dolog; hanem az már igazán megdöbbent, hogy preczedenst készülnek csinálni ebből a dologból, sőt a miniszterelnök ur azt mondja, hogy ebből is látszik, hogy az ellenzék lábbal tiporja a házszabályokat, a törvényeket, (Ugy van! jobbfelöl.) és fenyegetőzik, hogy meg fogja az ellenzéket törni. (Helyeslés jobbfelöl.) Tehát méltóztatik elfogadni ezt a nézetet és helyeselni a mi álláspontunkat? Ne méltóztassék akkor bennünket házszabálysértéssel, törvénysértéssel fenyegetni, mikor a többség helyesléséből Ítélve, immár meg méltóztattak győződni, hogy nekünk volt e tekintetben igazunk. De leginkább megdöbbentő, hogy midőn a t. miniszterelnök urnak ezen, általunk észlelt túllépése alkalmával ezen az oldalon Polónyi t. képviselőtársamat nem nagy számban támogatták, sőt legtöbben csendesen ültek helyükön, mégis a t. túloldalról legalább 25 — 30-an ugrottak fel, s harczias készséggel Öklüket felemelték, mintha az ellenzéknek valamely tettleges támadását kellene visszaverni! Ha tehát méltóztattak meggyőződni arról, hogy az izgatottság hevében a t. túloldal olyasmire ragadtatta magát, a mi velünk szemben sérelmes, mert a t. túloldal volt az, a mely nem akczeptálta, hanem lábbal taposta a törvényt, nem pedig mi, akkor tisztelettel kérem, méltóztassék tudomásul venni, hogy az elnök ur a házszabályokat helytelenül alkalmazta, midőn Polónyi Géza képviselő urat is megelőzőleg, a ki beleegyezését nem adta, mégis a szót a miniszterelnök urnak, mint képviselőnek adta meg, s ezzel a házszabályokat megsértette. (Helyeslés a balés a szélsöbaloldalon.)
